A kormánynak a választáson az igazi kihívást az ellenzék által szított gyűlölködés és a nemzeti erők megbuktatásán dolgozó globalista szervezetek jelentik – állítja a Magyar Időknek Kövér László.

Az Országgyűlés elnöke szerint a lelki problémákkal küzdő Vona Gábor éppoly gátlástalan, mint Gyurcsány Ferenc, csak kevésbé tehetséges. Kövér László arra a kérdésre, hogy mi az oka annak, hogy ennyire durva a mostani választási kampány, a házelnök azt mondta:

„az, hogy az ellenzék a legdurvább és legszínvonaltalanabb a rendszerváltás kezdete óta Magyarországon.

Ha a magyar parlamentarizmus történetére visszatekintünk, akkor csak az első világháborút megelőző és azt közvetlenül követő időszakban találunk ilyen intellektuálisan és morálisan semmirekellő társaságot, melléjük sorolva még a két háború közötti korszak nyilas ellenzékét”.

Kövér szerint az ellenzék miatt durva a választási kampány

Kövér László arról is beszélt az interjúban, hogy „ezek az emberek, akik ma az ellenzéki pártok vezérkarát alkotják, nem ütik meg azt a színvonalat, hogy józan mérlegelés után bármit is rájuk lehessen bízni az ország ügyeinek intézésében”. A házelnök sorra is vette, hogy mit gondol az ellenzékről:

Vona Gáborra egy disznóalj kitakarítást sem bízná, szerinte Gyurcsányék pártja egy neobolsevista szekta, az MSZP-nek önbecsülése sincs, az LMP még mindig keresi magát.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó/Vajda János

(Magyar Idők)

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Köteles laca lábon hordta ki az agyhalált.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Úgy látszik, MorcosBajsz nem látott egyetlen Sorosozó plakátot sem...
desiro
Véget ért a hülyék versenye:
1. köteles laci
2. halász jancsikaka
3.szargyártó petike
Az örökös győztes g. orbán viktorka.
simmering73
Köteles laca lábon hordta ki az agyhalált.
Nessy
@desiro: Rizsa Szilárdot ki ne hagyd, meg a Budait! Őket már a negatív skálának is csak a végtelen végén lehet mérni!
nem tibi
Kövér a bukaresi románpofa : Volt komcsi idióta !
A rendszerváltás előtt :
1978-1979-ben sorkatonai szolgálatot teljesített. 1983-tól a szakkollégiumi mozgalom tagja, 1984-ben a Bibó István Szakkollégium tagja, majd nevelőtanára, emellett a Századvég című folyóirat alapító szerkesztője volt. 1986. február-szeptember között az Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa volt.[1987 és 1988 között Soros-ösztöndíjasként a közép-európai társadalmi mozgalmak kutatásával foglalkozott.
nihil
kövér lászló elmúlhatatlan érdemei: Növesztett bajszot.
kövér lászló a bajszára a legbüszkébb (pudlikutya az orra alatt).

kövér lászló mit is tett ezért az országért érdemben közel harminc év alatt vezető politikusként?
Én a semmire tippelek, de ha te tudsz valamit, oszd meg velünk bátran..
Pálinkás Pál
Te dumálsz köteles??? Egy régi vágású vérkomcsi!!!Csak te még annak is az alja vagy,egy köpönyegforgató hulladék!!!
kulabombaafityiszre
@desiro: ma, 13:40
"Véget ért a hülyék versenye"
Győzött a fityisz,náluk az egy főre eső hülyék száma három.
Clavigo
Volt pápai,,megélhetési ,retekfejű komcsi...
kulabombaafityiszre
@nihil: ma, 13:48
Nem bajusz az,hanem takonyfogó.
kisrigó
Remélem, hogy egyszer rászakad az ég! Most ő is megkapta a feladatot, azaz ő lett a soros!!
papa.49
Nádfedeles ELVTÁRS ki is kezdete a parlamentben emlegetni a kötelet ???
Hát pont te tetű !!!
Ne izgulj a te nyakadon is ott lesz, a ,,talpad alatt meg fütyül a szél,, !!!
cikicakk55
"„az, hogy az ellenzék a legdurvább és legszínvonaltalanabb a rendszerváltás kezdete óta Magyarországon."
Ezzel a mondatával beismerte,hogy Ők is nagyon színvonaltalanok és mocskos ellenzéki pártot képviseltek,mikor Ők voltak ellenzékben. Érdekes,most nincs kuka gyújtogatás,kirakat betörés,autók összezúzása,nem támadják sem a tévéket sem a rádiókat,sem az újságokat tettlegesen. Náluk mocskosabb szájú akár ellenzéki,akár kormányon lévő párt nincs is a világon. Hazudnak bele az emberek képébe.hazudnak a migránsokról,miközben Ők maguk engedik be ellenőrizetlenül a sok bűnözőt. Milliárdossá váltak 8 év alatt,nincs egy tiszta üzletük,mind korrupt. Kövér ne hazudj! Kádárnak is hazudtál mikor nyaltad a cipője talpát te mocsok. nem baj,mentek a börtönbe mind. Nem ússzátok meg. Ha most ti nyertek az nem azt fogja jelenteni,hogy 4 évig megint rabolhattok. Most már nem kaptok 4 évet. Ha a nép rá jön,hogy becsületes tiszta választással nem lehet nyerni,mert egy korrupt törvényt hoztak,ami már eleve kizárja,hogy becsületes legyen a szavazás,akkor majd lesz sokkal agresszívebb,de akkor abba beledöglötök mind. Majd megmutatják a szerintetek libsik,hogy mennyire tolerálják a tolvajokat és a hazugokat.
Edmond Dantes
Valóban durva dolog az ellenzék részéről,hogy néven nevezik a lopást,meg a tolvajt.Ráadásul még Tiborczot is-aki noch dazu Ráhel férje- akadályozzák az alkotmányos költségek szorgalmas lenyúlásában.Felháborító.
cikicakk55
@nihil: ma 13:48
Kövér ellopott egy csomó pénzt.Benne van egy rakás korrupt üzletben. Orbán G Viktor egyik leggennyesebb nyalonca. Tehát tett Ő is ezt azt,de ezért nem kitüntetés jár.Majd szúrnak neki a szíve fölé egy plecsniit csak nem érem fityeg a végén,hanem egy magnumból lövik ki.Remélem még a bajusza is vagy 50 métert repül.
vukkocska
Hogy nem sül le a bőr a képéről. Gyalázat.
Eladott Ország
nepszava.com/2013/12/magyarorszag/kover-a-pszichopata-kommunista-gennygoc.html
Kövér, a pszichopata kommunista gennygóc. Mégiscsak igaza volt Kövér Lászlónak, amikor azt mondta, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Erre legjobb példa ő maga. Kövér egy civilizált országban nem léphetné át az elmeosztály küszöbét. Bármelyik szakember megmondja, hogy Kövér egy pszichopata szociopata, aki közveszélyes orvosi eset, pszichológiai alkalmassági vizsgán megbukna, egy daru kezelésére is alkalmatlan lenne. Ez az elmebeteg rászabadult az Országgyűlésre, katonaságot alapított a törvény házába, bünteti az ellenzéki megnyilvánulásokat. Ha van gennyes seb ennek az országnak a testén, azt Kövér Lászlónak hívják.
Eladott Ország
A képen Köteles Laca mellett, egy másik szarházi látható, aki Demeter Ervin névre hallgat. BAZ megye tejhatalmú ura. Remélem megy a levesbe, a többi tróger, zsivány, bűnöző haverjával együtt.
iluminati
@nyanya001: Azért Magyarország az első neki mert itt tud lopni csalni...és ami nagyon fontos ebben az országban érzi magáról hogy mindent megtehet...mert senki nem vág vissza...csak nem veszi észre a nagy társadalmi feszültséget amit elfolytanak...nagyot tud szólni ha a nép beindúl...nnagyon ismerős a kijelentése ami a régmultat jellemzi!!
kissé felnőttem
hát ha te komplett vagy akkor nem értem mi a szart álmodhattál, jó hogy nem azt irod rettegsz a sok kitiltott ujságirótól? vagy ébredezik a lelkiismereted, nem ugy láttam ,hogy olyanod is lenne de lefogyhatnál
Sámannus
Az urnasétáltató kisiparostól, ez nem semmi!
quadrocopter
Kövér elvtárs, neked is kell egy emeletnyi hely Grazban?
görbetükör
Hát igen, ez is az egypártrendszer mellett szól, igaz, elvtárskám?
Lepényleső
...ahogy 1939-ben Lengyelország volt az oka,hogy Németország lerohanta?
rosalinda57
NEM AZ ELLENZÉK KAMPÁNYA DURVA, HANEM SORRA HULLNAK KI A CSONTVÁZAK A SZEKRÉNYBŐL KORMÁNYTAGOKNÁL.
Borsodi
Az a baj a fideszesek háttal ülnek a lovon! A gyűlölet keltés uszítás,emberek provokálása mások lejáratása,saját pártjuk istenítése ez a fő fegyverük.Az országnak több kárt okoztak mint hasznot.Próbálnak minket manipulální ahogy csak tudnak.Nem az ellenzék rakott ki hamis plakátokat,tékozoltak el milliárdokat.Hívogattak embereket telefonon,hogy szavazzunk. rájuk.Kik patkányoztak fenyegettek Soros katonáztak hazaárulóztak le minket? Már tudjuk a hazaárulók akiknek csak a hatalom a fontos bármi áron.Ha maradnak siralmas lesz mert igaz Vona lehet nem tud kitakarítani egy disznó ólat,ellenben Orbánék kitudtak egy országot is!
Zeta
Mondja ezt egy ócska MSZMP s, akinek pilitikai iranyvonala mindiv a széljárással válzozik, aki politikai ellenfeleit inkább látná kötélen, mint tisztes vitában vitapartnerként!
Zeta
Vajon mit szól Orbán nyilatkozatához , ami szerint Soros el akarja venni a gazdák pénzét . Úgy gondolom már ez is elég aljas, de az sem kutya , hogy Vona meleg, Szél ügynök, lenne mit sorolni KÖVÉR elvtárs!
Zeta
@desiro: azért ne hagyja ki a vezrt se.
tudode
Ismeri-e a főszereplő azt, aki LEKÖRÖZ EGY EGYETEMET VÉGZETT KOCSIST?
.
Ez mi? Karaktergyilkolás a javából?
.
------ Kövér László 2006-ban a Kossuth téren hergel, ma pedig fizetett forradalmárokról hablatyol
www.youtube.com/watch?v=UCyPSjfKkxI&t=575s
.
Hát akkor, miről is van nagybaszó???
Desischado
Pont azkiabál, akinek a háza ég! Talán az ellenzék kelti a gyűlöletet?! az ellenzék hazudik, lop, csal orrba szájba?! Te pávatáncos fideszes takony, nézz már magadba!
DR Eric CARTMEN
Beteg ember, ez nyilvánvaló. Láttam fiatalkori képeit, már ott is gyanakvóan összehúzott, apró malacszemekkel pislogott. Belezakkant, hogy csak másodhegedűs lehetett Orbán mögött, – nyilvánvalóan önmagát tartotta a legalkalmasabbnak a vezéri szerepre a fideszben ( életem bulija-mondotta volt) de ebben a beszédhibája megakadályozta. Hebeg is meg dadog is, így nem lehet kiállni szónokolni. Azonkívül tudjuk, hogy komcsi volt, ahogy a kedves mama és papa is. Beleőrült abba, hogy a nép nem annak látja, akinek ő szeretné láttatni magát. A nép pontosan látja és tudja, hogy egy nyomorult csinovnyik, egy szarházi. Megúszhatta volna, ha be tudja fogni a lepcsest és nem kezd kommunistázni…”Kommunista kutya…” emlékszik mindenki. Sajnos nem büntethető. Az elmeállapota ezt kizárja.
desiro
köteles neked hiányzik a kötél a nyakadról az Andrássy út valamelyik oszlopán lógva.
Eladott Ország
Én mindenképpen javasolnám, hogy Kövér László függesztessen ki a béna áthúzgált kamerás tacepaók helyére egy direkt ide kialakított NENYI-t, írjon elő dress code-t, állítson mércét, szabványt minden médiamunkatársnak.
1.bp.blogspot.com/-c_LcO-OZQ4A/TVs80L_nwyI/AAAAAAAADhs/mZ0m2T85e-s/s1600/k%25C3%25B6v%25C3%25A9r%2Bl%25C3%25A1szl%25C3%25B3%2Bdress%2Bcode.jpg
nepszava.hu/picture/69464/normal/277/00277299.jpeg
evacica
Kövérnek rossz a memóriája! Ki a fene osztotta meg ezt a nyomorult országot, ha nem Orbán és a fidesz! Ki járat le másokat folyamatosan ha nem a fidesz, ki folytat gyűlölet beszédet, ha nem a fidesz? ! A legkártékonyabb banda aki M.o működik az pont a fidesz!Most is hazudik Kövér!
egyvandor
Kövér a finom lélek. Mindenkinek leszakad a képe e röhögéstől.
egyvandor
@cikicakk55: Gorbán kaphatna még tizenhat évet, de nem a parlamentben, hanem egy másik örzött épületben
egyvandor
Más szóval. Gorbán élete végéig minden választáskor megkaphatná az általa áhított újabb négy évet, de nem a díszőrség által őrzött intézménybe. Felőlem a ráchel és a LED doki is örökölhetné a ezt a kiváltságát. a mészárost mekaphatnák komornyiknak.
egyvandor
@evacica: Ezt nem fogják tudni megérteni. Kéri, egykori kollégiumi politikai oktatójuk mondása szerint arra nevelték őket, hogy rajtuk kívül mindenki ostoba, alattvalónak való idióta, vagy "imprilista" ellenség.
cikicakk55
@egyvandor: Örök életet kapjon ugyan abban a jól örzött épületben. Jó lenne,ha a börtönőrös sem Fityiszesek lennének és a vezér gennyeseket 6_ágyas cellába,5_kigyúr és férfi popsire kiéhezett kancigány kezelné le mindet nap ötször ,csak, hogy ne kívánja többször. Nagyon figyelni Orbànt, Poltot, Rezsi Szilárdot, Csotrogány Tonyót, Kuszaszemet, SemmilEn Zsótit, Lézer annyit is ér Jankót. Tiborcot és persze ezek családjait,mert a sok sok ezer milliárdot nem a tolvaj nevén van,hanem a világ eldugott kis bankjaikban,legalább 10 bankban. Wgyetlen bank ilyen hatalmas összegtől fél,hisz ők sem hülyék,nem akarnak lopott,rabolt,korrupt pénzeket pont ők dugdosni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.