Victorné Kovács Judit egy (még) fideszes önkormányzati képviselő velős bejegyzést tett közzé az üzenőfalán, amiben azt fejtegette, hogy milyen aljas módszerekkel fenyegeti a hatalom, mióta szembement a Orbánék akaratával. A cikk az alpolgármester asszony bejegyzéséből van, amit változtatás nélkül közlünk le. Ügyvédemtől kaptam az alábbi cikket tájékoztatásul, hogy mi várhat még rám és családomra. Barátaim és ismerőseim közül többen kérték, hogy a hosszú hallgatás után törjem meg a csendet, s mondjam el az igazat az elmúlt hónapok eseményeivel, rágalomhadjáratával kapcsolatban, hát most ha vázlatosan és elnagyolva de ennek eleget teszek. Remélem sokakat elgondolkoztat az őket körbevevő világról, látszatvalóságról: – Minden a 2014-es politikai megállapodás felmondásával kezdődött, amit egy újságcikkben pont a pártom vezetője tett meg. – Még meg sem kaptam a felkérést az alpolgármesteri pozícióra, már megkaptam az első tájékoztatást, hogy mikor őrizhetem meg a “pozícióimat” és a...

Forrás: olkt.hu
Feltöltő: quadrocopter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Szegeny csajszi,... En azert meggondolnam, hogy egy ilyen parthoz legyek "hu"...
Ez nem part - ez a maffia, akiknel az OMERTA mukodik, illetve azt akarjak betartani, es masokkal is betartatni - dehat remelem, ez nem fog menni...

Jojjenek elo meg tobben, talan a nyilvanossag megvedi oket, ha mar a sajat szennyes partjuk nem...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@Sámannus: Nem Kovacsne, Victorne Kovacs Judit...:o))) Szerintem biztosan...:o))
Sámannus
@karma1: Később figyeltem a névre, mint ahogy elküldtem. Köszi
1magyar
@quadrocopter: A rák vigye el azokat akik beengedik Európára a migránshordákat.
karma1
@Sámannus: A lenyeget azert igy is ertettem,...:o))) Kellemes Husvetot...:o)))
Uncika
Megéri a pénzét ez a nő ... Nem véletlenül kapott fenyegetést biztosan. Aki közelebbről ismeri, tudja mennyire aljas módon beszél a bajba jutottakkal.. A saját gazdagodása érdekében képes átgázolni a szegény embereken. Hamarosan biztos kiismerik a kerület polgárai...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.