Czeglédy Csabába még a kampány előtt belerúgnak, ahogy tudnak, pontosabban belerúgnának, ha a karakán ügyvéd hagyná magát. Ezúttal a TV2 készített egy olyan riportot, amely mindenféle valóságalapot és forrást nélkülözve hazugságokat állított Czeglédy Csabáról. (Egy neve elhallgatását kérő tanú eltorzított hangját még nem tekintjük forrásnak – a szerk.) A fideszes Halász János még pénteken állította azt, hogy Czeglédy cipősdobozban szállította az áfacsalásból ellopott pénzt a Demokratikus Koalíció elnökének. Mindezt egy védett tanú vallomására hivatkozva, aki szerint „Czeglédy Gyurcsány jobbkeze volt, mindig neki szóltak, ha készpénz kellett valamilyen illegális dologra”. Ezt dolgozta fel a Tv2 Tények című műsora, a „tanú” állítólagos elmondása szerint Czeglédy nemcsak finanszírozó volt, hanem egyben Gyurcsánynak kémkedett az MSZP-ben. A tanú elsötétített sziluettjéből annyi derült ki, hogy férfi, a hangját is torzították. Az sem derült ki, honnan tudhatja, amit állít, milyen...

Forrás: pestibulvar.hu
Feltöltő: rohács1926
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.