Az 1998-as választási győzelem után a Fidesz nagy lendülettel vágott bele elképzelései megvalósításába. A társadalompolitikai döntések bőven elégségesnek bizonyultak a jobboldali közönség megnyeréséhez, megtartásához, de őket leszámítva a Fidesznek szinte mindenkivel súlyos konfliktusai voltak. Koalíciós partnerével, a Független Kisgazdapárttal is, amelynek támogatása nélkül Orbán Viktor nem lehetett volna miniszterelnök. A választás közeledtével olyan ügyek kerültek reflektorfénybe, amelyek azt mutatták, hogy a kormány saját kedvezményezettjeit hozta helyzetbe jelentős megbízásokkal – elég az Ezüsthajó Kft.-re, illetve az Országimázs Központ pénzköltéseire gondolni. A miniszterelnök is gyanúba keveredett, hogy politikai hátszél segítette családi vállalkozásuk sikerét, ami ekkor még nem a veje lámpabizniszét, hanem apja bányáit jelentette. Mindezek ellenére a Fidesz magabiztosan készült a 2002-es választásra.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.