Valami zavar került az erőbe, mert akkor már ezerrel ment a migránsozós-muszlimozós kampány. Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy hozzájárul a B. A. Moneim által bérelt Budapest VII. Dózsa György út 6. földszint U-4 szám alatti, 213 m2 alapterületű utcai földszinti nem lakás célú helyiség bérleti jogának a Magyarországi Muszlimok Egyesülete részére, imaterem céljára történő átadásához. Ezt az előterjesztést (benne természetesen a részletes adatokkal, nevekkel) fogadta el az összes fideszes képviselő egyhangúlag Erzsébetvárosban 2016. június 24-én, derül ki egy nyilvánosan elérhető (.doc, 49. oldal) jegyzőkönyvből. A voksolás eredménye 16 igen, 0 nem, 0 tartózkodás lett. Az előterjesztésből és a Magyarországi Muszlimok Egyesületének adatai alapján kiderül, hogy B. A. Moneim magánbérlőként 2015-ben kapta meg a helyiséget 15 évre, és az ingatlant gyakorlatilag át akarta adni az általa vezetett egyesületnek, HOGY...

Forrás: index.hu
Feltöltő: quadrocopter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Bruhahahahah...hihihihi...idióta, elmebeteg maflák, lehet teli torokból "migrizni" - balfaszok!
Valaki - aki fészbukos - küldje el a Geci oldalára is, hátha nem tud róla!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.