A HVG online egy március 23-27 között készített Medián-mérést közölt, amely szerint a kormánypárt nem gyengült, sőt, a választani tudók 53 százaléka áll mögöttük. Nem "nyers" adatokról van szó, mert a kérdezőbiztost elzavarók nagyon a Fidesz felé torzították a hivatalos végeredményt.

A Medián arra is felhívja a figyelmet, hogy körülbelül 700 ezer potenciális szavazó van, akikről nem tudni, melyik pártra adják majd a voksukat, pedig elmennek majd választani. Közülük 55 százalék kormányváltást akar, és Karácsony Gergely a legnépszerűbb a körükben.

Kiderül az is a mérésből, hogy egyre többen akarnak szavazni, a legutóbbi 60 százalékról a szavazni vágyók aránya felugrott 66-ra, ennél csak 2002-ben volt magasabb ez az arány, akkor 70 százalékot mértek, és tényleg rekordmagas lett a részvétel.

A Medián szerint meglesz a kétharmad a Fidesznek

Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) EP-képviselőcsoportjának elnöke sajtónyilatkozatot tesz az Országházban 2018. március 20-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A mozgósítás főleg a falvakban volt hatásos, 54-ről 68 százalékra nőtt a biztos szavazók aránya, ami a Fidesznek jó, mert 39-ről 48 százalékra nőtt a kormánypárti szavazók aránya. 2010 ősze óta most először vannak többségben azok, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok, és három hét alatt nőtt 48-ról 55 százalékra azok aránya, akik jónak ítélik a kormány és Orbán teljesítményét.

Mindezek alapján az alábbi becsléseket adta a Medián. Érdekes, hogy listán a Jobbik erősebb, mint az MSZP, de az MSZP-nek jósolnak több mandátumot feltehetően az egyéni győzelmek miatt.

(Index.hu)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
Hogy érik-e az újabb kétharmad, azt nem tudom. De ha igen, az jobban tükrözi az ország átlagának értelmi színvonalát, mint a kormány munkáját. Meg természetesen az ellenzék impotenciáját.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
a kisKakas ha gyémánt félrajcárt nem is talál, de megmondani azt szokott! =))
Perwool
Hogy érik-e az újabb kétharmad, azt nem tudom. De ha igen, az jobban tükrözi az ország átlagának értelmi színvonalát, mint a kormány munkáját. Meg természetesen az ellenzék impotenciáját.
quadrocopter
A cikk tartalmát,összegezve, nemigazán lehet biztos a Genyó a győzelemben!
cs.n.
Pont ma volt erről egy cikk a napi.hu-n, egyszer már linkeltem:

www.napi.hu/magyar_gazdasag/senki_nem_tudja_hogy_mi_az_igazsag_levalthatjak_a_kormanyt.659612.html

Az a biztos, hogy semmi nem biztos. Milyen kétharmad? Hülyeség. Túlmérik a Fideszt, ezt még a nézőpontos fazon sem vitatta. Meg a többi közvéleménykutató sem igazán. Magas a válaszadást megtagadók aránya, meg általában ugyanazokat tudják megkérdezni, akiket már korábban is sikerült.
Béla333
Jól van! A jelek szerint sikeres volt az MSZP és a DK kampánya az LMP ellen!
Csak azt kissé eltévesztették, hogy ki ellen is kellene nekik harcolni?!
Aljas mocskos banda mind a kettő!
relatív
Amennyiben a valóság bekövetkezik azokat a sorozatosan túllihegő regnáló hatalmas nyerését vizionáló ' felmérő csapatokat ', akik abban serénykednek, hogy a bizonytalanságot izzitsák a föl színéről IS el kell tüntetni, és soha semmilyen felmérés közelébe sem szabad engedni. Menjenek a mezőgazdaságba ...
Horizont
Na csak örvendezzetek örüljetek...csak úgy mint Hódmezővásárhelyen, csak úgy mint 2002 és 2006-ban!
cikicakk55
Ma kaptam egy olyan linket,ahol megírták,hogy mekkora csalási lehetőség van a Románokkal. Aki beviszi a márc. 8 - án elküldött szavazó listát azok nem kapnak róla semmilyen bizonylatot sem visszaigazolást arról,hogy szavaztak, Bőven van idő,hogy kicseréljék a szavazó papírta Fidesz érdekében álló szavazatra. Nem véletlen,hogy azt hangoztatják,hogy az eddig leadott szavazatok 98%- ban a Fideszre érkeztek. Egyetlen országban nem lehet ezt megcsinálni,a Román kormányt azonban nem érdekli,hogy Magyarországon ez milyen visszaéléssel jár.
kereső
Azért az a 700000 potenciális szavazó,akiről gyakorlatilag semmit sem tudnak,nagyon sok,a választásra jogosultak közel 9%-a.
"Nem "nyers" adatokról van szó, mert a kérdezőbiztost elzavarók nagyon a Fidesz felé torzították a hivatalos végeredményt." Ezt meg tudja valaki magyarázni,hogy ennek következtében miért nőtt a fidesz támogatottsága?
kulabombaafityiszre
@Béla333: ma, 17:55
Akadj már le erről a témáról,menjél a picsába 4%-os fidesz pincsi pártoddal.Mit vered itt a taknyod nyálad?Gyökér.A jobbik is elhajtott benneteket a halál faszára.
egyvandor
@Béla333: Nem értelek. Az LMP egyedül is kormányváltó párt.
egyvandor
Elképzelhető, hogy rengeteg félnótás van a haszonlesők ön kívül is, de nagyon elcsodálkoznék az újabb kétharmadon.
A múltkor még azt hallottam, minél kevesebben mennek el szavazni annál nagyobb esélye van a fidesznek. Miért nem ezt adja a "köz"-média?
egyvandor
@cs.n.: Az viszont igaz, hogy a fideszeseket keményebben fogják, ha nem hajt rá a pártérdekekre.
Béla333
@kulabombaafityiszre: 19.24
Mit ugatsz bele? Ha nem tetszik akkor cáfold, de ne mocskolódjál! Büdös paraszt!
Borsodi
Az biztos,hogy mindent elkövetnek,hogy nyerjenek mert a tét igen nagy.Nekünk jobb életünk biztosabb jövőnk lehetne,nekik a sötét múltjuk után kilátástalan jövő jönne.
GeoCravker
Ha tényleg meglesz, akkor majd köszönetet lehet mondani pl. Botkának.
Ha meg nem lesz meg, akkor majd a Jobbik és az LMP besegít, hogy meglegyen
terlasz
Nem hiszek a közvéleménykutatóknak. Mindenki a fideszt szapulja, amerre járok. Ha ennek ellenére igaza lesz a felmérőknek, akkor ez az ország megérdemli a vesztét!
Desischado
Remélem, ez nem igaz, különben végünk. De ha mégis, akkor megérdemeljük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.