Visszalépett a jelöltségtől a függetlenként induló Czeglédy Csaba, akinek előzetes letartóztatását nem jogerősen szerdán három hónapra meghosszabbította a Szegedi Járásbíróság.

Czeglédy Csaba visszalépett a DK és a Liberálisok jelöltjének javára
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő, az Éljen Szombathely! MSZP-DK-Együtt volt frakcióvezetője különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt van előzetes letartóztatásban.

A visszalépést Ipkovich György, Szombathely volt szocialista polgármestere ismertetett Czeglédy Csaba önkormányzati képviselői körzetében tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

Czeglédy Csaba az MSZP-Párbeszéd országgyűlési képviselő-jelöltjeként, a DK és a Liberálisok támogatásával induló Nemény András támogatására hívta fel szavazóit.

"Tény, hogy a jogállamiság lábbal tiprásával a Fidesz megakadályozta, hogy országgyűlési képviselőjelöltként érdemben részt vegyek a kampányban, megfosztva ezzel az itt élőket a választás lehetőségétől. Példa nélküli gaztett a rendszerváltás és a modern jogállamunk kialakulása óta, hogy a kormánypárt hatalmi eszközökkel kiüresíti egy ellenzéki jelölt és az őt támogatók választójogát"

- fogalmazott az azóta a Nyugat.hu internetes portál által is megjelentetett levélben Czeglédy Csaba.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A gyanú szerint a vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. A bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Czeglédy Csaba országgyűlési képviselő-jelöltként indult a 2018-as választásokon, és így a jogerős nyilvántartásba vételt követően mentelmi jog illette meg. A Nemzeti Választási Bizottság a legfőbb ügyész indítványára felfüggesztette mentelmi jogát, ezért vele szemben az eljárás folytatásának akadálya elhárult, és a főügyészség indítványának megfelelően a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását. A végzést a Szegedi Törvényszék helybenhagyta. Időközben a mentelmi jog felfüggesztésével kapcsolatos eljárásokat mind a Kúria, mind az Alkotmánybíróság indítványra felülvizsgálta, és azokat törvényesnek, jogszerűnek minősítette.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Okés, de mi van az OLAF-os sunyi kesegyerek balhéival?
Lesz eljárás, vagy önbíráskodjunk?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Okés, de mi van az OLAF-os sunyi kesegyerek balhéival?
Lesz eljárás, vagy önbíráskodjunk?
tudode
Czeglédi Csaba "esete" leképezi ORBANISZTÁN-t, miközben az IQ huszár ma is gazdagított a NAKI-nek/nek a TERITÓRIUMÁT, miközben azért aggódik, MI LESZ BUDAPESTTEL, ha ha, ha
.
------- Hivatalos: Mészáros újabb három szállodája
nepszava.hu 2018. ápr 4. 1
nepszava.hu/cikk/1156755-hivatalos-meszaros-ujabb-harom-szallodaja

"""" Mészáros Lőrinc vállalata, a rendkívül dinamikusan bővülő Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. (Konzum Nyrt.) négycsillagos hotelekkel bővíti portfólióját, írja az MTI. A társaság szerdán az Egerszalóki Hotel Saliris Resortot, valamint két kreischbergi síközpontban fekvő szállodát, az Alpenblick Hotelt, valamint a Hotel Relax Resortot vásárolta meg."""
.
Mi a túróból???
kereső
@tudode: mondjuk az elios osztalékából!
Clavigo
@quadrocopter: Önbíráskodjunk.Én szívesen megrugdosnám a szimpatikus Vejkót.
quadrocopter
@durbincs: Anyád tudja, hogy egy pondrót etetett?
Bánja, hogy nem a kiskutyákat hagyta meg helyetted!

Megnéznéd, meg is fogdosnád, szádba is vennéd, mi?
Mit akartál kinyögni, román "migri"?

Látod barom, piti trükkel etetnek meg téged, mert buta vagy! Lesül rólad a primcsiség!
Bruhahahahah...hihihihi..

Gatyaturkesz volt már?
Szádba is jutott?
Szőrszálakkal, csicska?
Matyar még nem menni stupid?
Ha megsimizik buta fejed, akkor elköpöd magad, csicska?
quadrocopter
@durbincs: Anyád tudja, hogy egy pondrót etetett?
Bánja, hogy nem a kiskutyákat hagyta meg helyetted!

Megnéznéd, meg is fogdosnád, szádba is vennéd, mi?
Mit akartál kinyögni, román "migri"?

Látod barom, piti trükkel etetnek meg téged, mert buta vagy! Lesül rólad a primcsiség!
Bruhahahahah...hihihihi..

Gatyaturkesz volt már?
Szádba is jutott?
Szőrszálakkal, csicska?
Matyar még nem menni stupid?
Ha megsimizik buta fejed, akkor elköpöd magad, csicska?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.