Állatkínzás miatt emeltek vádat egy mélykúti férfi ellen, aki a lovairól, kutyáiról és juhairól nem gondoskodott, az állatok így egymást is megtámadták, két ló elpusztult – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Börtönbe kerülhet a mélykúti horrortanya gazdája

A 63 éves őstermelő 2015 és 2017 között mélykúti telephelyén tartott lovait nem gondozta megfelelően, ezért az állatok lesoványodtak, majd három meg is betegedett. A vádlott azonban a beteg lovak gyógykezeléséről sem gondoskodott, így két állat elpusztult. A férfi a tetemeket sem szállítatta el.

Egy állatorvos és állatvédők 2017 nyarán lakossági bejelentés alapján találták meg a lovak tetemeit, valamint a telephelyen és a házban összesen 47 kutyát. A férfi az ebek gondozását szintén elhanyagolta, gyakran elhullott állatokkal etette őket. Néhányukat rövidre kötve tartotta és durván bántalmazta. A szabadon lévő kutyák gyakran egymásra, illetve a telepen tartott, szintén elhanyagolt 18 juhra támadtak.

Az RTL Klub stábja júliusban ezt találta a helyszínen:

Az illetékes kormányhivatal a helyszínen talált állatokat elkobozta és állatvédő szervezeteknek adta, egyúttal a vádlottat egyes állatok tartásától nyolc évre eltiltotta. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség a szabadlábon lévő vádlottat állatkínzással vádolja, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A férfi bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság dönt majd – olvasható az ügyészségi közleményben.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Már a feltételes módtól is ökölbe szorul a normális ember keze !
csipetke
A börtön mellett még mellékbüntetésnek örökre eltiltanám attól,hogy állatot tartson.
Eggyel feljebb,a fészbukos hozzászólónál valami nagy baj van vállon felül.De ha csak f@szságot tud írni,inkább tartaná meg a véleményét magának.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.