Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólította az ENSZ emberi jogi bizottságát, hogy ne avatkozzon bele a magyar választási kampányba.

"Tűrhetetlen" – Szijjártó visszaszólt az ENSZ emberi jogi bizottságának

Fotó: MTI/EPA

A tárcavezető az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a bizottság "egyértelműen Soros György és a migránsok oldalára állt a magyar emberekkel szemben". Tűrhetetlen, hogy a bizottságnak fontosabbak a migránsok jogai, mint a magyar emberek joga a biztonsághoz – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter kiemelte: az Orbán-kormány semmilyen nyomásgyakorlásnak nem enged, "a migránsokat nem fogjuk beengedni, Magyarországot megőrizzük magyar országnak".

Úgy vélte, a vasárnapi választás tétje, hogy továbbra is olyan kormánya lesz-e Magyarországnak, amely megvívja a harcot a magyar emberek biztonságáért a bevándorláspárti erőkkel szemben, vagy olyan kormány alakul, amely ezt a harcot feladja. Az ellenzéket ugyanúgy Soros György irányítja, mint az ENSZ emberi jogi bizottságát – közölte.

A külügyminiszter szerint a magyar embereknek joguk van biztonságban élni, "a hazánk, gyerekeink, unokáink jövője a tét".

Az ENSZ emberi jogi bizottsága csütörtökön felszólította Magyarországot, hogy lépjen fel a politikusi gyűlöletbeszéd ellen, amelynek célkeresztjében a kisebbségek, a többi között a romák és a muszlimok állnak.

A bizottság felszólította Magyarországot arra is, hogy vonja vissza azt a törvényt, amely lehetővé teszi a rendőrségnek az illegális határátlépők kitoloncolását anélkül, hogy menedékkérelmet nyújthatnának be.

Emellett a testület szorgalmazza, hogy a kormány utasítsa el az úgynevezett Stop Soros törvénytervezetet, amely felhatalmazná a belügyminisztert, hogy nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva betiltson migránsokat segítő civil szervezeteket.

Forrás: MTI

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
a pofátlan arrogancia az egyetlen amihez ért! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Miből gondolja Szijjártó, hogy Orbán és kis hazánk a világpolitikát meghatározó nagyhatalom? Néha összetéveszti a sport öltözőt és az ENSZ palotát!
Commenter
@szép új világ: meg a fába szorult féreg!
kokopelli
@Commenter: és segít az elefántoknak dübörögni! Kis gezi!
Csizmás Kond
...mert a baloldal csak a bólogatójánosokat kedveli...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.