1989-hez hasonlította a mostani választást az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután tárgyalt Udo Bullmann-nal, az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának közelmúltban megválasztott vezetőjével.

Karácsony Gergely szerint a mostani választás 1989 szellemét hozza vissza

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a szövetség budapesti kampányrendezvényén a Marczibányi téri Művelődési Központban 2018. április 3-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Karácsony Gergely a találkozó után tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "ez a választás kicsit 1989 szellemét hozza vissza", Magyarország akkor is új jövőt keresett magának egy zsarnokság lebontása után.

Szerinte ma 1989 után újra az a feladat, hogy az elmúlt nyolc év sodródása után olyan közös haza épüljön, ahol az európaiság nemcsak egy magasztos eszme, hanem a hétköznapok valósága. Hozzátette: miniszterelnökként egyik első dolga az lesz, hogy helyreállítsa a magyar kormány becsületét Európában.

Udo Bullman többek között arról beszélt, az uniós források arra szolgálnak, hogy javítsák a magyarok életkörülményeit, és nem szabad, hogy ezek a pénzek egyes emberek zsebébe vándoroljanak.

(MTI)

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
@Sámannus: Igen megérdemli, ő megcsinálta (ronda szóval) a maga kis demokráciáját skandináv módra (pl. alanyi jogon járó jövedelem stb. Zuglóban. Okos és érzékeny, fogékony a társadalom problémáira szociológusként és tesz is ezért. Valóban tesz és nem úgy mint az Orbán mellett dolgozó Hegedűs mindengyereklakjonjól Zsuzsa. Az a bányarém ahogy ide oda rohangált promóképpen néhány tyúkkal meg malaccal hát az borzasztó, ahogy a főnöke is!
Ugye mész szavazni?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Commenter
@Sámannus: én is megyek, ez nem is lehet kérdés, minden ellenszavazat számít!
Ám nagyon félek, hogy a nemzetközi megfigyelők ellenére is elcsalják azaz előhúzzák a kék cédulát...mit tehetnek ilyenkor nemzetközileg? Gondolom, diplomáciai kapcsolatok azonnali felfüggesztése és/vagy megszakítása, EU tagság detto...na akkor mi lesz itt?!
Totális katyvasz, ultragáz káosz...
papa.49
Gergő ez sokkal inkább a 1948 kék cédulás választásra emlékeztet !!!
Csak most egy FÉL CÉDULÁS akarja levezényelni !!!
Különben is 1990. NEM VOLT RENDSZERVÁLTÁS, mert akik akkor a hatalomba kerültek szinte mind az előző rend kiszolgálói voltak, még Antall is és jól mondta akkor ,,ha mindenkit aki érintett volt a szolgálatok által kizárnak, kiürül a parlament,, !!!
Ez sajnos csak ,,ÁLLOMÁNYVÁLTÁS VOLT a harmadik, negyedik sor került a hatalomba !!!
Sámannus
@papa.49: Valószínű igazad van. Egyszerűen csak elkezdtek mást beszélni ocsmány viktor a liberálisok felül, keresztvény Zsótiék pedig a szélsőséges keresztyénség felől kezdte szétverni a magyarságot. Antall csak pislogott az ő "demokratáitól"(azelőtt mind kamenyisták) de pár év múlva ahogy eltűnt ezek a zsiványok mindent elfelejtettek, és lefeküdtek a maffiának azóta azóta mindenki halandó csak les, hogy mi történik. Ezek a hyper csuhaj-ihej kalap faszok elfelejtették az összes gulágot, mintha ők dolgoztatták volna a ruszkikat olyan puszipajtás zsiványok lettek, mint ide Lacháza..Az összes Dunatévés műsoruk mára a kukába került annyira elavult a magyarok szenvedése a muszkák dicsőítésévé vált Még a lábnyomát is csókolgatják, amerre putyin elmegy. Illyen ganyéj vezetői még népnek nem volt a világ kerekségen sehol. Hogy háború nélkül elüldözi nemzetét és ide hozza a legnagyobb ellenségét, és tejhatalmat ad nekik az ország lezüllesztésére.
Ilyen buzeráns széltoló házi kedvencei még egyetlen diktátornak sem voltak mint ezek Putyinnak.
papa.49
@Sámannus: Tökéletesen egyetértek veled !!!
Commenter
@papa.49: tudja ezt sztem KG is!, mármint hogy kék cetli meg mi egyéb...
Commenter
@verőce21: Miért mecsetes? Ahmed H. miatt. A politikus hite magánügy. Akkor már inkább Bornemissza mint Mecsetes. Gárdonyi (Ziegler) Géza Gergelye ellen is kifogásod van?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.