Ha nem szerepel mindkét iksz a fideszes jelölt, illetve a Fidesz listája mellett, veszélyben a jövőnk – véli a miniszterelnök.

"El akarják venni az országunkat" – így zárta a Fidesz kampányát Orbán Viktor
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Sorsdöntő választás következik. Egy hazánk van, nincs másik. El akarják venni az országunkat. A migránsokat nekünk kell eltartani. Két jövő közül kell választani: az egyiket Soros jelöltjei kínálják, a másikat a Fidesz és a KDNP jelöltjei képviselik

- mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Székesfehérváron, a Városház téren, a Fidesz központi kampányzáró rendezvényén.

Mindenkinek, aki meg akarja őrizni Magyarországot magyar országnak, vasárnap el kell mennie szavazni, és mindkét szavazatát a Fideszre kell adnia, csak ez a biztos, minden más hazárdjáték és veszélybe sodorhatja a jövőnket – közölte Orbán Viktor.

Sokmillió szavazat a sokmillió dollárral szemben

A visszaszámlálás elkezdődött, "48 óránk van, hogy mindenkit elvigyünk szavazni" – hangsúlyozta a pártelnök-kormányfő.

Úgy fogalmazott:

"egy ember – két szavazat, több millió magyar, sokmillió szavazat". Szavai szerint ez áll szemben "sok millió dollárral", és hisz abban, hogy több millió magyar akaratot nem lehet pénzzel legyőzni.

Orbán Viktor a vasárnapi választást sorsdöntőnek nevezte, mert a képviselők mellett jövőt is választ az ország, több évtized forog kockán, az eredmény kijavíthatatlan, végleges, visszacsinálni már nem lehet, csak együtt élni a következményeivel.

"Legutóbb 1990-ben a kommunista rendszer végén álltunk ilyen válaszútnál" – hangsúlyozta.

Ma úgy áll a helyzet, hogy "el akarják venni az országunkat", idegen érdekeket kiszolgáló ellenzéki pártokat akarnak kormányra juttatni, idegenek zsoldjában álló ellenzéki politikusoknak akarnak hatalmat adni, hogy aztán lebontsák a kerítést, és elfogadják Brüsszel kezéből a kötelező betelepítési kvótát, így Magyarországot bevándorlóországgá alakítsák, majd kiszolgáltassák megbízóik pénzügyi és hatalmi érdekeinek

- mondta.

Ha ide egyszer beteszik a lábukat a bevándorlók...

Összegzése szerint vasárnap az ország sorsa hosszú évtizedekre és visszacsinálhatatlanul eldől. Ha a gát átszakad, ha a határokat megnyitják, ha a bevándorlók beteszik a lábukat, már nincs visszaút. Hiába szeretné, még a német kancellárnak sem áll hatalmában a történelem kerekét visszafelé forgatni – fogalmazott a kormányfő.

Kijelentette:

"Magyarország a mi hazánk. Nincs nekünk másik. Ezt kell megvédeni, ezt kell megőrizni, mert nélküle hontalanok, árvák és földönfutók leszünk a nagyvilágban".

Orbán Viktor szerint ezért mindenkinek el kell mondani, hogy "végre van jövőnk, van mit megvédenünk". A veszélyek közül a legnagyobbnak a bevándorlást nevezte. "Mi megépítettük a kerítést, megvédtük a déli határt, nemet mondtunk Brüsszelben minden betelepítésre, de a veszély nem múlt el, alig várják, hogy újrakezdjék" – fogalmazott, jelezve: 48 óra van arra, hogy ezt újból elmondják mindenkinek.

El kell mondani mindenkinek, hogy az első tízezer bevándorlót még az idén ide akarják telepíteni, hogy a paktumot már Gyurcsánytól Vonáig mindenkivel megkötötték, hogy "a migránsokat nekünk kell eltartani"

- sorolta, hozzátéve: ahol van tömeges migráció, ott a nőket erőszakos támadások fenyegetik.

Az ellenzékiek mind "Soros jelöltjei"

A miniszterelnök szerint a dolgok a kampány végére leegyszerűsödtek: "két jövő közül választhatunk, az egyiket Soros jelöltjei kínálják, a másikat a Fidesz-KDNP jelöltjei képviselik". Hangsúlyozta, a következő hónapok és évek fontos pillanataiban az Országházban minden képviselőre szüksége lesz.

Hallgatóságát arra hívta fel:

ne higgyék el, hogy már zsebben van a győzelem, ne higgyenek a közvélemény-kutatásoknak, mert nem azokat kell megnyerni, hanem vasárnap este a választást. "A sikerért nekünk mindig kétszer annyit kellett dolgoznunk, mint másoknak. És ez igaz lesz vasárnap is"

- fogalmazott.

A kampányzáróval kapcsolatban jelezte: "eszünk ágában sincs" még lezárni a kampányt, épp ellenkezőleg, egy utolsó hajrát akarnak indítani.

Ahogy "egy bizonyos Rocky Balboa azt mondta", mindig a végén van vége

- tette hozzá.

Emlékszik a 2002-es választásra – folytatta a miniszterelnök –, ahol "szombaton még mi voltunk többen, hétfőn megint mi voltunk többen, csak éppen vasárnap nem voltunk elegen", és erre aztán rá is ment az ország nyolc éve.

Győzelmet vár

Szerinte azonban most vasárnap győzni fognak. Kiemelte, olyan csatákat is megnyertek az elmúlt években, amelyek első látásra nyerhetetlennek látszottak. Példaként említette, hogy talpra állították a gazdaságot, hazaküldték az IMF-et, megadóztatták a bankokat és a multikat, és ezt a pénzt odaadták a családoknak, csökkentették a rezsit, a tömeges munkanélküliségből munkaalapú gazdaságot építettek, megvédték a nyugdíjakat, nyugdíjprémiumot fizettek, és két számjegyű béremeléseket értek el. Megállították továbbá a népvándorlás első nagy hullámát, meghirdették a nemzeti gondolkodás, művészet és politika reneszánszát, és bebizonyították, hogy a keresztény kultúra és életmód nem a múlthoz tartozik, épp ellenkezőleg, "magunkkal is kell vinnünk a jövőbe" – sorolta.

"Ezekkel a győzelmekkel a tarsolyunkban vonulunk fel a vasárnapi sorsdöntő ütközetre" – jelentette ki.

Orbán Viktor azt mondta,

a Fidesz-KDNP nem árul zsákbamacskát, a jövőben is úgy fog kormányozni, hogy jól képviseli a nemzet szabadságvágyát, függetlenségi törekvéseit.

A kampányzáró székesfehérvári helyszínét azzal indokolta, hogy itt akartak állni, ahol a keresztény magyar királyság megszületett, a keresztény államiság elkezdődött.

Szavait azzal zárta, hogy "összeköt bennünket a szívünk, az emlékeink és a hűség a hazánkhoz, mind magyarok vagyunk (...), és amíg együtt maradunk, mindig győzni fogunk".

61 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Bruhahahahahah...hihihihih... kéltsélgbe esett vinnyogás, szűkölés a saját lábon állásért, a büntetlen kesecsávóért, a mérhetetlen pénztömegért!

Elemeroggyant sunyi szarházi bűnöző!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Bruhahahahahah...hihihihih... kéltsélgbe esett vinnyogás, szűkölés a saját lábon állásért, a büntetlen kesecsávóért, a mérhetetlen pénztömegért!

Elemeroggyant sunyi szarházi bűnöző!
RonaGyuri
na ebben bízunk, hogy végleg el is tűntök! =))
RonaGyuri
attól, hogy a felét elloptad, még nem lett a tied! =))
cs.n.
Téves, Orbán sose zár kampányt. Mindig kampányol, csak letagadja, hogy az kampány lenne. Átnevezik közérdekű akárminek, aztán lehet szórni a milliárdokat a hirdetésekre.
ibn Said
Furcsa lenni Magyarország, lehet egy ország vinni máshová?
Ki venni el ország? Én nem igazán ért ezt!!!
Ország maradni itt, emberek maradni itt Orbán lenni börtön, ez lenni majd, de nem vinni el ország sehová!
Érteni hogy félni elveszít hatalom, és lesz neki börtön vinni el tőle ellopott vagyon, azt is érteni hogy kezelik fejét mert beteg, de nem érteni, hogy emberek elhinni neki ezt a sok butaság!
Gondolom Fidesz lenni vallás és csak hit tartani támogatókat mellette, normális ember lenni akár jobb akár bal oldalon, látni hogy amit tenni Orbán az nem jó. Sok ember pedig HISZ mert akar hinni, mint keresztény hisz Isten és Jézus, mint izraelita hisz Jahve és mint muszlim hisz Allah. Pedig hívőnek is kell lenni ész fejében és kell gondolkodni mi az vallás és hinni neki, és mai az politik amiben nem kell hinni, hanem kell nézni tények... nem érteni ez az ország!
Peller Anikó
Az országotokat ? Rohaggy meg. Mióta a ti országotok ez te végtelenülpadkány harácsoló geci?

Nem a tied, téged csak megbíztak a vezetésével szaros. A cseleszemű bankárod is ezzel kampányol, el akarják venni a bankomat?
csipetke
Ki akarja elvenni ezt a hazavágott,kirabolt,tönkretett országot? A 20000 letelepedési kötvényes,és azok az oltalmazottak(lánykori nevük:-migráns) is elhúzták innen a csíkot.A magyar szakembereink is többszázezren migráncsok most valahol a halódó nyugaton.Nyomják a rizsát,hogy teljes a foglalkoztatás.Hát persze,idióták,hiszen már szinte minden szakember külföldön van.Lassan odajutunk,hogy "Csináld magad" csomagokat fognak árulni a vakbélkivételhez,vagy épp a vízvezetékszereléshez.Na,ezt is a fidesznek köszönhetjük
Perwool
Eddig csak a Fidesz hozott be migránsokat, voltak akik szépen bekopogtak és voltak akik bevásárolták magukat.
Béla333
Az ország a mienk! A Fidesz attól retteg, hogy a szabadságukat vesztik el.
Választási vereségük esetén mehetnek a kaptárba! Ha kevés a férőhely, építünk nekik egyet.
Perwool
Idézetek Orbán beszédeiből, 1990–1994
"Egyszer már volt részünk ilyen mocskos kampányban, ahol lezsidózták és lekommunistázták az ellenzéket. Ennek azonban egyszer s mindenkorra vége, ezt még egyszer nem engedheti meg magának az MDF."
"Ennek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan rendezni. Olyan polgári liberális kormány, amely […] nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali etatista gazdaságpolitika csábításának. Csak egy ilyen liberális kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse a polgárokkal, hogy a privatizáció lehetőség, hogy meggyőzze őket arról, hogy minden olyannyira várt intézkedés – legyen szó nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélküli-segélyről – csak akkor lehetséges, ha előteremtjük hozzá a szükséges pénzt. Márpedig pénz csak piacgazdaságban terem, pénz és piac pedig nincs a pénzforgatáshoz értő vállalkozók, tőkések nélkül… Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen… Egy liberális kormány képes lesz arra, hogy kíméletlenül szembeszálljon az… idegengyűlölettel…"
"Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar. (Magyar Nemzet, 1998. április 9.)"
vladimir putin
Inkább a "családi" kasszát szeretnénk visszaszerezni.

Az ország a helyén marad:
Kárpát medence, István utca 13.
rohács1926
Szörnyű; el akarják venni az ORSZÁGUKAT. A JÁTSZÓTERÜKET. Ahol minden az övék, amit uralnak, a javakat, amiben dúskálnak. El akarják venni a százmilliárdos úri(záló) szokásaikat.
A többség demokráciát akar, nyugathoz akar tartozni. Elfogadható egészségügyet és előremutató oktatást akar. Gyűlölködés és harc nélkül akar élni. És ez számukra elfogadhatatlan.
tudode
Nem kellene VONYÍTANIA, mint a fába szorult FÉREG amiatt az országért, amelyet SAJÁTJÁNAK tekint szőröstől bőröstől, alattvalóvá silányítva a KÖZMUNKÁS MUNKAALAPÚ társadalmát.
.
Hazamegy szépen, és a tükrében ÖNKRITIKÁT GYAKOROL, hogy ha nem a HATALOM, és a PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ lenne a mindene, akkor akár nyugállományáig SZOLGÁLHATNÁ az országot, de ez az ... I L L I B E R Á L I S ... umbuldájával BEVETTE az országot a FÉKEK, EGYENSÚLYOK kimiskárolásával.
.
Azzal nincs megoldva, hogy az U T Ó D J A... F E L H Á Z Á B A N ... megbánja este az ország ellen elkövetett bűneit. aztán amikor HAJNALODIK ismét kifundálja a BOSZORKÁNYKONYHÁJÁBAN, hogy mivel tudja a FATERJA HELYETT p u k a s z t a n i..az EU-tól kezdve, mindenkit AKI A KÖZELÉBE KERÜL!
.
NEM KELL FÉLNI, NEM FOG FÁJNI!
justhpeter
Azt gondolom, Orbán nem helyesen értékeli a dolgai fontossági sorrendjét. Szerintem neki most az legfontosabb, hogy megtudja, hány nap Grazban a várólista, illetve van-e már annyi protekciója, hogy amikor jön a roham, azonnal bevegyék.
egyvandor
Gorbán én csak a lopott holmit (manyup, alkotmányos költségek, trafikok, földek, kastélyok, vadásztanyák, kizsarolt tönkre tett cégek, elkobzott, áron alul licitált lakások, ...) vetetném el tőletek. Abban igazad van hogy ez már kvázi az egész ország.
egyvandor
@justhpeter: Bár igazad lenne!!! Sajnos nem ez lesz a menetrend.
ibn Said
Probálni vizó: Soros NSZ tankokkal áttör kerítés ahol "civil" ügynökök várják, és közösen bontani kerítés, majd jönni sok munkagép és teher autó ahová pakolni fel az ország, és vinni ENSZ-be és Soros birtokra, az itt mardt semmibe pedig betelepíteni rengeteg bevándorló... Így gondol szerintetek Orbán? Én nem érteni még mindig, pedig olvas sokat tanul tőletek!
egyvandor
És mindezt el sem mondhatta volna a háta mögötti több száz magyar százló nélkül. Ebből is látszik hogy ő a legnagyobb magyar az ezeréves történelmünkben.
Jozefina
Fényes nappal, a nyílt utcán késeltek halálra egy férfit Budapesten!!!
"Őrzünk és védünk"
Kérdés, hogy kit és hol?
Migránsok nélkül is minden napra jut egy erőszak, egy gyilkosság!!!
egyvandor
@Peller Anikó:
Gorbán azt képzeli, hogy egy válsztás felhatalmazza arra hogy egy egész országot kirabolhasson megfélemlíthessen, maga alá gyűrjön. Ha papnak ment volna gyorsabban kiderült volna degenerált hozzá állása, miután rábíznak egy kisfiút.
Yoda69
A fideSS fegyveres aktivistiai eroszakot alkalmaztak jobbikos kepviselo jelolton.
Hova zullesztette orban ezt az orszagot?
papa.49
Jól látod a helyzetedet koszos cigány, ha nem nyertek, nem a jövőd van veszélybe de a segged is a kóterban az eltöltendő kb. 500 év alatt !!!
Egy év múlva te leszel Szegeden a ,,HAJÓKŰRT,, ))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Peller Anikó
@Mirabilis: és sajnos ezt mind el akarják venni. Bocs nem venni (vásárolni) hanem rekvirálni, visszavenni. Micsoda disznóság. Fideszgecik gyerünk savazni, mert el akarják venni apátoktól a vagyonkát.
csipetke
@Béla333: 19:56 Mé'kéne má' sokpénzért börtönt építeni?Ott az a sok kihasználatlan felesleges stadion,rácsot rá,oszt jóvan...:)
simmering73
Ebben a zászlórengetegban alig vettem észre borsszem viktort.
peterkelemen
Az országot már elvette a magyaroktól Orbán és bűnbandája, de visszafogjuk venni ha kell erővel!
Nessy
Miután már az ország nagyobb része Mészáros és a többi haver nevén van, a maradékkal nem sokra mennének.Arról nem is beszélve, hogy mit kezdenének két millió agymosott fidesz hívővel? Orbánékról nem is beszélve. Úgy, hogy ezt a lemezt le lehet cserélni!
bakegya
@Mirabilis: bőven van még ezen felül is lopott vagyon a g.zsebére.lepapirozva!!!
Fradigege
Az ő kis Laci-konyháját akarják elvenni, amit magának tulajdonit. Szaros 93 ezer km2. Még a szar tót fico is, aki gyűlöli a MAGYAROKAT, az is Soros áldozat. A Soros hozta létre ez a Bibó kollégiumos bagázst. Pénzelte. Pelenkázta a szaros seggüket.
A legjobb amikor Horthy-t lekoleborálta. Sőt, a zsidó miniszterelnöknek itt Judapesten csontig benyalt. Most pedig hallom, hogy ihjááj more, jámó, de jó csávó ez a sukár Horthy Miki!
Kétszínű roma ez. Enyves a keze.
bakegya
Ocsmány bűnöző-DE AZOK IS AKIK A TETTESTÁRSAI-
nyanya001
Miről beszélsz ?
ti már elvettétek a mi országunkat, elloptatok szinte mindent !
anka
@nyanya001: pont ezt akartam írni...:D
Borsodi
@nyanya001: Amit még lehet el is fognak aztán behozza az oroszokat megint.Mit mondott régen ki az Oroszokkal,most meg be az oroszokkal.szava hihető ember.Nem engedjük be a migránsokat.
Ígaz ! behozták (20000)
Borsodi
@Sámannus: Tudod én utálom az mszp t rossz emlékeket idéz.De ha megbuktatnák ezt a diktátort örülnék,fél sikernek fogadnám.
cikicakk55
@Mirabilis: És akkor higgyük el az adóbevallását,miszerint 1 millió forint megtakarítása és 5 millió forint tartozása van. Nekünk a párommal csak 130.000 ft a havi bevételünk,így néha előfordul,hogy a kisboltban nyugdíj előtt már csak hitelre tudunk vásárolni. Persze csak olya dolkokat ami nagyon kell. Ám amint megjön a nyugdíj az az első,hogy kifizetjük azt a max. 2000 ft tartozást. Orbán a havi jövedelmükből könnyedén kitudná pengetni azt az 5 milla tartozást. Egyáltalán kiszámolták már bár melyik Fideszesnél is a kiadás- bevétel közti különbségeket? Miből tudnak ennyit vásárolni és még gondolom a napi kiadásuk is több mint a mi havi nyugdíjunk. Gáspár fiacskájuk " Felház" nevű tevékenysége sem lehet olcsó,mert szerintem szétdrogozta már a gyerek az agyát és attól érzi magát gyógyí(tand)ó Istennek,vagy a Fidesznél a drog is a reprezenciás keretből megy?
kereső
"Ha nem szerepel mindkét iksz a fideszes jelölt, illetve a Fidesz listája mellett, veszélyben a jövőnk – véli a miniszterelnök."-néha tud igazat is mondani.
Eladott Ország
Orbán Viktor Európa jövőjének, a felsőbbrendű kereszténység végvárának és földi paradicsomának, az emberbaráti szeretet és derű homogén, fehérbőrű lángoszlopának képzeli magát – egyszemélyben is és mindannyiunk nevében. Tehát igen, az ország miniszterelnöke már megint azt állítja, hogy a nem fideszes magyar ember nem csak hogy egyenlő az agg milliárdossal, de egyben ellenség is. Neki és az ő külön bejáratú hazájának az ellenségei. Nem először utal erre a megengedhetetlen faszságra. És nagyon remélem, azok a bátor, csápoló agg és kevésbé agg szurkolók, akiket sikerült összetrombitálni Székesfehérvárra, kevésnek fognak bizonyulni ebben a magyar emberek ellen folytatott háborúban.
papa.49
Tudjátok kiken csodálkozom azon a pár agyhalott nyuggeren akik tettlegességre is képesek voltak !!!
human
Minek foglalkozna az egészségüggyel? A migráns téma miatt még baloldali szavazók is szavaznak rá. Van egy stabil 2-2,5 milliós tábora. Már csak azon kell lennie, hogy 5 milliónál kevesebben menjenek el szavazni. Ezt azzal tudja elérni, hogy az ellenzéki szavazóban a reménytelenséget, az "úgyis ők nyernek" érzést erősítse. Ezért lett alap kommunikáció náluk a "elkeseredett ellenzék, reménytelen próbálkozása" szöveg. Azt akarja elérni, hogy az ellenzék adja fel és hajtsa fejét a járomba. A kisebbség diktatúráját akarja megvalósítani a többség felett.
A matek egyszerű 60%-os részvétel alatt 2/3-uk lesz.
75% feletti részvétel esetén nem lesz meg a parlamenti többségük és végre a valódi problémákban hozhat döntést az országgyűlés.
nevemnick
Menj a retkes 3.14csába, te szemétláda.
A te országod szláv, vagy cigány nyelvű, de semmiesetre sem magyar.
bencemacska
@kereső: ma, 08:53
Persze. mert nála M.o = orbán klán!
Csak mindenkit hülyének néz, azt hiszi nem vesszük észre!!!
Eladott Ország
Döbrögi uram nyolc éve kaparintotta meg a kassza kulcsát. Nyolc éve dagad ő is, a pereputtya is, a szomszédja is. Nyolc éve fosztogatja a közöst, abból zabáltatja a szolgáit, például a koszorúkeresztes költőt is, aki aztán kínjában ilyen súlyos baromságokat hord össze, mert nem lehet elbukni a választást, rohadtul sok pénz múlik rajta, a költő úr fizetése is ezen múlik és Döbrögi soknyi szolgájának büntetlensége is ezen múlik, meg persze a húsosfazék is ezen múlik. És a választási győzelmen múlik az is, hogy Döbrögi hájas seggén végre csattannak-e a virtuális botütések mindazon bűnökért, melyeket elkövetett azok ellen, akikért dolgoznia kellett volna és akiket most is azzal hülyít, hogy amennyiben továbbra is ő lehet Döbrögi, akkor majd minden szép és jó lesz. Francokat. Döbrögi nem változik meg soha. Dagadt, önző, mohó tahó marad. Ezért el kell zavarni a francba. Nem háromszor, csak egyszer. De egyszer nagyon.
nihil
1. A magánnyugdíj-pénztárak vagyonának államosítása.

2. Az egykulcsos adórendszer bevezetése.

3. Az egyházak politikai szerepvállalásának kikényszerítése.

4. A választási rendszer megváltoztatása úgy, hogy kedvezzen a Fidesznek.

5. A Magyar Nemzeti Bank alapítványainak pénzfelhalmozása.

6. Az ügyészség megszállása, bírák megfélemlítése.

7. Az oktatási rendszer központosítása.

8. Az egészségügyi reform elszabotálása.

9. Államilag felügyelt korrupciós hálózat kiépítése.

10. A sajtó megszállása.

11. Az uniós források megcsapolása.

12. Harc Brüsszellel.

13. Stadionépítések.

14. A szolidaritás eszméjének kiölése a magyar társadalomból.

15. Barátkozás Putyinnal.

16. Az érdemi párbeszéd megszüntetése a társadalommal, illetve a politikai vetélytársakkal.

17. Valódi kormányzás helyett migránsozás, sorosozás, ENSZ-ezés.

18. Új, kapzsi arisztokrácia megteremtése és pénzelése.

19. A folyamatos pávatánc következtében a politika hitelességének elvesztése.

20. Pusztán a munkanélküliségi statisztikák javításra szolgáló közmunkaprogram.

21. A kormányprogram, és általában a jövőkép hiánya.

22. A külföldön dolgozó és az itthon tanuló fiatalok sorsa iránti totális érdektelenség.

23. Rasszista uszítás közpénzből.

24. Hajsza a kormánykritikus civil szervezetek ellen.

25. Minden olyan ember megbélyegzése, akik felemelik szavukat Orbán-rendszere ellen.

26. A Kubatov-lista létrehozása és frissítése.

27. Újabb és újabb összeesküvés-elméletek gyártása.

28. Folyamatos, drága és elemi iskolás szintű kormánypropaganda nem csak a kampányidőszakban.

29. A devizahitelesek átverése.

30. Mészáros Lőrinc szuperszonikus gyorsaságú megtollasodása.

31. A durva politikai hangvétel és fenyegetőzés általánossá tétele.

32. Az átláthatatlan és korrupciógyanús letelepedési-kötvényprogram beindítása.

33. Vesztes harc az államadósság ellen.

34. Farkas Flóriánra bízni a cigányság felzárkóztatását.

35. Adósságok...
nihil
35. Adósságok felhalmozása Paks II. és a kínaiak érdekeit szolgáló Budapest-Belgrád vasút miatt.

36. A kínos kérdések elől menekülő kormánypárti politikusok prototípusának megteremtése.

37. Bayer Zsolt fékezhetetlen uszításának támogatása és bátorítása.

38. A szervilizmus és árulás megjutalmazása.

39. Gyáva megfutamodás minden olyan helyzetben, ahol vereséget szenvedhet a Fidesz.

40. Donald Trump támogatása az amerikai elnökválasztási kampányban.

41. Valódi kormányzás helyett kommunikációs stratégiák variálása.

42. A Fidesz kereszténydemokrata pártból nyolc év alatt az európai szélsőjobb vezető ereje lett.

43. Büntetlenül helikopterezhetnek és lőhetnek ki háziasított rénszarvasokat a politikusaik.

44. Egy Habony Árpád nevű ember irányítja a kormány kommunikációját, akit nem ismer Orbán Viktor.

45. Lázár János kedvére alázhatja a szegény, kiszolgáltatott embereket.

46. A teljesen haszontalan és veszteséges felcsúti kisvasút megépítése és üzemeltetése.

47. Milliárdok elköltése a Budai vár felújítására, hogy oda költözhessen Orbán hivatala.

48. Az eleve bukásra ítélt olimpiai pályázat beadása, majd annak gyors visszavonása.

49. Határon túli magyar szervezetek és sportegyesületek finanszírozása a kormánytámogatásáért cserébe.

50. Tiborcz István. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: "A vő bajjal jár."

szeka.blog.hu/2018/04/07/ime_itt_az_elmult_8_ev_50_legfobb_bune
advocat
Örömmel értesítek mindenkit, hogy szeretett pártunk és kormányunknak sikerült elérni, hogy az addig 525.- forintos kenyeret (nemrég még 495.- volt) sikerült 560.-ra emelni. Éljen a rezsicsökkentés. Is. Vagy ez nem az?
bencemacska
@nyanya001: tegnap, 21:37
Ott volt a "klán". Érdemes jól megnézni őket, közöttük, velük nőtt fel. Olyan egyformák!
Feltételezem a gázszerelőjükön keresztül jól megfizeti őket.
Equilibrium
Milyen országot akarnak elvenni? Melyiket? Van még országunk??
human
@Equilibrium: Az ország Orbáné már, ezért félti, csakis ezért.
Sámannus
@papa.49: Úgy kell őket büntetni mint Kínában. A Nagyfal építését még a családnak is folytatni kellett, ha meghalt a büntetett.
Azt hiszem hogy a ük-ük-unokának is szép jövő nézne ki.
namihami
Tényleg. De nem el akarJÁK venni, hanem el akarJUK venni. És pont tőletek.
Az is mérhetetlen, amit eddig begyűjtöttetek, ideje lesnne tabula rasa-t csinálni. És a ti bankszámlátokat venni szemügyre.
Eladott Ország
Bizony, nem a vége jön, hanem az eleje. A választás nem lezárja, hanem megnyitja a csúfságos időszakot, pedig már eddig is derékig gázoltunk a szarban. Az igazat a Fidesz keltetője, a Fidelitas mondta ki, bár biztosan nem szándékosan. Az egyik szavazásra buzdító, mindmeghalunkhanemorbán-jellegű Facebook poszt fölé azt írták: Rabok legyünk vagy szabadok? Bizony, ez a legsúlyosabb tétje a választásnak. Hogy megkezdődik-e az elszámoltatás, a korrupt, tolvaj élősködők egy becsületes, korrekt vizsgálat után becsületes, korrekt bíróság elé kerülnek-e, ahol jogos ítélet születik, vagy pedig tovább pusztíthatnak.
Ezért kell elmenni szavazni, mert most még meg lehet ezt állítani. Nem csöndesen és nem szépen, de meg lehet. Egy újabb kétharmaddal nem lehet, legfeljebb sokak élete árán.
Zeta
Volt egy igaz ember, nem ő!
Lett egy hazug, tolvaj "ember", na az ő!
Sámannus
@Borsodi: az ember nem mindig arra szavaz aki neki szimpatikus, hanem a kisebbik rosszra.
Macskaszem
Úgy értette, hogy el akarják venni a zsákmányunkat...és ebben igaza van, elvesszük, azaz visszavesszük, ők meg mennek a hűvösre.
Sámannus
@Macskaszem: Má elloptátok az országot, csak a lelkekkel van még agy kis baj.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.