Az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint pártja a saját lábára tudja állítani az országot.

Szél: az LMP a saját lábára tudja állítani az országot
Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Szél Bernadett az LMP pénteki kampányzáró rendezvényén méltányos béreket, az oktatás rendbetételét, szociálisbérlakás-programot és az egygyermekesek jelentősebb támogatását ígérte.

A párt emellett csökkentené az orosz befolyást, megszüntetné a gyűlöletkampányt, és senkinek nem vitatná el a nemzethez tartozását – hangsúlyozta a társelnök. Elmondta azt is:

mindent megtesz majd azért, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahonnan a fiatalok nem elmenekülnek, hanem ahová hazajönnek.

A főváros egyik szállodájában tartott eseményen Szél Bernadett kitért arra is: olyan országot kíván teremteni, ahol a politikusok főállásban "nem köztörvényes bűnözők", akik ellopják a közös vagyont. Hangsúlyozta: a kampány szerinte már nem demokratikus keretek között zajlik, de nem érdekli, hogy fenyegetőzik a miniszterelnök vagy hogy "hazugságokat ír ki óriásplakátokra", mert az emberek többsége "átlát a szitán" és kormányváltást akar.

Elmondta, a kampány során az egész országot bejárta, megismerte annak valóságát, és szerinte minden adott ahhoz, hogy Magyarország a következő évszázad nyertese legyen. Sem gazdag országok összeszerelő üzemeként, sem féldiktatúrák hűbéreseként nem kell élnie az országnak. Az emberek úgy érzik, ér annyit a munkájuk, hogy rendes fizetésük legyen, nem kell "bérrabszolgaként" dolgozniuk – hangsúlyozta.

Ne számítson, hogy ki hányadik gyermekként születik egy családba, és az se, hogy hány szülő neveli

- fogalmazott. Nem a harmadik gyermeknél, hanem már az elsőnél támogatásokat kell nyújtani, az LMP ezért megduplázná az egygyermekeseknek nyújtott segítséget.

Szükségesnek tartotta pártja szociálisbérlakás-programjának végrehajtását, de elmondta azt is: a devizahiteleseket is kárpótolni fogják kormányon. Az elmúlt harminc év legnagyobb infrastrukturális beruházását ígérte: lakások szigetelését, korszerűsítését, bérlakásépítést, amelyekkel jelentős számú munkahelyet is teremtenének.

A politikának ki kell szállni az oktatásból és pénzt kell beletenni – hangsúlyozta, hozzátéve: megdupláznák a szektor forrásait, hiszen tőlünk nyugatra és északra azok az országok lettek nyertesek, amelyek sokat fektettek az oktatásba.

Az ország saját lábára állításában "partnerünk lesz a nap, a szél, a földhő és minden olyan energiaforrás, ami itt is bőven rendelkezésre áll"

- emelte ki a megújuló energiaforrások használatának szükségességét. Miért kell a 21. században 1970-es évekbeli, veszélyes technológiát használni, miközben a fejlett világ a megújuló energiaforrások felé fordul? – tette fel a kérdést, hozzátéve: egyre kevesebben értenek egyet a paksi bővítéssel.

Elmondta: egyetlen képviselőként tekintett be a paksi szerződésekbe, és ez alapján állítja, hogy ki lehet és ki is kell szállni belőlük.

A politikus szavazásra buzdította az embereket, és úgy fogalmazott:

erős LMP-vel lehet új alapokra helyezni az országot. A csendesen dolgozó emberekkel van – mondta –, azokkal, akiket becsaptak az elmúlt években.

Hadházy Ákos társelnök arról beszélt: ha kormányváltás lesz, a legfelsőbb politikai vezetőknek kell igazságszolgáltatás elé állni, és jó eséllyel börtönbe menni, a kiszolgáltatott köztisztviselőknek azonban nincs félnivalójuk.

Róna Péter közgazdász kijelentette:

az szavazzon a Fideszre, aki búcsút akar mondani Európának, mert "Orbán Magyarországa nem fér el Európában, nem tartozik oda", az orbáni országot ezért az európai népek, hatalmak, szervezetek kilökik magukból. "Hiába a duma a menekültválságról, Európa ezt nem így látja" – tette hozzá –, Európa nem kérte Magyarországot, hogy védje meg a migránsoktól, csupán 1494 menekült befogadását kérte, de Magyarország ezt megtagadta.

Közölte: ha Orbán Viktor és pártja nyer, az európai támogatásoknak vége.

Üveges Gábor, az LMP-vel választási szövetségre lépett Új Kezdet elnöke szerint a vidék elvesztette képviseletét Magyarországon, pártszövetségükön kívül senki nem foglalkozik vele. Célnak nevezte, hogy "visszahozzák a valóságot" a politikába.

Lukácsi Katalin, a Viszlát, kétharmad nevű kezdeményezés aktivistája azt mondta: nem kötelező a taktikai szavazás, ugyanakkor "felmentette azokat", akik megosztják a szavazataikat Budapest 1-es és 3-as körzetében, Gödöllőn, Budakeszin, Vácon, Kecskemét egyik kerületében, Salgótarjánban és Szekszárdon, bízva a többi ellenzéki párt szimpatizánsainak átszavazásában is.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Hajrá LMP! Bennetek a bizalmunk! (Az enyém legalábbis...)
grincss
Sztem már van (egy pár) saját lábán állónk!
Elmész te Bernike a bánatos kutyapélóba!
Clavigo
Pörög a Széltyúk,...mint Tusványoson. Orbán elvtárs elégedett lehet vele.
papa.49
Nem hiszem hogy sok vizet zavarna lmp. ...
Béla333
@grincss: 21.27

Akkor te meg támaszkodj a DK-dra! Vagy a kutyapélóra!
Béla333
Ne feledjük Puzsér intelmét: a Fidesszel együtt el kell küldeni az MSZP-t és a DK-t is oda, ahová valók!
Bárki másra mehet a szavazat, de erre a háromra nem!
Qqberci
Magam elé képzeltem, amint az ország Bernike lábán áll :-)))...
Pálinkás Pál
@Béla333: Te hülye Puzsérral példázódsz???Az csak egy k@cs@g ripacs...legalább érném meg hogy az lmp-vel kapcsolatban olyan valakit említesz,aki azért nem a társadalmi megitélés alján van!!!
szaboria1
Érdekes a jelölt vitában is utolsó lett a Bernike.
Béla333
@szaboria1: 08.32
Ugyan kinek a mérésében lett utolsó? Miben lett utolsó?
Egy DK-s mérése nem jelent semmit, egy DK-s nyugatifény blog szennylap cikke nem jelent semmit. Csak a DK-soknak!
kereső
"Az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint pártja a saját lábára tudja állítani az országot."-jelen időben ? nem hiszem- a mondat igy lenne helyes:"pártja a saját lábára tudná! álltani az országot.
A realitás teljes hiánya.-ez a jelenidős kijelentés,amikor még a "saját" lábuk is hiányzik.
cikicakk55
Nekem ez a Szél tyúk kezd egyre elviselhetetlenebbé válni. Semmi alázat nincs már benne ha a néphez beszél. Már úgy viselkedik mindenkivel,még a többi párt tagjaival is,mint ha azok az alattvalói lennének,miközben a közvéleménykutatók szerint a Jobbik, az MSZP-DK- Együtt sőt még a Momentum is előttük van. Kb 7% - on állnak.
Béla333
@kereső: 08.51
Kissé szőrszál hasogató vagy! Az bezzeg neked nem probléma, hogy mi történt ebben az országban az elmúlt évtizedekben és hogy az általad sztárolt DK-s politikusok vastagon részt vettek ebben?
cikicakk55
@cikicakk55: Bocsánat! Az MSZP a Párbeszéddel fogott össze nem az együttel és a DK - val. Igaz még így is ezek mögött kullognak Szélikéék. Nem lesz nagy előny velük koalícióra lépni
Béla333
@cikicakk55: 08.57
Mutasd már meg, milyen közvélemény kutató mérte az LMP elé az Együttet és a Momentumot!?
Nem kell szeretni őket, de azért a valóságtól sem kellene elrugaszkodni!
keresztapa
Berni Berni tudná csak, de nem tudja, ahhoz belőled hiányzik a nép iránti alázat, de túl leng benned a gőg, minden vezetői készség hiányában csak szenvedsz, mindenkit le tudsz sajnálni csak te létezel, és a miniszterelnöki cím elnyeréséhez való vágyakozásod. De csak egy politikusi celeb vagy, aki szeret a központban lenni minden áron. Amúgy egy sajnálatra sem méltó, politikai szél tyúk vagy... ez meg nekem a vélelmem. ugyan tudnád - e nevén nevezni eddigi tevékenységed máz nélkül.
kereső
@Béla333: igen az vagyok-szőrszálhasogató!-és neked csak ennyi tellett megjegyzésként.,azzal már nem foglakozol,hogy 0 vagy 1 a megjegyzésem.,Azt meg te-éppen TE nem tudhatod,hogy a dk-s politikusokról-kiről mit gondolok.
Amúgy nem szép dolog ,rá kenni másra azt ,amit te magad elkövetsz.Merthogy én nem sztároltam itt senkit a dk-sok közül-ellentétben veled,ami az lmp-és Szél Bernadettetet illeti.
Ollan fideszes lettél!
Peller Anikó
@kereső: A széltyúk a saját lábára állítaná az országot.

Na már csak ez hiányzott. A saját nevedre nem akarod venni? A koronát is a saját fejedre kívánod tenni? Mert azt a geci már lestoppolta. Minta zországot.
szaboria1
@Béla333: Jelölő vitában. Látom nem vagy napra kész. Igaz annyira belezúgtál Bernikébe, hogy már nem látsz a szemedre húzódott ködtől sem.
Köb Jani
@kereső: fedi kommented a valós helyzetet, sokak szemén a hályog akadályozza a tisztán látást, ezek érzelmi szálon foglalnak állást tévesen, de a valós állapotról , kialakult helyzetről nem akarnak tudomással bírni, elveszett realitás, amit nem képesek helyére tenni.
Béla333
Szerintem egy jó beszédet mondott Szél!
Szerény volt, de határozott. Reálisan elmondta, hogy Orbánék újrázása nyomort hoz az országra!
Aki akar, mindenben talál hibát, csak az ide írogatók a Gyurcsány beszédeiben nem szoktak!
Hajrá LMP!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.