Az Együtt tudomásul veszi a választás eredményét – mondta Juhász Péter, a párt elnöke vasárnap éjjel, aki bejelentette, hogy lemond az Együtt elnöksége.

Juhász: lemond az Együtt elnöksége

Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje, Juhász Péter pártelnök, valamint Spät Judit, Hajdu Nóra és Pataki Márton elnökségi tagok az Együtt választási eredményváró rendezvényén tartott sajtótájékoztatójukon a budapesti Spicc Terasz épületében 2018. április 8-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Az ellenzéki politikus a párt budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy csalódottak az ellenzék teljesítményét illetően.

Szigetvári Viktor, a párt miniszterelnök-jelöltje azt mondta, ezt a kampányt az Együtt elvesztette, sikertelen volt az a stratégia, amire felépítették a saját listás kampányukat.

Megjegyezte, hogy a kampány alatt Juhász Pétert olyan "mocskos támadások érték, amelyek teljesen alaptalanok, embert próbálók voltak".

A politikus kérdés kapcsán kitért arra, hogy az Együtt sorsáról a párt tagságának kell döntenie, és hozzátette, büszke Szabó Szabolcs egyéni eredményére.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Abba kell hagyni a majomkodást! Meg kell szüntetni a pártot! Be kell állni az MSZP mögé!
amaramaistanna
Az Együtt 2017 márciusától folyamatosan kérte a pártokat hogy egyeztessenek az egyéni körzetekről és az ellenzék feladatáról választás előtt és után...
Mindegyik párt nézzen magába, amelyek nem voltak hajlandók, vagy csak megkésve és elvétve az együttműködésre az egyéni körzetekben...
TASzSz
Abba kell hagyni a majomkodást! Meg kell szüntetni a pártot! Be kell állni az MSZP mögé!
amaramaistanna
@TASzSz: Észnél vagy? Valószínűleg nem.
TASzSz
@amaramaistanna: Kapsz 1 LIKE-ot, hátha megjön az eszed!
amaramaistanna
@TASzSz: Nekem a helyén van, de a tiédet beburkolták a maszoposok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.