Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint az Európai Uniónak határozottan cselekednie kell a Fidesz nagyaranyú választási győzelme után, semlegesítenie kell az uniós értékeken mutatkozó "kóros elváltozást".

A Die Welt című német napilap által hétfőn megszólaltatott luxemburgi miniszter úgy fogalmazott, hogy különösen a magyar választások után "Németországnak és Franciaországnak, illetve minden, nem közönyös tagországnak, az európai egyezmények alapján gyorsan és határozottan semlegesítenie kell ezt az értéktumort".

Asselborn: az EU-nak cselekednie kell a Fidesz győzelme után

Fotó: Michal Cizek / AFP

Asselborn kijelentette, hogy az egységes Európa nem azért jött létre, hogy szabad folyást hagyjon a kormányokban a nacionalista ideológiáknak, hanem hogy ne ismétlődjenek meg a huszadik század első felének pusztításai, amit szerinte kizárólag a közös értékeken alapuló unió szavatolhat tartósan. A miniszter aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Magyarország és Lengyelország után máshol Kelet- és Közép-Európában vagy akár egy nagy uniós alapító tagországában is "kedv támadhat" az értékek megváltoztatására és rémhírek terjesztésére.

Jean Asselborn szerint az Európai Unió alapvető fontosságú döntés előtt áll Magyarországgal kapcsolatban. "Vagy hagyja az EU (érvényesülni) az orbáni logikát, prioritásként tekint a tömeges migráció jelentette veszélyre és a keresztény értékek felbomlására, ami ellen védekezni kell, vagy megállítja ezt a hallatlan rémhírterjesztési kurzust, és kiáll az emberi értékek, a közösség és a béke Európai Uniójáért".

A luxemburgi diplomácia vezetője szerint Magyarország valós problémája nem a néhány száz menekült bevándorlása, hanem az egyre több fiatal kivándorlása Magyarországról az EU más tagországaiba.

A 2018. április 8-i parlamenti választás a Fidesz-KDNP ismételt kétharmados győzelmét hozta. Az országos listákra leadott szavazatok 98,5 százalékos feldolgozottsága alapján a Fidesz-KDNP 48,51 százalékos eredményt ért el, a Jobbikra a választópolgárok 19,51 százaléka voksolt, az MSZP-Párbeszédre 12,33, az LMP-re 6,9, a DK-ra 5,58 százalék. A kormánypártok – a 106 egyéni választókerületből 91-ben győzelmet elérve – összesen 133 országgyűlési mandátumot szereztek, a Jobbik 26, az MSZP-Párbeszéd 20, a Demokratikus Koalíció 9, a Lehet Más a Politika 8 parlamenti helyet kap. Egyéni választókerületből szerzett mandátumot az Együtt egy jelöltje, továbbá egy független képviselőjelölt, és kedvezményes mandátumhoz jutott a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata.

(MTI)

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Már épp illő,hogy az EU észbekapjon,és odafigyeljen arra,ami itt folyik.Leginkább az EU-s pénzek felhasználására...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Commenter
@png: így van, muszáj most már, ez nem is lehet kérdéses! Ennek a döghadnak mennie kell,így vagy úgy.
kereső
A Financial Times kommentárrovatában Gideon Rachman, a brit lap vezető szemleírója Európa rothadt peremvidéke címmel közölt publicisztikát, amelyben úgy fogalmazott: az önkényuralom és a korrupció előretörésének időszakában az EU büszkén hirdeti, hogy kiáll a demokráciáért és a jogállamiságért. Jóllehet a 28 tagállam többsége még dicsekedhet ezzel, a peremvidéken azonban "antidemokratikus rothadás kezdődött", és ha ezt nem kezelik, e rothadás átterjed a központra is.

Gideon Rachman szerint a legnyilvánvalóbb veszély Magyarországról ered. Orbán Viktor miniszterelnök máris meggyengítette azokat az intézményeket, amelyek alapvető fontosságúak a szabad társadalom számára. A szerző szerint nem elsősorban a menekültekkel szembeni ellenségesség, hanem ez az alapvető oka annak, hogy Orbán Viktor fenyegetést jelent az EU-ra.
Béla333
Nem csodálkoznék, ha egy ilyen Orbán féle vezetőt háromszor is 2/3-dal megválasztó országot kivágnák a fenébe az Unióból.
Meg is érdemelnénk!
Semmi keresnivalónk nincs a kultúr nemzetek között!
kereső
@Béla333: "néznek bennünket kúltúr népek..."
Eladott Ország
@durbincs: Ha neked szótagolva írom vagy lassan, teljesen mindegy, úgysem fogod fel.
Hellcat
Várjuk ki a végét ennek a "fidesz győzelemnek"...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.