Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, valamennyi egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény. A Fidesz-KDNP kétharmados többséggel rendelkezik majd az új Országgyűlésben.

A szavazatszámlálás értelmében a 109 egyéni választókerületből 91-ben a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltje nyert, 8-ban az MSZP-Párbeszéd szövetség, 3-ban a DK, 1-1-ben a Jobbik, az LMP, illetve az Együtt jelöltje szerzett mandátumot, valamint 1 független jelölt is bejutott a parlamentbe.

Itt van a száz százalékos választási végeredmény

Országos listáról a Fidesz-KDNP 42, a Jobbik 25, az MSZP-Párbeszéd 12, az LMP 7, a DK 6 képviselőt küldhet az Országgyűlésbe. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata pedig 1 kedvezményes mandátumhoz jutott.

Az új Országgyűlésben így a Fidesz-KDNP-nek összesen 133, a Jobbiknak 26, az MSZP-Párbeszédnek 20, a DK-nak 9, az LMP-nek 8, az Együttnek és a német önkormányzatnak 1-1 képviselője lesz, és 1 független jelölt is bejutott.

A múlt vasárnapi voksoláson lehetőség volt arra, hogy a választópolgár, aki nem a lakóhelyén tartózkodott, egy másik magyarországi településen vagy egy külképviseleten adhassa le voksát. Mivel ezek a választók is a saját lakóhelyük szerinti képviselőkre szavaztak, voksaikat el kellett juttatni a választók lakóhelye szerinti választókerület meghatározott szavazókörébe. A voksokat tartalmazó urnákat előbb azokat a Nemzeti Választási Irodába (NVI) szállították, ahol a 106 egyéni választókerület szerint csoportosították, majd szállítódobozba tették az "utazó szavazatokat".

A szállítódobozokat szombat délelőtt vehették át az egyéni választókerületi választási irodák, hogy a saját választókerületükbe vigyék. Itt belekeverték egy korábban kijelölt szavazókör szavazatai közé – amelyet nem számoltak meg múlt vasárnap éjjel –, és együtt számolták meg a voksokat, így gondoskodva a szavazatok titkosságáról.

A szavazatszámláló bizottságok ezt követően állapították meg a parlamenti választás szavazóköri eredményét. Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok ezutrán állapították meg a voksolás egyéni választókerületi, nem jogerős eredményét.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Mohai Balázs

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
CSALASSAL NYERTEK

UJ VALASZTAST KOVETELUNK
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
CSALASSAL NYERTEK

UJ VALASZTAST KOVETELUNK
rosalinda57
@Yoda69: SAJNOS A VÁLASZTÁSI TÖRVÉNNYEL VAN PROBLÉMA, MERT ARÁNYTALAN.
SZERINTEM ÉRVÉNYTELENI IS, MERT A FIDESZNEK NEM VOLT MEG A 2/3-A, AMIKOR HATÁLYBA KLÉPTETTÉK. ERRE UGYANIS NEM KAPHATTAK FELHATALMAZÁST. RÁADÁSUL : A NÉP NEM LEHET ELLENZÉKBEN !!!
Pálinkás Pál
@Yoda69: És szerinted mennyivel lenne más az új választás végeredménye???Elárulom neked ,még nagyobb arányban nyerne a fidesz..mert az agyhalottak megint behúznák az ikszet...aki meg gondolkodik,az erre a széthúzó impotens bandára nem.. majd akkor lesz némi esély,ha minden választókerületben 1..jelölt lesz a fidesznyik ellen...ez pedig jelen helyzetben álom...így az emberek jó része el sem menne az új "leégésre"!!
Eladott Ország
Pálffy Ilona tájékoztatás szerint ugyanis az informatikai rendszert csak a hétvégére tudják helyrehozni. Ez tehát azt jelenti, hogy jelen pillanatban nem érhető el a 11 000 helyi választási bizottság által készített jegyzőkönyv közül 1 db sem. Tehát azt akarja elhitetni velünk Pálffy Ilona, hogy majd egy hétbe fog telni, mire képesek lesznek kijavítani egy informatikai problémát? Arról nem beszélve, hogy egy dolog, ha a honlap nem működik megfelelően és más dolog az adatbázis. Kit tetszenek hülyének nézni, kedves Ilona? Ki fogja elhinni önöknek, hogy nem pontosan ennyi időre van szükségük ahhoz, hogy úgy kozmetikázzák az online adatokat, hogy azok alátámasszák a korábban kiadott NVI adatokat? Minimum 100 000 választó – de ez a szám inkább több száz ezer lehet – szavazata hiányzik a rendszerből. Olyan szavazatok ezek, melyek eldönthetnek egy szavazást. Hol vannak ezek a szavazatok?
A 24.hu-nak nyilatkozó, nagy rendszerekkel dolgozó informatikai szakértő szerint az egy hetes helyreállítási idő olyan hosszú, hogy az valószínűsíti, az adatokkal történt valamilyen probléma (nem koherensek, vagy adatvesztés történt). A szakértő szerint az összes többi hibalehetőség órák, esetleg 1-2 nap alatt kiküszöbölhető lenne.
Eladott Ország
@rosalinda57: start.hubzilla.org/page/doc/az+%C3%A9vsz%C3%A1zad+csal%C3%A1sa+-+avagy+hogyan+vezess%C3%BCnk+egy+eg%C3%A9sz+orsz%C3%A1got+az+orr%C3%A1n%C3%A1l+fogva
Igy nézne ki a magyar országyűlés a mostani választások után egy alkotmányos választási rendszer szerint:

Fidesz 105 (a fidesznek most 29-cel több képviselője van!)
Jobbik 40 (a jobbiknak 15-tel kevesebb képviselője van)
MSZP 26 (az MSZP-nek 6-tal kevesebb képviselője van)
LMP 14 (az LMP-nek 6-tal kevesebb képviselője van)
DK 11 (a DK-nak 2-vel kevesebb képviselője van)
Ehhez jön még 3 képviselő (Független, Együtt, MNOÖ)
= 199
division
@Yoda69: Bizonyíték? Még az ellenzék szerint sem történt csalás.
mackoka46
Csalás a köbön, aztán a négyzeten beszorozva az ellopott nyolcezer millió USA dollárral.
peterkelemen
Orbánék elcsalták a választásokat is! Szervezetten szállították Ukrajnából a szavazókat. Ez csak a tömeges csalások egy kis része >>> www.youtube.com/watch?v=4AWQTyTd1rY
peterkelemen
Így működik egy valódi demokrácia és jogállam: "Az osztrák alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztás eredményét. A szabálytalan szavazatszámlálás miatt kell megismételni az egyébként nagyon szoros választást." 24.hu/kulfold/2016/07/01/ausztriaban-uj-elnokvalasztast-kell-kiirni/
Grafix69
@division: Lesz itt olyan bizonyíték még ebben az évben , hogy mindenkinek tátva marad a szája . Amit a kedvenc pártod és kormányod művel azt csak nagyon kevesen érzik jónak , és nem csak Magyarországon , de egész Európában utálják . Pár állam csak aki szimpatizál ezzel a ganyé rendszerrel . Aztán ne hivatkozzon demokráciára az a sumák Rogán se , mert ez csak egy áldemokrácia ,és ha nem lenne az ország Európában már régen teljes diktatúra lenne . Sajnos sok ember van aki nem hagyja ,hogy a fejére szarjanak inkább kinyitja a száját is.
adrenalink
@Yoda69: 09:16-ra Az 5%-os Gyurcsányt kivéve, az ellenzék romokban hever, haver...!
division
@Grafix69: Tudom, minden Fidesz szavazó aberrált, hülye, IQ 0, gyűlölni való...Hülye egy felfogás, de ez van sajnos.
Yoda69
@rosalinda57: Akkor pedig ki kell kovetelni a valasztasi torvenyek demokratikussa tetelet.
Yoda69
@Pálinkás Pál: Ettol rosszabb nem lehet szerintem. De ertelem szeruen a torvenyen is valtoztatni kell
Yoda69
@division: A DK 40 korzetben bizonyitottnak latja a csalas tenyet. Es ezeken a helyeken uj valasz kiirasat koveteli.
www.facebook.com/dk365/videos/1637677356322672/?notif_id=1523788599124343¬if_t=live_video
Yoda69
@adrenalink: Dude, a padlorol fel lehet es fel kell allni.
peterkelemen
Orbán puha diktatúrája lassan, de biztosan kemény diktatúrába megy át >>> justpaste.it/1jn32
Grafix69
@division: A fidesz szerint mindenki aki nem fideszes ellenség , nem?
adrenalink
@Yoda69: 13:17-re Ne legyenek illúzióid! Ez az ellenzék 8 év óta nem tud felállni a padlóról...
nyanya001
@adrenalink: Igazad van , a tény sajnos az, hogy szinte minden médiafelület
a Fidesz tulajdonában van, és az eddigi széthúzó ellenzéknek semmi esélye.
adrenalink
@nyanya001: 13:35-re Azért az elgondolkodtató, hogy a fityisz 8 év ellenzékben nem a sebeit nyalogatta, hanem pl. saját médiát hozott létre, uralomra jutásuk után pedig csak egyeduralkodóvá kellett tenni...
Sámannus
Hazudozásra épül az egész. Lopás rablás urizálás orosz szavazók fuvarozása és hepciáskodás.
Át vertétek a vidékieket, és most ezzel a "sikerrel" kérkedtek.
division
@Grafix69: Nekem senki nem az ellenségem, azaz én senkit nem utálok azért ha egy normális ellenzéki szavazó és nem anyázó, másokat anyázó stílusban érvel.
Grafix69
@division: Most komolyan , Te úgy érzed te magad vagy a fidesz ? Mert én a fideszről irtam , és ezt nem tudod megcáfolni , mármint , hogy szerintük mindenki ellenség aki nem fideszes . Pl ma olvasta a magyarok arcába Rogán nevű köztörvényes csaló és tolvaj , hogy a tegnapi tüntetésen mindenki Soros bérenc , vagyis ellenség . Európába azt mondják az Orbán nevű maffia vezérről , hogy korrupt akkor Európa az ellenség . Tudod ki a Fidesz legnagyobb ellensége ? Megmondom a Magyar Nép , azért mert rajtuk keresztül tollasodtak meg törvénytelen rendszerben , és a magyar ember nagyon kezdi utálni ezt a népnyúzó bandát .
Yoda69
@Pegero: A valasztasi rebdszer igazsagtalansaga, amit kifejezetten a fideSSre szabtak.
Borsodi
@Sámannus: Igen azokat verték át akik napról napra nyomorban élnek legtöbbnek a feje üresebb mint a gyomra.Kihasználták őket, ha rájönnek talán nem minket és bátor fiataljainkat fogjak haza árulónak,be állítani.
444.hu/2018/04/04/az-ukran-hatarnal-rengeteg-hazba-tobb-tucatnyi-szavazopolgart-jelentettek-be-de-a-helyiek-sosem-lattak-oket
Eladott Ország
@division: tegnap. 19:04; Az MSZP ki szerette volna kérni a választási adatokat, hogy betekintést nyerjenek a körzetenkénti jegyzőkönyvekbe, ezek azonban a mai napig nem elérhetőek. Pálffy Ilona tájékoztatás szerint ugyanis az informatikai rendszert csak a hétvégére tudják helyrehozni. Ez tehát azt jelenti, hogy jelen pillanatban nem érhető el a 11 000 helyi választási bizottság által készített jegyzőkönyv közül 1 db sem. Tehát azt akarja elhitetni velünk Pálffy Ilona, hogy majd egy hétbe fog telni, mire képesek lesznek kijavítani egy informatikai problémát? Arról nem beszélve, hogy egy dolog, ha a honlap nem működik megfelelően és más dolog az adatbázis. Kit tetszenek hülyének nézni, kedves Ilona? Ki fogja elhinni önöknek, hogy nem pontosan ennyi időre van szükségük ahhoz, hogy úgy kozmetikázzák az online adatokat, hogy azok alátámasszák a korábban kiadott NVI adatokat? Minimum 100 000 választó – de ez a szám inkább több száz ezer lehet – szavazata hiányzik a rendszerből. Olyan szavazatok ezek, melyek eldönthetnek egy szavazást. Hol vannak ezek a szavazatok?
A 24.hu-nak nyilatkozó, nagy rendszerekkel dolgozó informatikai szakértő szerint az egy hetes helyreállítási idő olyan hosszú, hogy az valószínűsíti, az adatokkal történt valamilyen probléma (nem koherensek, vagy adatvesztés történt). A szakértő szerint az összes többi hibalehetőség órák, esetleg 1-2 nap alatt kiküszöbölhető lenne. Arról nem beszélve, hogy a jelenlegi adatok mellett sem lett volna 2/3-os többsége a fidesznek, a német választási törvény szerint. A német alkotmányjogászok alapján a magyar alkotmánysértő, stb... Így egyoldalú média, etetés- itatás, pökölt, kannás bor, lefizetés, közös szállítás...
Desischado
@division: Szépen kérdeznélek, miért nemmegvetendők, gyűlölnivalók olyanok, akik egy ilyen országromboló, népnyúzó rezsimet éltetnek? Neked ez rendben van? Én tudom, hogy nem vagy rossz ember, és épp ezért nem birom megérteni miért véded őket ennyire, miért tartasz velük. Az nem fő érv, hogy te jól élsz, mert egy aki embernek nevezi magát, kell hogy legyen egy erkölcsi mércéje. Légy szives, írd meg nekem, mit találsz jónak ebben a rendszerben, miért vagy mellettük?
Amúgy meg sorozatos csalások történtek, hiába is mentegeted őket. Az is nagyon gyanús, hogy ti fidesznyikesek biztosan állítottátok, hogy nyer a fidesz. Ezt vajon honnan tudtátok? Nyilván onnan, hogy tudható volt, hogy csalni fognak!
division
Már annyiszor megírtam, szerintem felesleges. Ellenben vannak olyan ismerőseim akik pl. a családtámogatási rendszert díjazzák, a pedagógusok a béremeléseket, sok olyan város van ahol komoly beruházások voltak, a határon túli magyarokkal is foglalkozik végre érdemben valaki, stb. Te komolyan azt gondolod hogy egy másik kormány majd ingyen pénzt adna bárkinek is vagy elengedné a lakáshitelét? Mert én már ilyeneket is hallottam. A Fidesz győzelme meg nem lehetett kétséges, hiszen csak a vak nem látta mit művel az ellenzék.
division
@Eladott Ország: Lehet hogy igazad van, de a Fidesz győzelme mindenképpen megkérdőjelezhetetlen, legfeljebb a 2/3 nem biztos hogy meg lett volna. Nekem is van néhány gyanús dolog persze a választások kapcsán, de ha nem lesz rá konkrét bizonyíték akkor így marad minden.
division
@Shikari: Én már ezeket nem akartam újra felsorolni, de köszi:-))
division
@Shikari: Az az érdekes hogy azokat a legnehezebb meggyőzni akik már azóta élnek szegénységben amióta megszülettek. Szerintük is a Fidesz az oka mindennek. Persze nem az ő kizárólagos hibájuk ez, velük ezt hitette el az ellenzék.
nyanya001
@adrenalink: Volt rá lóvé bőven, akkor még a Simicska volt a Mészáros...
adrenalink
@nyanya001: Az MSZP-nek is voltak oligarchái, csak erre nem áldoztak, amit több politikusuk szóvá is tett, de süket fülekre talált. Legyünk őszinték! Nem csak a média hiánya volt a bukás oka...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.