Anitának volt érvényes bérlete, de elkövetett egy súlyos hibát. Nem is maradt megtorlatlan.16 ezer forintra büntettek egy lányt, mert fagyizott a BKK járatán
Fotó: Máthé Zoltán/MTI

16 ezer forintos bírsággal sújtottak egy lányt a BKK egyik buszjáratán, mert fagylaltozott. A hír bejárta a közösségi médiát, Anita esete nem hagyta nyugodni a 24.hu-t sem, és a portál rákérdezett az esetre a vállalatnál.

A BKK illetékese azt válaszolta, a bírság jogos, hiszen a szabályzat szerint

tilos a járműveken, valamint a metróhálózat, a HÉV és a fogaskerekű utasforgalmi területein fagylaltozni, ételt és italt fogyasztani, és csomagolatlan vagy nem visszazárható csomagolású élelmiszerrel, itallal utazni.

Jelenleg az alappótdíj összege 16 ezer forint, amiről a jegyellenőr csekket állít ki a pótdíjazott utasnak. Ha az utas a helyszínen vagy a pótdíjazástól számított

két munkanapon belül rendezi a tartozását, akkor ennek az összegnek csak a felét, 8 ezer forintot kell kifizetnie.

A szigorú szankciókkal az utazási vállalat az utasok ruháját, poggyászának és a járművek tisztaságát igyekszik védeni.

Azt is hozzátették, ha olyan ételt, italt vásárolnak, amit nem tudnak elcsomagolni, azt még a megállóban fogyasszák el. Kánikulában, vagy speciális esetben (például ha az illető cukorbeteg) eltekintenek a bírságtól, bár kérdéses, hogy ez utóbbi mentő körülményt hogyan állapítja meg egy ellenőr.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

péntekrézi
16 éves gyereklányt szépen megkérni, hogy szálljon le a járműről amíg fagyizik. A járművön ülve terpesztve zabáló kigyúrt felnőttbunkót megbüntetni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
b... rok, már megint ez a sötét bunkósság, miért kell rinyálni azért amire szöveg és ábra is felhívja a figyelmet: NE ZABÁLJ PARASZT A JÁRMŰVEKEN! =)) Értelmes ember nem teszi, míg a többi bunkónak meg TILOS! =))
namihami
Fagylalt? Buszon?
Ha valakinek pisálnia kell (és éppen a buszon), akkor holnaptól megteheti? A többiek és a busz tisztasága nem fontosabb? Egy szendvics vagy kifli esetén én is azt mondom, hogy egye fene, de a fagyi azért mégiscsak más.
dodóka
Fingani is csak 14 ezerért szabad? Beszarás !
péntekrézi
16 éves gyereklányt szépen megkérni, hogy szálljon le a járműről amíg fagyizik. A járművön ülve terpesztve zabáló kigyúrt felnőttbunkót megbüntetni.
Csizmás Kond
...aki nem tudja hogyan kell viselkedni, mit szabad és mit nem egy tömegközlekedési járművön az nem fizessen...
ila51
na , pont a fagyi ...olyan erotikus mikor végig csurog az olvadó fagyi könyékig...amúgy esznek mindent lépten nyomon , néha úgy szaglik a sok különféle szokatlan fűszerszag , mondjuk ha szépen ennének , még esetleg :)
ila51
@namihami: várjál a múltkor valaki ott intézte el a dolgait , majd elsunnyogott , a következő jóhiszeműleg beleült , munkába menet , jó buli lehetett , reklamált is , de kapacitás híján még estig is úgy keringett a busz
lekipali-koviubival
A szabály az szabály. Kérhetném akkor , hogy azt is beleírják ebbe a szabályzatba, hogy összehugyozott részegek ne üljenek/ fetrengjenek a bkk járművein? Csak mert az is veszélyezteti az utazók ruháját, mikor beleülnek abba az ülésbe amibe a fent említett egyének fetrengtek. Személy szerint ez engem jobban zavar, mint a fagyit nassoló kislány. Amúgy ma reggel a 99 es busz fémlap teteje elkezdett ráhullani az utasokra, úgy táblánként. Ez is speciel zavar, és a bkk-t senki nem bünteti meg...
Edmond Dantes
Én már megéltem azt,hogy a hátunk mögött egy moziban kelkáposztát ettek dunsztos üvegből.Ilyen múlttal a fagylalt nekem már bakfitty.Kivéve,ha nem bicskával ette.
szep napot
Helyes. Az ellenor helyeben en meg a fagyijat is megettem volna (termeszetesen ezert a bunti extra 16 ezer, hogy meg kell szegnem a szabalyokat).
Anita, nem olyan nehez a jarmuveken a szabalyokat betartani; sokszor meg az analfabeta ciganynak is sikerul.
CsipkeRózsa
Ötezer Ft is hatékony lenne, miért kell mindig túlzásba esni!?
justhpeter
Mi lenne, ha egyszer az ellenőrök is megpróbálnának nyalni ? Mert egyébként a MÁV, a VOLÁN, a BKV járművein olyan mérhetetlen rend uralkodik. Minden csili-vili tiszta, halál pontosan közlekedik... na legények vége a mesének.
Istvántóth
Pont épp erről van szó és errőlvan a vita ,többek között .
Az orbáni túlkapások
amitől az ország élhetetlen ( legalább is az embereket az élhetetlenség érzése fogja el .)
A fagylalt csak a z óriáspéló csúcsa .
Itt ebben az országban már durván nem lehet semmit sem csinálni mert
megjelennek mittoménkik mittoménhonnan és jól agyonbüntetnek .
A kádár nem merte ezt megcsinálni ,ilyen színtű beszabályozást és vegzálást .
babp1982
@Istvántóth: Na azért Kádár klasszisokkal jobb volt a Gecinél:-)) Nem szerettem azt a rendszert mert diktatúra volt mégha puha is de jobb volt mint amit ez a rablóvezér kreált itt nekünk! Az kibaszott ellenőr negegkérhette volna büntetés helyett a kiscsajt,hogy szálljon le,és ha nem hajlandó akkor büntetni,de ez ugye obanisztán nem Anglia!
Istvántóth
@babp1982: Erről van szó !
A figyelmeztetést ezek nem ismerik . Erőltetetten bűntetnek !
Szabályosan vadásznak . Tolerancia : Zéró
advocat
Mondjuk, ha a szép világos színű ingeden (mondjuk 10.000.- Ft, mert csak olcsóra futja) lesz egy egy eltüntethetetlen csokoládés fagyifolt? Akkor is örülsz? Egyébként tényleg sokan zabálnak a tömegközlekedési eszközökön! Még néha lángost is. Meg kávéznak. (Ha kilöttyen? Az is lemoshatatlan!!!) Kéretik gondolkodni!
babp1982
@advocat: a kiscsajt a hírek szerint már megette a fagyit csak a tölcsér vége volt amiben általában nincs fagyi, de akkor is előbb figyelmeztet aztán büntet egy normális országban ez a divat! Mondom egy normális országban ez nem az!
advocat
Fagylaltozott! Ez nem azt jelenti, hogy nyalt? És nem az üres tölcsér volt nála? Egyébként normális országban még a jármű közelébe sem mennek ily módon. Hangsúlyozom normális országban. Talán a közeli Bécsben sem. Mert ott soha nem láttam ilyent, bár tévedhetek, és én voltam figyelmetlen?
vadsanca
Leszállítani nem lett volna etikusabb? Történt valami olyan kár, aminek a költsége ennyibe kerül? Vagy csak a kivagyiság vezérelte az ellenőrt? Ami talán majd jelentkezik a bérlapján.
ittott
együtt, egymás mellett élünk. ennek emberi szabályai vannak. erkölcs a neve. a kicsike nem tartotta be. máskor sem fogja, ha nem vágják jól orrba.
Villon
@Istvántóth: A figyelmeztetés ki van függesztve.
Villon
@péntekrézi: A kedves kislánynak mindenképp el kell hagyni a járművet. Amennyiben a szabálysértési díj kiszabásával nem szűnt meg meg a szabálysértő cselekedet.
Istvántóth
Ismerek olyat akit engedély nélküli állványozásért bűntettek meg az önkormányzat emberei vagy a ( közterületfelügyelet ) miközben a fickó saját maga építette a járdát a háza előtt amire állványozott nem rég a saját pénzéből . :-(
Istvántóth
@Villon: Írtam ! A fagyis sztory csak a nagy állópéló hegycsúcsa. Mérhetetlen ,érthetetlen élhetetlen egy szemét ország lett ez ,olyan mint régen Ausztria . Kőkeményen megy az állampolgárbaxtatás ,vegzálás ,büntetés ,behajtás nekem mond6c akármit ,tudok róla .
Borsodi
Gondoljunk bele ez a kislány mennyit keres,valószínű semmit,a szülei akár lehetnek közmunkások is. Korrekt ez a büntetés egy fagyiért.Ha egy kan ó migráns lett volna meg se merik szólítani. Szégyen ez az ország a törvényeivel együtt.
JAJMÁR
Csak az a probléma, hogy ezt a kislányt megbüntették, mert szabályt sértett - és elég súlyosnak ítélem, a negyede is hatékony lett volna -, és ő most ország előtt szégyelli magát! de bezzeg a tv2 bemondója, amikor nyilvánosan kampányolt, büszke a büntire, ahogy azorbán is! No, persze, ők a"Jupiterek" ! Mert egyenlőbbek.
Hát, ez a szégyen!
Villon
@Borsodi: És mi lett volna, ha ez a kislány betartja az közösségi szabályokat? Nem tudom, hogy mennyire örülnél neki, ha egy kényszer-fékezésnél a mögötted lévő összekenne a fagyijával. Akkor sem örülnék neki, ha szegény, akkor sem ha külföldi, vagy gazdag, vagy nő, vagy férfi.
Villon
@Istvántóth: Ennek semmi köze az aktuálpolitikához. A Te védelmedben és az enyémben is érvényes ez a szabály, sőt annak a védelmében is, akit most megbüntettek.
Pálinkás Pál
@lekipali-koviubival: nos,amiről beszélsz az benne van a szabályzatban...de egyszerűbb egy diáklánnyal genyózni mint két három részeg kopasszal,vagy cigánnyal...
Istvántóth
@Villon: Telefonálni viszont lehet mert attól nem lesz koszos a ruhád , de végig kell ,kelletlen
halgatnod másnak a nyamvadt bájolgását van mikor 20 percen keresztül a tömegben .
Nem olyan prémium szolgáltatás ez mint gondolják . Sosem volt az !
Borsodi
@Villon: Ebben igazad van de ne feledkezzünk meg arról,hogy ezt mindenkivel be kellene tartatni,én nem így tapasztaltam eddig.A 16000Ft meg kicsit túlzás talán egy figyelmeztetés is elég lett volna.Igaz a gyerekekkel rokkantakkal nőkkel nagyon szeretnek intézkedni, fitoktatni
a hatalmukat különben meg egy senkik,semmit sem érnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.