Nem érti, mi a probléma, hiszen sokszor említették a Jobbik nevét, és a maga tévés öt percét is megkapta a párt, hogy üzenjen a választóknak.

"A közmédia független és kiegyensúlyozott tájékoztatást nyújt" – a vezérigazgató visszautasítja a Jobbik vádjait

A közmédia határozottan visszautasítja a Jobbik Magyarországért Mozgalom vádjait, és továbbra is kiáll a független, kiegyensúlyozott tájékoztatás mellett – reagált Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Jobbik alelnökének szombati sajtótájékoztatójára.

Az ellenzéki párt képviselője többek között arról beszélt, hogy meglátása szerint a választási kampányban a közmédia egyoldalú tájékoztatást adott, és megsértett minden jogszabályt és irányelvet.

Dobos Menyhért – szombaton az MTI-hez eljuttatott – közleményében azt írta, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőjének állításával ellentétben a közmédia beszámolt a többi párt hírei mellett a Jobbik választási kampányáról is.

"Ezt bizonyítja az a 693 alkalom, amikor az elmúlt két hónapban az M1 televíziós csatorna a hírfolyamában tudósított a Jobbikkal kapcsolatos hírekről, valamint az a 485 eset is, amikor a Kossuth rádió a hírműsoraiban számolt be az ellenzéki párthoz kapcsolódó információkról"

- olvasható a közleményben.

Hozzátette, ezt bizonyítja az, hogy nemzeti hírügynökség kampányidőszak alatt kiadott 76 híre és a Jobbik kezdeményezésére megjelent 79 közlemény az Országos Sajtószolgálatban.

Kitért arra, hogy mindezek mellett 

az M1 televíziós csatorna és a Kossuth rádió öt-öt percet biztosított a Jobbik számára, amikor önállóan ismertethette volna a párt választási programját, ehelyett azonban akkor is nagy teret szenteltek a műsorok szerkesztési gyakorlatával kapcsolatos kritikának.

A közmédia határozottan visszautasítja a Jobbik Magyarországért Mozgalom vádjait, és továbbra is kiáll a független, kiegyensúlyozott tájékoztatás mellett – írta Dobos Menyhért vezérigazgató.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

desiro
"az M1 televíziós csatorna és a Kossuth rádió öt-öt percet biztosított a Jobbik számára"
amikor pocskondiázták a jobbikot!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Itt az élő bizonyíték arra, hogy média- és szólásszabadság van.
Még ez is és pláne a ""köztévében"" is elhangozhat egy ilyen szöveg. És úgy, hogy se a stúdió, se az ég nem szakad rájuk.
Grafix69
Megnézed a képen a riportert ( bár inkább csak mikrofon ) vagy legyen bemondó , na , ha megnézed azonnal látszik rajta , hogy Ő nem akart az lenni ami , meg nem is akart oda ülni , neki csak megmondták , ide ülsz , pofázod amit megmondunk aztán kussolsz és nem baj ha esténként totálra iszod magadat a napi hantabanta miatt , reggelre annyi púdert kenünk a pofádra ,hogy még anyád is azt hiszi robot vagy , ami igaz is . Független média ,olyan fos a híradó a magyar 1- en , hogy a Szomszédok című kilóméter sorozat egy igényes színészi munka.
Sámannus
@Grafix69: Már meg van az alteregójuk, a hírlapi kacsa. tegnap a tüntetésen a felvonulók között láthattuk, a kormány média képviselőjeként
szép új világ
"A közmédia független és kiegyensúlyozott tájékoztatást nyújt" – olvasta be a vezérigazgató a fide$$ közleményét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.