Ütötték, fojtogatták a tiltakozókat az odarendelt biztonságiak. Legrosszabbul egy fiatal nő járt, aki egy ütéstől földre került.

Az újrakezdett faültetések ellen tüntettek szerda este a Ligetvédők. Állításuk szerint a demonstrációt bejelentették.

A Mérce elképesztő jeleneteket hozott nyilvánosságra a Városligetnél az aktivisták és a Valton biztonsági emberek közt.

 az egyik biztonsági őr szó szerint kiütötte Antal Nikolettát (Nikót), a budapesti tünetesek egyik hírhedt alakját.

A felvételből az is kiderül, miután a biztonsági örök elsöpörték a Ligetvédők tiltakozását, dulakodásba kezdtek a felek, amin már megjelent a rendőrség is, és ebben a dulakodásban ütötték ki a tiltakozó nőt.

- számolt be a portál.

A videón 1 perc 40 másodpernél a jelenet.

Egy másik felvételen az látható, hogy egy férfit durván fojtogatnak, majd földre tepernek a biztonságiak.

Ököllel ütöttek ki egy nőt a Ligetvédők tüntetésén – videó
A videó itt tekinthető meg, az ominózus jelenet 1:40 körül kezdődik.

80 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
balos
@Shikari: Bravo!Egyedül vagy a valtonnal a hátadban vagy ilyen "bátor"?Netán anyukád nem adott spenótot,hogy itt éled ki a mániád?
Katalina62
@balos: Mért álltok le vele vitatkozni? Nem érdemes!
rohács1926
Emberek, ez van; elkezdődött az újabb kétharmad: szok(p)játok. Köszönjük lmp.
Lehet Más a Pofánb@ßás.
Commenter
@rohács1926: ez felháborító! Egy tüntetőt nem lehet csak úgy kiütni, egyátalán senkit nem, ha csak nem bűnöző az illető és nem jogos önvédelemről van szó! Milyen biztonsági ember az/ezek akik így üt(nek)?! Pláne egy nőt, aki nyilvánvalóan nem fekete öves karatés...védekezésre totálisan képtelen volt. Most elkezdhetnek a 8.-i tüntetés résztvevői is félni?! Nagyon remélem hogy ehhez a felháborító és ocsmány tetthez lesz még egy két szava az Amnesty Internationalnak is valamint a demokratikus Nyugatnak is. Én el sem hiszem ezek után hogy valaha a kommunizmusban anno a tüntető OV-t és párttársait megverték...ehhez képest az csak egy legyintés lehetett a gumibottal...
almalibre
Nem ököllel, hanem alkarral. Nem ütötte, hanem söpörte.
Akkor dulakodj, rendőrrel, biztonsági őrrel, ha biztos vagy benne, hogy te vagy az erőssebb...
rohács1926
@Commenter: ma, 13:12
Én remélem, hogy Te ÉRTESZ engem. Én csak arra utaltam, hogy mire számíthatunk az elkövetkező években. Valamint rövid véleményt mondtam az lmp-ről.
Természetesen a történteket mélységesen elítélem.
kissé felnőttem
és ezekután még agitál a főnőkük? hogy ide szüljenek? a főügyész most és per azonnal miért nem vizsgálódik?avagy ez nem erőszak ez nem bünpártolás ? jógászok szoljatok már a főügyészre miért is kapja a nagy fizetést?
Commenter
@rohács1926: Értelek. Én nem is számítok nagyon másra, sőt erre. Mi is hangzott el március 15-én a Március 15-e téren idézem, lehet hogy nem pontosan: " a választások után jogi, erkölcsi és politikai értelemben is elégtételt fogunk venni." El is kezdődött ez minden téren azt hiszem. És akár gáncsolták a nőt, akár ütötték mindez már hatalmi erőszaknak minősül, ahogy a férfi fojtogatása is az.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 13:03
A helyedben óvatosabban magyarkodnék Jász-Nagykun-Szolnok megyébe telepedett román szekus.
Üdv:tudod én Demke.
kulabombaafityiszre
Ilyen stilus és vielkedés mellett akarják,hogy szüljenek az anyák?
Akkor lesz itt népszaporulat emelkedés,ha a fideszesek az anyjukat,meg a lánytestvérüket rakják telibe.Bár ezektől minden kitelik,csak teljesítsék a vezér álmát.
Csizmás Kond
..ennyi féleszű kokóst még nem baszott a világ ilyen szűk helyre.
görbetükör
Pusztul a Városliget, pusztul a természet az országban. Bűnözőké lett a hatalom.
Ezek a börtöntöltelékek védik a pusztítást. :(
Clavigo
Jobb híján...Valószínű nem volt a közelben egyetlen " vak komondor " sem...Orbán majd később tárgyal lánnyal,,,,hogy " szüjjjjél mán.. ""...
cikicakk55
@Commenter: Ma 13:12
Bezzeg milyen nagy pofájuk volt akkor,mikor 2006-ban az örjöngő Fidesz által felbérelt börtöntöltelékek gyújtogatttak,kirakatokat törtek be és neki mentek a tv székháznak.Azóta is a gimilövedékeken rugóznak,pedig lehet,senki nem sérült úgy meg,mint ez a szerencsétlen lány. Ők ráadásul nem is duhajkodtak. Amit szabad a Fidesznek azt tilos a Nemzetnek. A diktátor parancsol.Gyurcsány egy barom volt,hogy 2006-ban nem dugta börtönbe Orbánt és a többi felbujtót. Azok a börtöntöltelékek parancsra törtek zúztak gyújtogattak.Ezek a ligetvédők a levegőt próbálják a Főváros felett élhetővé tenni. Tavaly beszéltem egy röntgen orvossal,aki itt Hódmezővásárhelyen dolgozik. Ő mondta,hogy egyszer egy Budapesten élő ember itt lett rosszul és csináltak neki tüdőröntgent.Soha nem dohányzott az az ember,de olyan volt a tüdeje,mint itt a városban a 40.50 éve dohányosoké. Képzeljétek akkor el,hogy az újszülött és a kis gyerekeket ilyen levegőben viszik ki sétálni,levegőztetni. Meg sem érik az 50 éves kort.
Commenter
@cikicakk55: ez az cikkcakk55. A "szemkilövetést" naponta mantrázták, holott lehet hogy nem is úgy történt ahogy. Itt viszont ütött a hatalom képviselője keményen. A lány minimum 8 napon túl gyógyuló fizikai sérülést szenvedhetett. A lelki sérüléseket, most inkább nem is említeném. Megszűnt rég a kötelező tüdőszűrés is. A kórházakban nem csak a belgyógyon vannak tüdőbetegek járóbeteg rendelésen is akad TBC-s mert észre sem vette senki hogy beteg, évek, évtizedek óta nem jár szűrésre. Semmilyenre. Pedig elvben a megelőzés ugye, olcsóbb mint a gyógyítás és akkor itt most nem mennék bele a kormány csak a gyerekszülés c. egészségpolitikájába, meg a gyógyszerlobbiba... :(
papa.49
@cikicakk55: Azt se feledd vagy 2 hónapig ott tobzódtak a Kossuth téren, körbe szarták a ,,TÜNTETŐK,, a teret !!!
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 14:32
Csak nem Szájerre gondolsz,meg a katolikus,buzi pedifil papokra.
Ott a helyed közöttük.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 15:45
Shikari elvtárs vége van már a szekus világnak amikor a változást akaró fiataloknak,Shikari elvtárs a terror eszközével parancsolgatott.A mai magyar fiatalok valahogy nem értékelik
Shikari elvtársnak a román szekuban betöltött dicstelen szerepét.Ellenben ha azok a fiatal változást akaró hölgyek akaró akiknek Shikari elvtárs szerint nem kellene szülni itthagyják az országot és új hazájuknak lesznek hasznos tagjai,mert azok lesznek efelől nincs kétségem,nos akkor a fideszes orbán hívőknek élükön Shikari elvtárssal baszhatják a kecskét,vagy ami van.
Mert ugye a vezér álmát a szaporodásról valahogy teljesíteni kell.
Borsodi
Szerencsétlen lányt így leüti ez egy mocskos féreg remélem lerohad a keze.Ezt le kell csukni,nem el tusolni,nem úszhatja meg,emlékezzünk vissza hogy tönkre tették azt a rendőrt aki ráütött a saját kutyájára,felfüggesztették eljárást indítottak ellene. Most nem kutyáról van szó egy fiatal nőről és egy senkiről aki azt hiszi ha beöltözik bármit tehet,mert ő a hatalom.
Istvántóth
Ott a videó ! A csaj az ősfákat védte ,az őr meg a múzeomot (ami nincs ) ami pénzt ugyan termel de levegőt egy dekát sem . Azt a xar múzeumot megépíthették volna bárhol máshol. :-((((
ibn Said
@Shikari: ma 13:03.

Nem akar ebbe bele szólni, de talán mégis... Orbán szeretni magyarok!?
Ha válasz "igen" akkor Te lenni egy címeres barom, akinek édesanyja egy utcasarkon esni veled teherbe...
Ha válasz lenni "nem" akkor minek jártatni szád!?
Mert tudni mindenki, hogy válasz lenni nem, hiszen orosz érdek fontosabb, mint magyar GANZ!
IGAZ!?
egyvandor
Ezek a suttyó pribékek azt hiszik terrorizálhatják az embereket.
Nem ez közönséges garázdaság bűncselekmény.
Ott voltak a rendőrök nekik van joguk végső eszközként fizikai beavatkozásra.
Nehogy már izomagyú idiótákra legyen bízva konfliktusok kezelése!!!
egyvandor
@Shikari: mióta vagy magyar? Ha nem értenéd a kérdést. de când ai fost maghiară?
SystemError
@Shikari: igazi suttyó, szar senki vagy! Még sittesek között is van ennyi betyárbecsület. A retkes qrva anyádat, hogy nem vert a falhoz te féreg!
egyvandor
@almalibre: remélem akaratodon kívül egyszer konfliktusod lesz egy ilyen izomagyúval azt meg nem fogja meghatni az igazad, hanem hasonlóan jár el veled szemben.
Commenter
@papa.49: igen ott piknikeztek, gulyáslevest ettek, bort ittak, trécseltek, trágárkodtak,stb. A Főkefe nem győzött takarítani utánuk,miután szedték a nagyon nemzethy sátorfájukat, Hogy pont akkor nem került csattanó maszlag a köménybe...és ezáltal a gulyáslevesbe is...
Csizmás Kond
...a pof nem tudom mennyire volt szabályos, viszont az, hogy civilek mi a lószart keresnek egy munkaterületen azt sehogy sem értem...hol a söndör ilyenkor ?
nevemnick
@Csizmás Kond: egyiket sem védem, de az a helyzet, hogy a videót nézve (és a cikk fotóját látva) ez az eset már az építési területen kívül történt, ahol a biztonsági őröknek semmilyen intézkedési joga nem volt.
Elég sokszor járok arra.
papa.49
@nevemnick: Pontosan épp most akartam ezt írni !!!
papa.49
Mindentől függetlenül kétségtelen KÖZTERÜLETEN történt az eset, DE NEM ÖKÖLLEL, HANEM AZ ALKARJÁVAL ÜTÖTTE MEG A NŐT AZ IZOMAGYÚ !!!
nevemnick
@papa.49: ez az új módi. Kevésbé hagy nyomot, mintha ököllel vág oda.
papa.49
@nevemnick: Na de nőt verni ???
Nekem olyan snassznak tűnik !!!
Igaz mondjuk a ,,példaképük,, is püföli a nagysasszonyt !!!
Borsodi
@nevemnick: Ez is a félelem keltés,az erő fitoktatás nem tudom itt Ózdon mennyire lennének kemények Hétes telepen Bánszálláson Somsályon? A szerencséjük,hogy nem voltak vagy ötezren a ligetvédők, most nem biztos,hogy vernék a mellüket a biztonsági őrök.
Ne feledkezzünk el arról ezek a fiatalok védeni akarják nem pusztítani a természetet.
F_Viktor
@Borsodi: Remélem annyi vér van a ligetvédők pucájában, hogy majd egyesével levadásszák ezeket a valtonosokat.
nevemnick
@papa.49: 21:59 no látod, akkor mit vársz egy egysejtű véglénytől
nevemnick
@Borsodi: 23:17- nézz körül. Addig játszanak a tűzzel, míg meg nem ég a gatyájuk. Ők azt gondolják magukról, hogy sérthetetlenek. (A magabiztosság nem erény, hanem hülyeség, mert általában visszafelé sül el.)

:D
Desischado
Mocsok dolog megütni egy nőt. De ezektől a börötntöltelék orbán csicskáktól nem lehet mást várni. Ez a rühes rablóbanda irtja a fákat, mert komplett agyatlan mind. Még egy hülye is tudja, hogy a Városliget Budapestnek a tüdeje, de ők garázst akarnak. Az emberek egészsége nem érdekli őket. Ennek a mocsok bélféregnek meg törjön le a karja tőből!

Más. Ez most nem a cikkhez tartozik, de kérlek benneteket, menjetek fel a facebook oldalamra, Desischado San néven vagyok fent, és olvassátok el amit írtam magamról, és nagyon kérlek, osszátok minél többen, és kérjétek meg a barátaitokat és az ismerősötöket, hogy ők is tegyenek így. Nagy gondom van, kérlek, segítsetek! Előre is köszönöm minden kedves propisnak!
SystemError
@Pegero: A másik köcsög, aki még faji vagyoni alapon is legitimálja, hogy egy tahó paraszt. Volt nektek gyerekszobátok férgek? Habony nagyon eleresztette a rühes kutyáit itt a propin mostanában..
papa.49
Nem tökmindegy hol nőtt fel ember mellesleg még igazuk is van, mert ne kéne tönkre tenni a város tüdejét, ilyen ,,múzeumi balfaszságokkal,, !!!
Csizmás Kond
@nevemnick: Nem voltam ott tehát nem tudom hogyan történt de ott ahol fákat vágnak nincs mit keressenek az ilyen nyavalyások...
A hősködésük már elmebaj, és bár nem tudom melyek a biztonsági őr lehetőségei a bent szaladgálókat jól picsán kellett volna rugdosni. Ma már az ilyen viselkedés nem emberhez méltó, hogy valakit zavarunk munkája közben, úgy hogy ha baleset törénik akár be is zárhatnak ártatlan embereket. Van törvény és vannak bíróságok, mostanig minden szarral oda szaladgáltak, most is megtehették volna de inkább ordítanak a munkás fülébe mint akinek nincs esze...
kiscsillag66
Minden tiszteletem a Ligetvédőké! Ilyen undorító atrocitásra csak ezek az izomagyúak képesek, nyilván jó helyről kapnak támogatást!
papa.49
@Csizmás Kond: Közterületen történt nem a munkaterületen a kerítésen kívül voltak !!!
Csizmás Kond
@papa.49: ..láttad a videót ?...te mit csináltál volna ha az az agybajos a te füledbe ordít ?
papa.49
@Csizmás Kond: Láttam és te szerinted a kerítésen kívül mi van, mert szerintem ,,KÖZTERÜLET,, az már másik dolog hogy a ,,fülébe ordított,, ezért persze legalább le kell ütni SZERINTED, MERT SZERINTEM NEM !!!
Egyáltalán ilyen ,,őrző-védő,, szarjancsiknak nincs semmilyen egyéb joguk mint egy közönséges polgárnak, ha közterületen gond van arra van a rendőrség !!!
Nem válaszolj, mert úgyse értünk egyet, meg különben se érdekel az elvakult fütyiszes válaszod !!!
KisGenyo2
A sortűz hatékonyabb! Eljön majd az is... :-(
Sámannus
Egy specznazos karate ütést láthattunk tarkóra.
Ez volt orbányi tárgyalása egy nővel.
Csizmás Kond
@papa.49: ..öreg, nekem itt hiába játszod meg magad, sőt a süketelés is akkor érne valamit ha én kezdtelek volna kérdezni, de te kezdted, szóval az érdek és a butaság nálad együtt locsog.
Az hogy szerinted mit kéne csinálni nem kérdeztem de szerintem ha nekem bárki munka közbe sipít a fülembe tökönrúgom, és képzelhetsz bármit itt még sokan megtennék, ha nekik ordibálna egy félrészeg kokós.
Mivel már rég ismerlek, nálad az ilyen langya hozzáállás csak felszín, képmutatás, kedveskedni a vélt közösségnek nem egyéb, szóval eseményközelben te sem vagy ilyen selyemfiuka...tehát próbálj úgy hazudni hogy legalább fele hihető legyen.
papa.49
@Csizmás Kond: Szépen leírtál magadról mindent, ami téged jellemez !!!
A ,,kedves jelzőidet,, meg tartsd meg magadnak azok is PONT RÁD ILLENEK !!!
Veszíts el !!!
Jozefina
Talán a Valton engedélyét vissza kéne vonni!!! Hacsak nem pntér kötődésű, mert akkor tabu!!??
papa.49
@Jozefina: A fütyisz mindenesetre minden rendezvényét ezzel a céggel biztosítja !!!
ila51
@papa.49: 21:59...a pénz meg számolatlanul jó
almalibre
@egyvandor: Kedves egyvandor!
Köszönöm kedves kívánságod! Persze előfordulhat ilyen eset, de nem szokásom sorbaállni pofonokért. Bár tanultam kűzdősportokat, vagy éppen azért, nem provokálok nálam erősebb embereket. Ezt te nevezheted gyávaságnak, én túlélési alapelvnek hívom.
A konkrét esetre visszatérve:
Bár alapvetően rombolás ellenes elvet képviselek, tudom, hogy olykor az építés érdekében rombolni is kell.
A felvétel elején láthatunk egy tiltakozó nőt. Amit nem látunk az, hogy odamegy, hozzá egy biztonsági őr és kiüti. Aztán látunk egy tömeges lökdösődést, amiben a kamera összevissza mozog, így akár ez az eszköz is képen gyűrhetne valakit. Ilyen körulmények közt látjuk, ahogy a biztonsági őr félfordulattal, az alkarjával söprő mozdulattal meglöki a nőt a hátán érintve. Az, hogy mi történt az előző pillanatokban, csak arról kővetkeztethetünk, ahogyan áll a biztonsági őr szemüvege. A hölgy focistákat megszégyenítően jól játsza a K.O-t, bár arról megfeledkezik, hogy akit hátba vágnak, az hasra esik. A lényeg, hogy jó felvételek készültek az őrség brutális fellépéséről, hisz minden ennek érdekében történt…
silber13
@Shikari: Te magyar vagy??? Ne röhögtess már bunkó szőröstalpú!!!
silber13
@Shikari: Na persze..! Lehet! Feltételezhető! Esetleg...! Valószínű..! Ezek mind a te bomlott, gyűlölködő agyad torzszüleményei, hasonló beállítottságú lelkivilágoddal egyetemben.
SystemError
@Shikari: Magyarázd a szar féreg bizonyítványodat csak Az hogy egy fasszopó féreg, geci vagy, annak semmi semmi köze politikai oldalhoz. De ha lenne is, akkor azt mondanám, hogy az ami alapján egy szar senkinek gondollak, az pont jobboldali, konzervatív érték...:) Persze ti nem hisztek semmiben, csak lobogtatjátok, amitől éppen azt hiszed igazad lesz.
kulabombaafityiszre
@Shikari: egnap, 08:38
Ejnye Shikari elvtárs ,ha nem csak a propganda újságot olvasgatná,amit persze megértek
elvégre a vezére seggében csak az kapható,akkor tudatnád,hogy a katolikus papság fizette
pedofilia miatt a legnagyobb kártérítést a világon.Talán Shikari szekus elvtárs felvilágosítaná az elmémet,hol írtam én támogatólag a pedofiliáról?Mert ha ez nem megy akkor továbbra is egy kis
viktorvezér seggében élősködő parazita szekus féregnek fogom tartani.
Üdv:tudod én Demke.
Csizmás Kond
@Shikari: Kapnak párszáz forintot drogra és ott kell lábatlankodniuk.
silber13
@Shikari: Ni mán!! Ez a görény megint az illlatról tart előadást!:-)))))))
36
Nagyot néztem, aztán már csak röhögtem, amikor a nyakon csapott nőt este már az ATV-ben láttam Kálmán Olgának nyilatkozni.
Azt mondta "agyrázkodást" kapott. Nyuszika, ha te agyrázkódást kaptál volna, végig hánytad volna az adást.
Clavigo
@Shikari: 13,45. Menj haza román,,húzd le a szamarat @nyádról,,aztán álljál neki kistestvért csinyáááni. ..
SystemError
@Shikari: Aki nőket verne, az élőben egy kis csicska. Amúgy nem sok fogat hagynék, abban degenerált, geci fejedben. Már ne haragudj, de de te elkezdenél lehúgyozni embereket az utcán. Milyen egy beteg geci vagy te! :) Ezért külön összecsuknálak, ha csak a másik oldalról látnék ilyen fasszopót az uzcán. Na menjél szopdosd a Durbincs haverod faszát,utána meg Habonyét!
SystemError
@Shikari: Akkor leírom "kedvsesen" :) Az az ember számomra, főleg egy férfi, bár ha jobban belegondolok, akkor lehet te nem vagy az. Szóval egy férfi egy nővel szemben nem ezt az elintézési módot választja.. Az a genny, aki meg ennek a tettnek az igazolására a nő származásával és vélt lakhelyével magyárázza már nem csak emberileg egy szar senki a szembemben, hanem egy "náci" is, aki legitimmé próbálja ezt a senkiházi tettet tenni előítéletetekkel. Miközben egy átlag emberi "lélekkel" rendelkező embernek elfoghadható, hogy ne vágjunk ki fákat egy büdős tahó várbaköltözése miatt. Lezsarom Orbánt és, hogy ki hozta fel, TE VAGY A TETŰ FÉREG! A személyeskedés pedig a lényedből fakad, mint ok-okozat! Na húzz a sittes q2 anyádba innen a sittes Habonyistáiddal együtt!
kulabombaafityiszre
@Shikari: április 28., 13:45
Drága Shikari szekus elvtárs.Azt tudjuk hogy sok a nyála,mert a vezér bő nyállal szereti.
Most már azt is tudjuk,nemzethy szittya önképének kifejezése a köpködés.Ez olyan szekus magyaros.Azért Shikari szekus elvtárs szeretném megjegyezni,ha csokorba szedett változatunk megjelenne Önnél,akkor valószínü,inkább összehugyozná magát levizelés helyett.
Üdv:tudod én Demke
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 12:11
Iszkolni Shikari szekus elvtárs iszkolt amikor,amikor szekus múltja miatt elzavarták Romániából.
Javaslom ne legyen olyan nagy pofád Shikari szekus elvtárs,mert a történelem megismételheti önnön magát.
Üdv:tudod én Demke.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 08:09
Szekus elvtárs,tudod én Demke.
tulipan
JELLEMZŐ, a hatalom brutalitására!!!
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 09:37
Tudod Shikari szekus elvtárs a Demke nem egy évjárat,hanem egy nagyon ismert kórház volt.
Nem várom el,hogy ismerd,hiszen tudjuk honnan jöttél,azt is tudjuk miért vagy a magyarnál is magyarabb viszont ha rendesen betanítottak volna a szekunál kb 10 másodperc alatt utánna nézhettél volna és akkor nem írnád azt amit ezzel is elárulva magad.Tudom téged szekus elvtás nem érdekel elvégre a te szülőhelyed satu mare.
Nagy örömödre jelzem másutt is folyik a szépítkezés,mert ez egy tendencia.

hvg.hu/kkv/20180504_Kivagtak_egy_halom_fat_a_Margitszigeten_a_teniszstadion_bontasa_miatt

Üdv: tudod én Demke.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 10:15
Persze,román,lipsi,troll,soros ügynök vagyok.Hogyne.
Érdekes mégis a hirtelen nagy magyar vált fajtádat útálják ezen az oldalon.
Téged lerománoznak Shikari szekus elvtárs,ha lehet elkerülnek mint a büdösbogarat.
Látod a Demkére sem írtál semmit.Ennek azaz oka,hogy amikor kipottyantottak Romániában akkor a nők nem jöhettek hozzánk szülni,amikor meg átevett a fene magyarkodni akkor már
nem lebontották az épületet.Ezért nincs fingod sem rőla,román szekus gyerek.
Üdv:tudod én Demke

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.