Margaret Thatcher brit miniszterelnök elhíresült mondatát ajánlom erősen mind a Fidesz-hívők, mind pedig a hazai demokraták figyelmébe. Megjelent a hír, hogy az Európai Unió a 2021-től kezdődő újabb hét éves pénzügyi tervben jóval kevesebb támogatást kíván adni az új tagállamoknak és azt is erősebben fogja a közös értékek egyértelmű képviseletéhez kötni.

Forrás: zarojel.hu
Feltöltő: PV
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

relatív
Téves a címben megfogalmazott kijelentés, mivel a ' másoktól elvett ' pénz kimondottan a
kapitalista ideológia ismérve, a szocializmus ideológiája éppen a pénz teljesítmény - vagy végső esetben szociális - alapon való költségelosztás.

A mai regnáló gyakorlatát sokszor - tévesen - valamiféle szocializmus-szerűnek, vagy más országokhoz hasonlónak vélik, de ez nem fedi a valóságot, mert a jelenlegi magyar közélet kimondottan egy - kapitalistától IS távol álló - elítélhető önimádó törekvés szerint működik, ami minden értelmet kizár !

Ehhez a gyakorlathoz meghatározott, arra alkalmas - sajnos szakmai alkalmatosságot nem - olyan személyek közreműködése IS hozzájárul akik ezt az önző, csak a saját érdekében eljáró attitűdöt a maguk kis körében IS önállóan megvalósítják, minden érzelem, tudás nélkül IS.

A kormány vezetésében IS hasonló képességű (?) személyek kerülnek, akiknek semmi affinitása nincs sem szakma-i, sem emberbaráti szempontból egy normális vezetéshez, gátlás nélkül hajtják végre a legképtelenebb marhaságokat, sajnos a magyar nép kárára !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
görbetükör
"Mások munkáinak lefölözése"...
Igen, itt meg kell állni. Gyerekkoromban nekem is ezzel mosták az agyamat, el is hittem. Utáltam is a kapitalistákat, ahogy egy jó szocialista gyereknek kell. Ameddig ki nem kerültem az életbe, felnőttként, dolgozóként. Akkor kellett felismernem, hogy ebben mennyi a hazugság és mennyi az igaz.
Mindenki azért dolgozik, hogy megéljen, hogy jól megéljen. Kétkezi munkás és kapitalista is.
Csak tudod, amíg az alkalmazottat megfizetik, amíg megfelelő életszínvonalat tud biztosítani a bére, addig nem zavarja, hogy másnak is van ebből haszna. Erről szól az élet ugyanis. Ez nem a mások munkájának lefölözése, hanem az élhető élet mozgató rugója. Legyen mindenki érdekelt a munkában. Munkáltató is, alkalmazott is.
Viszont amikor a bér gyalázatosan kevés, amikor a tisztességgel és sokat dolgozónak még a rezsi kifizetése is gond, akkor lehet elkezdeni gondolkozni, hogy a munkáját ki is fölözi le. Amikor túlórát túlórára halmoz és több állást is vállal és mégis kevesebbet keres, mint más országban egyetlen állással - akkor lehet elkezdeni gondolkozni, hogy nem a kapitalista az, aki lefölözi a más munkájának a hasznát.
Ne legyen szociális háló! De keressen a tisztességgel dolgozó annyit, hogy ki tudja fizetni ami kell. Akkor megkeresi a dolgozó réteg azt az összeget, amit a betegek, gyerekek, öregek eltartására kell. Mert ugye a munka hasznának lefölözése ezt is jelenti.
De ha nincs fizetőképes kereslet, akkor romlik, pusztul, szegényedik az ország.
Erre én még a szocializmus idejében is rájöttem, kár, hogy most, amikor lehet menni más országokban, még mindig vannak rakatnyian, akik elhiszik a butaságokat, a butításokat. :(
görbetükör
@relatív: Még valami.
Azokban az országokban, ahogy ténylegesen lefölözik a munka hasznát, sikeresen rászoktatták az embereket a szociális hálóra. Legyen "ingyen oktatás", "ingyen egészségügy" és még egy sor minden ingyen, kedvezményesen. Ez kényelmes és a legtöbb ember hozzá is szokna.
Azonban ezzel kiölik azt az igényt, hogy maga tudja megfizetni mindezt a munkájával. Mert semmi, de semmi nincs ingyen. A szociális háló magasabb adót jelent, kevesebb béreket és még egy sor rossz dolgot, amitől az élet nehezebb.
Az önérzetet nevelték ki ezzel az emberekből, hogy maga gondoskodjon magáról, hogy legyen igénye olyan jövedelemre, amiből ezt biztosítani tudja.
És nézd végig, mely országokra illik melyik "lefölözés"...
Jó lenne már tényleg elfordulni a szocializmusnak, kommunizmusnak nevezett hazugságoktól és látni azt, ami látni kell. Azt is, hogy vannak országok, akik kapitalizmusnak hazudják magukat, de tulajdonképpen a kommunizmust kezdik újra építeni. Ha erre több a kereslet, akkor ez lesz. De ahogy a tények igazolják, az országból milliók menekülnek...
relatív
@görbetükör: sokan annak, akik hozzád hasonlóan nagy zűrzavarban vannak a fogalmakkal, így lehetséges bármilyen politikai attitűd támogatóivá tenni azoknak, akik pont erre az ismerethiányra támaszkodva egy vizuális énképpel manipulálják őket.

Így lehet félelmetkeltve bármire rávenni embereket például a nemlétező ' migránsokkal ', a név igazi értelmét sem értve.

A fejtegetéseid - mint fentebb utaltam rá - csak a történelem helyes ismerete, és az egyes ember ( minden egyes ! ) saját érdekének helyes értelmezése esetén érthető meg. Hiszen egy család-, közösség-, állam ( ezek azonos problémák megoldására alkalmasak, csak nagyságrendi eltéréssel ) rentábilis megélhetése a munkán alapul, és nevezzük ezt ( a Te, és a hozzád hasonlóknak szitokszóként ismert, mert az igazi értelmezését nem ismerik ) szocializmusnak, kommunizmusnak, vagy bárminek IS az emberiség egyenlőségén alapul, míg a rabszolgaság-, feudalista-, vagy kapitalista világban az egyes emberek mások kárára (!, ez van ! ) tudnak egyenlőtlen megélhetési körülményeket biztosítani...

Ha elfogadod, hogy Téged hátrányosan kezelnek akaratodtól függetlenül, mások befolyásolják életed, akkor az bizonyos hátrányokat magadra nézve elismered, és tőlük függve mások irányítják ( kényük-kedve szerint ) életed. Korábban ez az első éjszaka jogát-, az életed elvételének jogát-, vagy a teljes életkörülményeid ( lakhely elhagyás korlátozása, ... stb ) jelentette, ami napjainkban kissé enyhült, de gondolj bele, hogy jövedelmed kitől-, mitől függ a kapitalista környezetben, jogaid erős behatárolása mellett ! Mindezeket jól meg kell gondolni, amikor kiszolgáltatottá teszed magad, családod... IS !
görbetükör
@relatív: Mitől is kezelnek hátrányosan, ha megfizetik a munkát? Ja, hogy más is jól él? Az irigység sok bajt okozott már a történelem során is. Igen csak te vagy, aki kevered a fogalmakat. És semmit, de semmit nem válaszoltál érdemben - így arra reagálni sem tudok semmit. A levont következtetéseiden meg jót kuncogtam. Gondold át azért, nehogy rajtad kelljen nevetnem!
relatív
@görbetükör: Megnyugtatlak nem vagy egyedül véleményeddel, hiszen épp most szavaztátok meg az újabb kifosztásotokat több mint kétmillióan ... további nevetést... IS !
görbetükör
@relatív: Most már tényleg kinevetlek. Egyetlen betűt sem értettél abból, amit eddig írtam.
Szerintem te vagy fideszes. Ekkora butasággal, vagy félremagyarázással csak tőlük találkoztam eddig.
Sajnállak, de tényleg!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.