A kiskunfélegyházi nyomozók két nap alatt beazonosították és elfogták azt a két helyi férfit, akiket több millió forint értékű arany ékszerek eltulajdonításával gyanúsítanak.

Több millió forintos arany ékszereket loptak Kiskunfélegyházán

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságra 2018. április 27-én kora délután érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlen tettes az egyik helyi lakóház ablakáról a szúnyoghálót lefeszítette. Az ablakon bejutva kutatott a lakásban, majd szeszes italokat, valamint nagy mennyiségű arany ékszert tulajdonított el több millió forint értékben. Az ismeretlen elkövető a nyitott garázsba is bement, ahonnan kézi szerszámgépeket vitt magával.

A nyomozók két nap alatt beazonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket. A 18 éves és az 53 éves helyi férfit gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A fiatalabb férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2018. április 27-én 17 óra 30 perc körül megjelent egyik ismerősénél, a figyelmét elterelte és a lakásából több mint 400.000 forintot lopott.

A kiskunfélegyházi nyomozók előterjesztést tettek a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására.

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus1
sértett 3 évig dolgozott közmunkásként, majd gázszerelő lett... innen származik a vagyona...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@Equus1:... lehet pont így van, de a tolvajt védeni rokoni kapcsolatot feltételez...
Equus1
@Csizmás Kond: a tolvaj a társadalmmi vagyon újraelosztására tett sajátos kísérletet. Nem volnta be a tállait és a bandát, ezért most szopik, mint Stadler.

Amúgy meg, ha van sok pénzed jöhet a rokonság.
cikicakk55
Hogy a francba van valakinek ilyen rengeteg arany a birtokában? Ahhoz,hogy milliókat érjen már nem egy nagyi nyaklánca és a dédi fülbevalója kellett. Akinek csak ennyi esze van,hogy egy olyan városban mint Kiskunfélegyháza ( szerencsére nem ott lakunk,de többször is keresztül mentünk régebben autóval a városon) ahol bizony a Pastu négerek és a Sziú indiánok jó nagy rétegben képviselik a lakosságot,otthon tart ilyen mennyiségű értéket. nekem egy 43 évvel ezelőtt vett karikagyűrűm van,de már arra is szemet vetett egy barna bőrű.Az orvosnál voltam két éve kb és ott próbálta lealkudni az ujjamról a gyűrűt.
Equus1
@cikicakk55: az aranyat győzike nagymamája adta ajándékba...
cikicakk55
@Equus1: Na igen! Emlékszem a napraforgót áruló milliárdos nagyira. Akkoriban sokan jártak a focimeccsekre,mert csak ott dolgozott az igencsak takarékos nagyanyóka. Hiába no. Vagy gázszerelő, vagy töki- szotyi árusnak kell lenni ebben sz országban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.