A külgazdasági és külügyminiszter szerint az osztrák kormány legutóbbi döntése a családi pótlékokról méltánytalan és tisztességtelen a magyar emberekkel szemben.

Szijjártó: az osztrák kormány döntése tisztességtelen a magyarokkal szemben

Fotó: MTI/EPA

Szijjártó Péter az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében arra reagált, hogy az osztrák koalíciós kormány döntött az Ausztriában dolgozó külföldieknek nyújtott családi pótlék árszínvonalhoz kötéséről.

Az Európai Unió tiltakozása ellenére a juttatásokat a jövőben annak az országnak az árszínvonalához igazítják, amelyben az Ausztriában dolgozó munkavállaló gyermeke él. A döntés hivatalos adatok szerint mintegy 39 ezer magyar gyermeket is érint.

A külügyminiszter mindezzel kapcsolatban kiemelte:

Magyarország kormánya minden esetben fellép az ellen, hogy a magyar emberekkel szemben bárki méltánytalan és tisztességtelen módon járjon el.

"Márpedig az osztrák kormány legutóbbi döntése méltánytalan és tisztességtelen a magyar emberekkel szemben"- fogalmazott.

Hangsúlyozta: "Ausztria fontos partnerünk. Számos kérdésben fontos szövetségesünk, de ebben az ügyben súlyos vitánk van".

Nem fogadjuk el ugyanis, hogy azok után, hogy a magyar emberek valamennyi adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek megfelelnek Ausztriában, kevesebb családtámogatást kapjanak, mint az azonos járulékfizetési kötelezettségüknek eleget tevő osztrák állampolgárok

- mutatott rá.

Szijjártó Péter közölte: ez ugyanakkor európai kérdés is.

Magyarország elvárja az európai intézményektől, hogy szerezzenek érvényt az európai szabályoknak és szerződéseknek. Ha az Európai Bizottság egyenlő mércével mér, fel kell lépnie ezen európai jogsértésekkel szemben – jelentette ki a tárcavezető.

Forrás: MTI

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Tisztesség Petyuska??? Tisztesség??? Ne szórakozz kiskomám az egy olyan valami amiről te semmit sem tudsz! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Tisztesség Petyuska??? Tisztesség??? Ne szórakozz kiskomám az egy olyan valami amiről te semmit sem tudsz! =))
justhpeter
Hé Tarajos ! Ha már felvetetted a tisztességet, ne menjünk Ausztriába, maradjunk itthon és beszélj a választásról az ukrán határ mentén
CsipkeRózsa
A magyar kormány legutóbbi döntése a családi pótlékokról méltánytalan és tisztességtelen a magyar emberekkel szemben: 8 éve nem emelte a családi pótlékot.
Ludmilla
Tarajos,az sokkal tisztességtelenebb,ha valaki a saját népéhez aljas,a saját népét lopja meg
csak úgy....
Csak nem belebaxakodsz az osztrákok belügyeibe ? Nyugi-nyugi pötyi , az osztrák gondoskodik a kint élö magyar gyerekekröl is és nem fognak éhezni ,fázni ,nélkülözni mint otthon! ;)
nevemnick
Mi mit szóljunk, amikor a külhoni székely, ukrán, szlovák, vajdasági magyarok minden olyan kedvezményt élveznek, amiért mi dolgoztunk meg, tőlünk veszitek el, és ők ráadásul még adót sem fizetnek Magyarországra?
Tisztességtelen?
A diplomáciai tiszteletlenség a legnagyobb bűn az egész világon. De ezt felülírja az a tiszteletlenség amit az országgal és annak polgáraival műveltek, arra gondolva, hogy ti, és követőitek felsőbbrendű ,,polgárok" vagytok.
Nem vagytok.
Eladott Ország
Biztos vagyok benne, hogy a tábor most is elhiszi becsszóra, hogy megvédték, hogy Orbán Viktornak köszönhető, hogy az Unió egyáltalán még egyben van és működik. Ennél már csak az lesz borzasztóbb, ha Orbán Viktor úgy ébred egy reggel, hogy a nap is csak azért kelt fel, mert ő is és miatta követi a telet a tavasz. A fényes sikereknek ezen a szintjén már nem sokat kell erre várni. Ahhoz, hogy gazdaságilag fejlődjön egy ország, fontos feltétel, hogy ne kontraszelektált uram-bátyám figurák uralják a piacot. És egy olyan országban, ahol az érdemek és hozzáértés alapján lehet sikeres valaki és nem a párt(bűnbanda) húség alapján, ott a választók is alaposabban meggondolnák mit várnak a képviselőiktől. Amíg a Mindenórás Tábornok és csapata jól keresnek, addig nekik ez jól van ahogy van. Nem céljuk a fejlődés, polgárosodás.
Perwool
Legelőször is itthon söprögess te tetű!!! 24.hu/kozelet/2018/05/02/a-legnehezebb-munkat-vegzik-megsem-beszel-roluk-senki/

A tisztességet nem követelni kell, hanem kiérdemelni!
Yeromos
Petike ne felejtsd el, hogy mi Ausztriába bevándorlok vagyunk.
Azt valljátok, hogy Magyarország ügyeibe senki ne szóljon bele, akkor ti milyen jogon pofáztok bele, hogy az Osztrák kormány kinek milyen juttatást ad.
csak úgy....
"Nem fogadjuk el ugyanis, hogy azok után, hogy a magyar emberek valamennyi adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek megfelelnek Ausztriában, kevesebb családtámogatást kapjanak, mint az azonos járulékfizetési kötelezettségüknek eleget tevő osztrák állampolgárok"
Ha úgy védenétek otthon a magyar emberek érdekeit mint azt látványosan külföldön ,idegen országokban teszitek...? Erröl a kilakoltatási moratórium föloldásáról nagy a kuss ! Csak nem tesztek földönfutóvá még több magyar családot és kenyitek a szart az osztrákra?
csipetke
A magyar kormány döntése tisztességtelen a magyarokkal szemben,miszerint ukrán nyugdíjasok,akik sose éltek itt,így járulékokat sem fizettek,jószerével még magyarul sem tudnak,300 ezres nyugdíjat kapnak.Miért is?
Most pedig az osztrák kormány döntésén rinyálnak?Egyébként az osztrák kormány által adott csökkentett családi pótlék még így is több mint a kétszerese a magyar cs.p.-nak.A kakadu viszont megmutatta,hogy ezen is úgy tud pattogni,mint a kecskesz@r a padlón..
Yeromos
Petike gondolom a matek nem erősséged, de esetleg kitudod az alábbi adatokból számolni, hogy a család barát kormányotok mennyivel kevesebb családi pótlékot fizet a magyar családoknak.
Családi pótlék összege havonta az életkor függvényében
2018. 01. 01-től:
Életkor Havi összeg
születéstől 114 Euro
3 éves kortól 121,90 Euro
10 éves kortól 141,50 Euro
19 éves kortól 165,10 Euro

Figyelem!

A családi pótlékkal együtt kerül kifizetésre a gyerekek után járó adókedvezmény. Összege € 58.40/gyermek/hó.
Az ellátás összegét a gyermekek számát tekintve is növelik. Ennek értelmében az alapösszeghez havonta hozzá kell adni:

két gyermek esetén: € 14,20három gyermek esetén: € 52,20négy gyermek esetén: € 106öt gyermek esetén: € 160minden további gyermek esetén + € 52A fogyatékkal élő gyermekekre ezen felül € 155,90 kiegészítő családi pótlék is jár.
A 6 és 15 év közötti gyermekeknek évente egyszer, szeptemberben iskolakezdési támogatást ad a Finanzamt, melynek összege €100.

Többgyerekes adókedvezmény (3 vagy több gyermek esetén) € 20/gyermek
csipetke
Ja,és az utosó mondatok egyike a cikkből,nem szó szerint:- Magyarország elvárja,az európai intézményektől,hogy szerezzenek érvényt az európai szabályoknak,és szerződéseknek.A magyar kormány eddig az összes európai szabályt felrúgta,orbán feje után mentek,és rohadtul nem érdekelte őket európai jogszabály,vagy törvény.Akkor most miért is verik a nyálukat?Ezek a világon semmit nem szégyellnek...
Eladott Ország
@Perwool: Egymillió családban tudnak élni a családi adókedvezmény lehetőségével, a kormány annyira családbarát, hogy majdnem 800 ezer család viszont nem jogosult erre, sokszor azért, mert a szülőknek nincs adóztatható jövedelme. Ami minden gyermek után alanyi jogon jár, annak összegét meg mesterségesen alacsonyan tartja az Orbán-kabinet: a családi pótlék összege kilencedik éve változatlan.
csak úgy....
@csipetke: na az megint egy jó vicc! Betertassa a pötyögö az szabályokat az EU val,közben ..., most bögjek vagy röhögjek?
papa.49
Szopotfejűszargyártó NEM UGATSZ BELE MÁSIK ORSZÁG DOLGÁBA VILÁGOS !!!
volvós
Merem remélni, egyszer csak kitiltanak petike Ausztriából...
csak úgy....
@Shikari: NA NE BAXX ,ezt köll megérnem vénülö fejemmel ? :) Kivételesen ha lebessza az ENSZ et meg a Holland lippsiket,akkor igaza van (szerinted) a pötyögönek?
Equus1
lemaradt, hogy "amennyiben nem, Ocskay brigadéros huszárjai Bécsig elvágtáznak, és adják vissza Burgenlandot, mert az ott lakó népek is ezt akarják"...
dr. prédikátor
zselés köcsög! inkább anyáddal élj nemi életet, minthogy belepofázz más ország belügyébe!!!
Zeta
Tisztesség, Ártó Péter a neved?
Előbb itthon kellene rendet rakni, szociális téren! Aztán. . .. lehet hallgatni tovább, az ott Ausztria!
vladimir putin
@Shikari: mégis jobb, mint a muzulmán fajtád, amelyik beköltözik, aztán nekiáll bombát gyártani.
Csizmás Kond
Szerintem sem uniós elvek alapján határoztak...de attól eltekintve jól teszik hogy éreztetik a jövevény mivoltot...
csak úgy....
@Shikari: Kedves túlépzett, vállalkozó barátom! Nagyon szegényes lehet a szókincsed ha a másképp gondolkozók ellen csak ezt a silány ,elcsépelt és nevetséges "libsi"s dumád maradt ! ;)
vladimir putin
@csak úgy...: szerintem ne is várj tőle ilyen Mészáros Lőrinc féle magasságokba nőtt hozzászólásokat, amikor teljesen buzulmán vallású az ipse.
Ez simán leszopja a cigányokat, ha kiírják az utcasarokra, hogy "SZOPJÁL LE, TEEEE!"
levarosbukta
Kezdjük ott, hogy nem tisztességes hogy egy magyar embernek külföldön kell munkát vállalnia ahhoz hogy a családját el tudja tartani. A többi csak szófosás.
cikicakk55
Lehet,hogy elkaparok előttetek,de ha a Magyar Apuka, vagy Anyuka vagy mind a ketten elmennek Ausztriába dolgozni,de a gyereket,agy a gyerekeket a Nagymama neveli,akkor a családi pótlékot a Nagymama kapja,mert a gyerek ( ek) itt él( nek). Ide járnak oviba,iskolába,orvoshoz. Ausztriában tényleg az ott kötelező adókat és egyéb járadékokat fizetik,de ott ők gyermek nélkül élő egyedülálló,vagy gyermektelen házaspárnak számítanak. Akkor lenne jogos a felháborodásuk,ha a gyerek is ott élne velük. Akkor jogosan követelnék,hogy ugyan annyi csp- ot kapjanak mint az osztrákok. Ez szerintem jogos az Osztrákoktól,mert 2 helyen is felveszik a gyerekre,vagy gyerekekre a családit. Még az is rendes tőlük,hogy nem elvenni akarják az ottani támogatást,hanem leveszik annyira,mint amit itthon kapnak. Egy gyerek után itthon 12.700 ft a családi,még kinn egy gyerek után 48.000 ft átszámolva persze. Nem vagyok a saját népem ellensége,de mi is haragszunk az Ukránokra a jogtalan kifizetésekért. Ugyan így éreznek az Osztrákok is. Nem kell táppénzre menni ha beteg a gyerek,nem kell rohanno oviba,iskolába a gyerekekért,nem kell sorba várni a gyerekorvosnál. Persze,nagyon alacsony a cs.p. Magyarországon,és biztos rossz a szülőnek vagy szülőknek a gyerek nélkül,de a kettős kifizetés szerintem sem jogos. Ne haragudjanak rám az Osztrákoknál dolgozó anyukák és apukák a véleményemért. Nem tudom,hogy a többi EU- országban ez hogy van?
kisrigó
Nem gondolod, te anyaszomorító, hogy itt a kiváló alkalom, hogy jó példával járjatok elől! Megoldhatjátok a dolgot, emeljétek ti is az osztrák családi pótlék szintjére a magyart, akkor maradhat az eddigi pénz! Kétszeresen jót tesztek a családokkal, no meg jól megszívatjátok a sógorokat is! Persze, könnyebb az asztal alól kiabálni ami nem kerül semmibe!
justhpeter
@cikicakk55: Nálad a pont. Egyetértek.
egyvandor
Az osztrákok logikusan döntöttek ebben a kérdésben. A külföldön élő gyerekek nem az ő társadalmuk utánpótlása. ...
A szíjjártó suttyó foglalkozzon a belföldön dolgozó jobbágyok családjainak a pótlékaival.
Nagyon hozzászokott, hogy mások pénzével rendelkezzen!!!
egyvandor
Suttyó szíjjártó!! Nem az osztrákok tehetnek arról, hogy náluk jobban támogatják a gyerek nevelő családokat.
Clavigo
szijjas,,,,,esetleg foglalkozhatnál a hazai cs.-pótlékokkal,,fizetésekkel,,stb.-stb.-stb.
sokanvagyunk
Úgy tudom, arányosan csökkentik vagy emelik az összeget, országonként különböző mértékben, az ottani megélhetési költségek arányában.
Az osztrákok azt olvasták fidesz-főembertől - és a kormány nem is cáfolta - Magyarországon meg lehet élni 48 ezerből...
balos
A 48ezer az a napi megélhetésre elég!NEKIK!Azért csak ennyi,mert a 20%-a a lopott pénznek megy a kajmáni bankba!
Eriksson
Szóval azt mondjátok, hogy Szijjártó ne szóljon bele az osztrák döntésbe? Hogy azok igenis változtassák meg a törvényüket, s ezen túl fizessenek csak annyi cs.pótlékot, amennyit a vendégmunkás otthon kapna? Hogy ne nyerészkedjen senki olyan gyerekeken, akik nem ott élnek? Helyes! Nekem is ez a véleményem.
Lehet, hogy a sokgyerekeseknek már nem is lesz érdemes Ausztriában dolgoznia, ha kiesik ez a plusz megélhetési lehetőség.
cikicakk55
Köszönöm azoknak akik egyet értenek velem. Nem a kinn élő Magyarok ellen írtam,hanem azért,hogy az Osztrákok javaslatát miért értem me. Sokan írtátok,hogy Szíjjas Petya reklamált,mert bele merészelt szólni a mocskos ügyeikb? Van ennek a féregnek bőr a pofáján? Talán ideje lenne itthon is emelni a családi pótlékon! Az én fiatalabb fiam 1996- ban született. 21 éves koráig kaptuk a családit. 21 év alatt 1900 ft emelést adtak összesen. Vagy 1 hónapig körmöltünk és kismillió orvosi papírt,iskolai klinikai igazolásokat kellett beszereznünk ahhoz,hogy 18 éves kora után is kapja a kemény 12.700 ft/ hó családit. Azért kapta 21 éves koráig,mert nem volt még 20 éves mikor a 2. évet kezdte az egészségügyin. Év közben nem vesznek el családit. Viszont elsőben 18.000 ft értékű Bözsit kaptak akik nem tudták igénybe venni a menzát. Másodiktól ez már csak 8000 ft. Az ösztöndíjuk össze van vonva a munkabérükkel. 13.200 ft/ hó és mi még örüljünk,mert a gyerek 4- es átlag felett van,aki ez alatt teljesít még a 10.000 ft-ot sem kapja meg. Na ezért nem szülnek a Magyar nők és ezért mennek külföldre az egészségügyi dolgozók. Nagyon nehéz iskola,csak 12 fiatal ment tovább a diplomáig. Naná,hogy nem havi 150.000 ft- ért vállalják az emberi élet kockázatával is járó munkát.
Eladott Ország
@Shikari: tegnap. 18:20; Ti meg rohadt posztkommunisták vagytok, basszátok meg a fajtátokat a dagadt cigány főnököddel együtt.
Commenter
@Yeromos: köszönet a számszerű listáért.
advocat
Ha a magyar családi pótléktól többet kapnak 12.500.- helyett "csökkentve" 29.000.-re és itt élnek, miért is járnak rosszul? És jár az itt maradt magyar gyerekek után a MAGYAR családi pótlék? Mert az állampolgári jog lenne? Vagy nem. Van erről valamilyen egyezmény? Költözzenek a gyerekek is Ausztriába, és semmi gond. És ha az osztrák állam a gyerek neveléséhez adja a pénzt, akkor nevelkedjenek ott. Szerintem.
advocat
És az adóemelés-csökkentés nem belügy? Mert Ausztria ügyeibe se szóljon bele senki. Mondotta hőn szeretett miniszterelnöke kis hazánkról. Akkor Petike miért ugat bele más országok belügyeibe?
Eladott Ország
@Shikari: Én meg annak örülök, hogy ilyen pofátlan illiberális bűnöző, tolvaj, faszkalapok akarnak kioktatni.
www.facebook.com/168ora/photos/a.10150349770587048.372811.308921667047/10152871265502048/?type=3
vladimir putin
@Eladott Ország: Magyarországon kéne egy új főkotmány, hogy például
"Amelyik lopik, annak levágattatás során vésszen el minden keze!"
a másiknál, amelyik segíti, annál
"Ürdünggel cimborálás miatt lészen az nyelvnek kivágása, isa körbevezetvén az bűnöst az piactérnek az közepin."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.