Az erősödő külföldi kereslet és a termelési költségek emelkedése miatt a borok drágulására számít a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT).

Drágulhatnak a borok

A szervezet csütörtöki közleménye szerint a tavalyi időjárás világszerte több régió bortermelését befolyásolhatja az idén, a fagy- és aszálykárok a nagy európai bortermelő országokban a mennyiséget és a minőséget is jelentősen visszavetették.

A globális bortermelés a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) adatai szerint 2017-ben majdnem 9 százalékkal esett vissza növekvő fogyasztás mellett, ráadásul az ezredforduló óta a termőterületek is folyamatosan zsugorodnak

- tették hozzá.

A hiány miatt a magyar kivitel mennyisége 12 százalékkal nőtt, a behozatal pedig 18 százalékkal csökkent tavaly a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, miközben a borszőlő és a must exportja is megugrott 2017-ben – írta a HNT.

Kiemelték azt is, hogy nem csupán a külföldről érkező borok drágulása emelheti az árakat, hanem a belföldi termelés költségeinek növekedése is, mivel a szőlészetben dolgozók számának csökkenése megköveteli a jelentős béremeléseket és a munkaközvetítők alkalmazását. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adataira hivatkozva felidézték, hogy az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok februári és márciusi átlagára 5-8 százalékkal volt magasabb a januárinál.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

troll6
1500 Ft alatti palackozott, kereskedelmi egységben értékesített bor nem sok szőlőt látott!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
division
A pia meg a cigi drágulhat, akár a csillagos égig is.
bakegya
Érthető-mert hogy mészszaros lölő b...meg,saját maga kapálja a MAGYAR TÖRTÉNELMI BORVIDÉKEKET-jól kell megfizetni szegényeket!!!
Equus1
"mivel a szőlészetben dolgozók számának csökkenése megköveteli a jelentős béremeléseket és a munkaközvetítők alkalmazását. " Értem:tehát javult a termelékenység, ezért dágul a végtermék... azaz mégsem értem...
Peller Anikó
@Equus1: persze nem érted, mert aki mozogni tud az már kivándorolt az országból, nincs már aki dolgozzon. A cigók meg nem dolgoznak vagy nem lehet rájuk bízni kvalifikált szőlőszedés munkát, a képviselők meg nem szeretik a bort.
Termelni.
papa.49
Ha csak a bor drágulna, de minden más is napról, napra drágább, pl. a sárgarépa kilója 400 Ft.
a paradicsom 5-600 Ft... Az állandó üzemanyag emelésekkel szépen minden drágulni fog !!!
Eladott Ország
Az infláció 1.6 százalékos, ami úgy jön ki, hogy ha a kenyér meg a tej húsz százalékkal drágul, a vontatóhajó meg a lézerhajtású szivarvágó ára az áfa- és rezsicsökkentésnek köszönhetően tizennyolc egész néggyel esik, máris ott az egyhat. Mi a valóság, ha nem ez? Mi hitelesebb Bolyaiék hazájában, mint a matek? De mindegy, amúgy sincs sok idő kajálgatni, inni ,mert és hiszen csapataink harcban állnak.
troll6
1500 Ft alatti palackozott, kereskedelmi egységben értékesített bor nem sok szőlőt látott!
Eladott Ország
@troll6: A magyar munkaerő meg bért nem lát . Aki árt mond, mondjon bért is. A munkaerő elkopik nem csak a szőlészetből és borászatból, hanem az országból is.
troll6
@Eladott Ország: ... s a járulékok?!
Eladott Ország
@Mirabilis: A palackos víz azért drágult, mert Mészáros Lölö szállíthat csak palackos vizet a MÁV-nak és a Magyar Közútnak 444.hu/2016/08/30/meszaros-lorinc-szallithatja-a-vizet-a-mav-nak-es-a-magyar-kozutnak-is
Félmilliárdért isszák Mészáros Lőrinc vizét a MÁV-nál.
index.hu/gazdasag/2016/10/13/felmilliardert_isszak_meszaros_lorinc_vizet_a_mav-nal/
nevemnick
Nem zavar a bor drágulása, mivel semmiféle alkohol tartalmú italt nem iszom, cigiből meg csak max 10 szálat ,,fogyasztok" naponta. Viszont a napi élelmiszerek sok esetben 5-8%-os, és az üzemanyagok drágulása igen.
De legfőképp az zavar, hogy az ország képviselő-vámszedői most már megint egy (ami valójában ~ 160.000.-Ft) átlagfizetéssel többet kapnak a semmiért.
Ja, mert megérdemlik...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.