A Nyugat-Európába kivándorolt magyar fiatalok hazacsalogatását említette egyik legfontosabb feladatként Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének (NYEOMSZSZ) közgyűlésén.

Hazacsalogatná a Nyugat-Európába távozott fiatalokat a nemzetpolitikáért felelős államtitkár
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Az évenkénti találkozót ezúttal – és most először – Portugáliában, azon belül Fatimában rendezték meg, a híres zarándokhely tőszomszédságában, ami egyfajta szellemiséget is sugallt. A közgyűlésen éves beszámolót tartott a 2001-ben alakult szövetség 15 tagszervezete tevékenységéről, sikereiről és gondjairól.

Potápi Árpád az MTI érdeklődésére telefonon elmondta, hogy az államtitkárság számára kiemelt fontosságú a magyar identitás megóvása Nyugat-Európában is, a Kárpát-medencén kívüli 213 vasárnapi iskola támogatása, de

a legnagyobb feladat hazacsalogatni egyre nagyobb számban a hazai felsőoktatásba, munkaerőpiacra a külföldön élő magyar fiatalokat, elérni, hogy Magyarországon alapítsanak családot.

Az államtitkár nemmel felelt arra a kérdésre, hogy az egyre több kivándorló magyar fiatal révén növekszik-e az ernyőszervezet taglétszáma. Potápi Árpád stagnálónak mondta az adatot, és fontos feladatnak nevezte az évtizedek óta kint élők és az újonnan kivándorlók közti összeköttetés kialakítását.

Ezt nehezíti, hogy a mostanában kivándorlóknak munkahelyük az első, hétvégi programjaikban nemigen szorítanak helyet a kapcsolatkeresésre a régóta kint élőkkel.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az iskolákon keresztül közeledés mutatkozik a két csoport között.

A NYEOMSZSZ elnöke, a Bécsben élő Deák Ernő köszönetet mondott a közgyűlés kiváló szervezéséért a portugál tagszervezetnek és a portugáliai magyar nagykövetségnek. Deák Ernő az MTI-nek telefonon nyilatkozva reményének adott hangot, hogy egy év múlva 15-ről 18-ra emelkedik a szövetség tagszervezeteinek száma, mert Írországban, Spanyolországban és Olaszországban is jól halad az országos méretű szerveződés, ami a tagság előfeltétele.

73 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Ma futottam össze ismerőssel. Két éve érettségizett. Most kitanult egy szakmát. Már lesz állása havi netto 600 ezerért Hollandiában. Megmondta, hogy nem is tervezi, hogy visszajön. Évente 2-3 hétre max.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
X-ray
Na mi van? Nincs szakember? Nincs asztalos, burkoló, festő, szakács, stb??? Hazajöjjenek a fiatalok minimálbérért? Vagy 4 órára bejelentve és 10-12 órát dolgozni?
human
Ma futottam össze ismerőssel. Két éve érettségizett. Most kitanult egy szakmát. Már lesz állása havi netto 600 ezerért Hollandiában. Megmondta, hogy nem is tervezi, hogy visszajön. Évente 2-3 hétre max.
adrenalink
Oszt' mivel? Jön a sikertelen Gyere haza fiatal 2.0? A Túró Rudi nem jött be...
Zeta
Mivel, kereszténydemokráciával, ennyire ne akarjanak mar hülyének nézni senkit!
Ezért senki sem fog hazajönni!
A nagyon jó esetben 200 ezer forintos fizetésért? Mikor Hollandiában, Írországban stb a 3x át könnyedén megkapja?
És már megízlelték a szabadság ízét? Mikor emberi hangot hallanak a munkahelyen?
Nem, nem fognak hazajönni gyónni!
vladimir putin
MÁ' MEGIN' EZ A ROSSEB?
A múltkor is jól rábasztak, akik hazajöttek, de előtte a Migráncs 1-en mutogatták őket.
(gyere haza fiatal! (rábaszni))
justhpeter
Potápi Árpád ezért kapja a fizetését. Ő pontosan tudja, hogy ez egy szégyenteljes baromság, de valamiből neki is meg kell élnie. Hiszen a tanárságból ilyen szinten nem lehet megélni.
Eladott Ország
Egy év alatt 105 fiatalt sikerült hazacsábítania a kormánynak 100 millió forintért. A bajom nekem az ezzel, hogy ugyanezen idő alatt sikerült elüldözni nem 105, hanem több tízezer fiatalt. A számtalan helyettes államtitkár egyike, Azbej Tristan már régebben felhívta magára a figyelmet, így okkal-joggal kapaszkodott feljebb a fideszes ranglétrán. Az ifjú KDNP-s vezető szerepet vállalt a Gyere Haza Fiatal, vagy Gyere Haza Alapítvány (szerencsére több, majdnem azonos nevű szervezet is ketyegett ebben a témában, de legalább hasonló sikerrel) ki- és feltalálója volt. Igaz ugyan, hogy jó sok közpénzt sikerült elégetni (eltüntetni) a projektre, a fiatalok valahogy nem tódultak tömegével haza. Pedig Azbej Trisztan igazán jó példával járt elöl, mert amint sikerült hazatérnie az Egyesült Államokból és kitalálta a drága, de legalább sikertelen, Túró Rudival megtámogatott hazacsábító-projektet, egyből ment is Izraelbe. Ezek szerint hazahúzta onnan a honvágy, mert most ő védi az üldözött keresztényeket, bár ehhez megint New Yorkig kellett eltrappolnia.
human
Indítottak egy programot, hogy az a fiatal aki hazajön és vállalkozást indít az több millió forintos támogatást kap hozzá. Csak elcseszték a pályázati rendszert és nem lett belőle semmi. Akik meg hazajöttek és megelőlegezték a vállalkozás költségeit megszívták. Így verte át őket a kormány.
Jozefina
Ha egy fiatal, vagy akár egy család rásveszi magát arra, hogy elhagyja szülőföldjét, annak nem a munkabér az elsődleges oka. Okok: egészségügy, jogbiztonság, oktatás, jogállamiság, korrupció, lakhatás, közlekedés, a bizonytalanság, stb.
A már évtizedes multtal rendelkező külhoni magyar egyesületeket, szervezeteket meg nagyon ritkán keresik fel, mert azok legtöbbjét is a jelen diktatúra pénzeli. Ha segítség kell, akkor elsősorban a rokonok, barátok jöhetnek szóba, illetve az egyes nemzetek erre szakosodott állami, polgári vallási intézményei.
menekült
Így igaz, sok oka van annak, ha valaki elmegy Magyarországról. A több pénz csak az egyik, és nem is a legfőbb oka. Az ország mára élhetetlen lett, a közhangulat borzalmas, és az a tanítás, amit a kormány példaként a fiatalok elé állít, visszataszító. Biztos vagyok benne, ha ez a kormány, de elsősorban 0rbán eltűnik a hatalomból, tömegesen fognak visszamenni a fiatalok. Most innen üzenem ennek a Potápinak, ez a megoldás, mással ne is próbálkozzon!
papa.49
A fizetését NE VEGYE FEL MERT EGYETLEN FIATAL NEM FOG VISSZAJÖNNI !!!
Miért is arra a válasz TI VAGYOK FÜTYISZ !!!
balos
Aki nem ért egyet a nemzeti gondolattal az HAZA ÁRULÓ,De miért is!Mi az a nemzet?Ki állapítja meg,hogy ki a jó nemzreti állampolgár!Mérhető ez a tevékenység vagy Hit-vallás?Szerintem aki ebben a szarban közmunkán dolgozik nagyobb nemzet tudattal rendelkezik,mint aki milliókért ossza az észt a kurmányban akadémián vagy akárhol!
Qqberci
@adrenalink: "Ha jól viselkedsz, te is lophatsz!"...
ila51
érzelmi zsarolással már nem rúgnak labdába , a mézes madzag is rég elfogyott ...berosáltak , hogy a szavazó bázis fogja eltartani őket ?
Clavigo
Gyere haza fiatal-progi ,,(150 milláért..). Legalább Rakkhel haza jött,,,,miután a saját lábunkra állt.
Commenter
@menekült: www.youtube.com/watch?v=O9v7zbPQHH0

...ezt nektek Pol-(Pot)-ápi!

csalogassad inkább a posványosi tóban lebzselő narancsszínű díszhalakat!
kissé felnőttem
ki az a hülye ,hogy mert ti pitiztek hazajön nyomorogni ? meg beigért és pofáraejteteten hitel felvéve vállalkozni, Ébredjél fel dél van már nektek meg: esteledik a faluban...
menekült
@Commenter: Mit tettek velünk!
Ezt üzenem Poltnak, Matolcsynak, Mészárosnak, Rogánnak, Lázárnak, Kocsisnak, Némethnek, 0rbánnak
www.youtube.com/watch?v=x6ohEyJof0c

Majd ha ők mennek el, ha majd visszaadják az ellopott vagyonunkat, az ellopott álmainkat, a megbecsülésünket, a jókedvünket, a hazánkat... na majd akkor visszamegyünk.
Cicamama55
Először a még itthon élőket kellene arról meggyőzni, hogy érdemes hazánkban maradniuk. Ha így haladunk, a végzősök fele külföldre távozik, gazdasági menekültek lesznek ők is. Nemcsak a falvak üresednek ki, hanem a kisvárosok lakossága is rohamosan csökken. Családunkból és az ismerősi körömből, nagyon sok fiatal él külföldön, semmi szándékuk nincs visszatérni Magyarországra. Többen már ott alapítottak családot, mások csak tervezik... Karriert futnak be, jólétben, boldogan élnek. Külföldön, nem a magyar közmédia híreiből tájékozódnak, a valós tények is eljutnak hozzájuk.
Commenter
@menekült: ja ez lemaradt, de végül beugrott ez is a "mit tettek" miatt:

www.youtube.com/watch?v=tnVKGgPpETs
menekült
... if the people are buying tears, I'll be rich some day...
ez most rám illik
Commenter
@menekült: and especially so if tears were gold...
cikicakk55
Már pedig nem fognak haza jönni,sőt egyre többen tervezik,hogy kimennek.A választások előtt egy kicsit leállt a kivándorlás,mert volt aki bízott benne,hogy a Fidesz megy a lecsóba,lesz elszámoltatás és azt látni szerették volna,amint a vezért és a holdudvart viszik a sittre. Sajnos ez elmaradt,így a következő 4 évet már nem éri meg nekik itt kivárni. Itt a propin is sokan vannak akik már évek óta kinn élnek.Ők is megírják,hogy ott kinn mennyivel élhetőbb az élet.persze dolgozni mindenhol megy,de szerintem akik kimennek,azok akarnak is dolgozni,hisz szakmával,papírokkal,nyelvtudással mennek ki a legtöbben. Ráadásul most már a szervezőirodákra sincsenek rászorulva a fiatalok.Régen rengeteg pénz lenyúltak tőlük és még úgy is sokan mentek ki a nagy semmiért.Most már főleg a főiskolásoknál van az,hogy az előző évben kivándorolt Magyarok szereznek munkát,de ha azt nem is,náluk ellakhatnak addig,még sikerül munkát találni. Az egészségügyieknél még jobb a helyzet.Fiamnak 1 hét múlva kezdődnek a vizsgák és június közepére (remélem ) meg lesz a diploma. Őket külföldről keresik fel orvoscsoportok és hívják őket oda hozzájuk dolgozni. Intézik a repülőjegyet, a szállást,nekik csak utazni kell.Ha ez nem mindenhol van így,akkor is a tavaly vizsgázottak várják és bár hol felveszik őket.
qxy
Haza csalogatni? Na ez az barátom. Nem csalogatni meg csalni kell hanem tenni valamit hogy ne menjen ki a gyerek. te kis buta . Jártál iskolába kis táska? ülj le egggyes hülye vagy Küld be anyádat beszélni akarok vele.
cikicakk55
Még annyit,hogy a migránsoktól nem félnek,épp úgy vannak velük,mint mi a mieinkkel.Megszokták,hogy ott vannak,igyekeznek elkerülni őket.megtanultak együtt élni velük.Semmivel nem rosszabbak mint a mieink.Azok sem szeretnek dolgozni, a mieink sem.Ott is csak csoportosan bátrak és erősek,itthon is. Ott is védettebbek,mint az ott élő emberek,itthon is. Több van nekik megengedve, és a felét el is hazudják a sajtóban,itthon is. Tehát a migránsok semmivel nem jelentenek nagyobb veszélyt,mint a mi No-go zónáinkban élők. A fizetés viszont elég a megélhetésre,biztosabb,mint itthon,nagyobb a megbecsülése a dolgozóknak,na és ha beteg valaki,akkor nem órák és hónapok kérdése,hogy meggyógyítsák,vagy egyáltalán az orvos ránézzen. Persze,mindenkinek hiányoznak az itthon hagyott szülők,rokonok,barátok,maga a magyar nyel, az ország,de azt is tudják,hogy ez már nem az az ország ahol a boldog gyermekkorukat élték.Itt Ők már csak közmunkásnak,vagy kuli melóra való alig pénzért dolgozó emberek lehetnének.Így már nem is fáj annyira,hogy nem itthon vannak.Talán sokan egy idő után maguk után vihetik a szüleiket,vagy testvéreiket,barátaikat.
desiro57
jancsika a szamarat csak egyszer tudod a jégre vinni, akik haza jöttek gyorsan vissza is mentek.
Fedióta barmok.
simmering73
Gyere haza fiatal 2.0. Magas ívben szarnak rátok, meg erre az általatok leamortizált jövő nélküli országra.
csipetke
Oszt mégis mivel csalogat?Kakasos nyalókával?,Akkor kellett volna észbekapni,mikor tömegével elkezdtek kimenni a szakemberek.De akkoriban,(és még most is) orbán a sok felesleges,értelmetlen,kihasználatlan,drága fenntartású stadionokkal volt elfoglalva,és az elképesztően nagy pénzlenyúlásokkal..A több éve kintélő fiatalok már rendelkeznek egzisztenciával,ott születtek a gyerekeik,jól élnek,nem kell látniuk az itthoni arrogáns,pökhendi csaló-tolvaj kormányt,mert lássuk be,dühítő a pofátlanságuk.Minek,mire jönnének haza?Közeli huszonéves rokonom a választás után ment Luxemburgba,lakást,és 9 ezer eurót kap havonta,informatikus.Itthonmaradt volna,ha nem a fidesz nyer...
Ördögvadász
A nyugatnak van még egy pár éve (max. 5)... a teljes összeomlás elõtt áll.
advocat
Ha annyi lenne a jövedelmük, hogy egy kávéfőzőre is jutna (a lakáson és kaján kívül, bár sokszor még arra sem), akkor talán haza jönnének.
csipetke
@Ördögvadász: 18:38 Igen.Ezt halljuk kb 40 éve.A halódó nyugat,a mocskos imperializmus,stb,stb.Te el is hiszed amit írsz?Többszázezer magyar fiatal ment ki nyugatra,a megbecsült-megfizetett szakmunkájukkal a halódó befogadó-országot gazdagítják,ahelyett,hogy itthon is megbecsülték volna őket.
kissé felnőttem
Ezzel már a külügyér is foglalkozott agitált odakint settenkedve,aztán vállalkozásbarát milliót is igértek, csak ugye nem jőtt be.
100- egy lett sikeres 99 meg visszament tán? ja meg ugye ökelme agitálna, csak azt nem fogja fe,l hogy PÉNZBŐL élünk ám nem MUNKÁBÓL. a vezér meg csak az a magyar akinek az unokája is az? na ez hogy jőtt neki össze ? és máris leirt úgy 600 ezer embert? ez olyan kiárúsítás féle és ő megteheti ?? ezt is? na ne!
F_Viktor
@csipetke: Írod:
"Itthonmaradt volna,ha nem a fidesz nyer..."

Pontosan! Nem csak a több megkereshető pénz miatt mennek el a fiatalok és idősebbek, hanem az orbán-rendszer miatt választanak új országot.
Pár példa:
- Választjuk a demokráciát,
- azt, hogy gyerekeinket ne hülye fityesz-katonának neveljék az iskolában (5 éves gyerekem az óvodában migráncsozással jött haza!) akik 16 éves korukba már beállnak az összeszerelőszalag mellé.
- Magát vállalkozásbarátként hirdető kormányunk ne nyúlhassa le, ne tehesse tönkre vállalkozásainkat.
- Pénzünk, megtakarításaink biztonságban legyen,
- Nem akarjuk, hogy: sem mi, sem családtagjaink a magyar egészségügy miatt idő előtt elhalálozzanak!

Tehát, amíg az összes geci nem takarodik el a közéletből, amíg nem lesz újra demokratikus ország Magyarország, addig jöhet a maffia-kormány bármilyen csábító ajánlattal, épeszű ember csak egy jót nevet rajtuk.
De szerintem ezt orbánék is tudják, komolytalan az egész program, az erre szánt pár száz milliónak már meg van a gazdája.
csipetke
Sajnos,ameddig a fidesz nem takarodik el innen,nem fog változni a helyzet.Ez az ország egyre élhetetlenebb lesz,és ez kizárólag a fidesz,és orbán vétke.Ennek a maffiakormánynak a saját,és a fidesz-közeli vállalkozók gazdagításán kívül minden fontosabb,mint a magyar emberek boldogulás.Hogy itthon telesz@rta felesleges stadionokkal az országot,azt is nehéz megemészten,de hogy a környező országokban szinte mindenhol épült stadion,külhoni egyházakat tol milliárdokkal,Vietnámban kórházat épít,és kultúrházat a mi adónkból,és a nekünk utalt EU-s pénzekből.Sajnos a nyakunkon marad ez a parazita banda,mert minden jogszabályt,alaptörvényt,választási törvényt sufnituningoltak úgy,hogy kizárólag nekik legyen belőle hasznuk.Talán egy erős ellenzék se tehetne már túl sokat ezek ellen,bár én reménykedem.Ja,és persze a gyerekek ebben a mérgező,gyűlöletkeltő légkörben nevelkednek.Vekerdy Tamás azt mondja,nemzetpusztító a magyar oktatási rendszer.A fidesz bagázs kölkei magánóvodába-iskolába járnak,a mieink meg szívnak.
CsipkeRózsa
Pár évvel ezelőtt már próbálkoztak ezzel, sok eredménye nem lett, csak a pénzt költöttük erre is.
tulipan
MOST IS AZ LESZ ÉS ANNAK JELENTŐS RÉSZÉT MEGINT ELLOPJÁK!
nezelodo
Na ezzel a savanyú képű reklám pofával nehéz lesz hazacsalogatni a fiataljainkat, hogy lecseréljék a német, angol, francia stb minimálbért a dakotaföldire. Legalább ennek e Potápinak filctollal írták volna a homlokára, hogy NER, akkor kívánatosabb lesz.
papa.49
@nezelodo: Ezt akartam írni pont ezzel a fejjel hívni vissza azokat akik kimentek, eszükbe se jut hazajönni legfeljebb 2-3 hétre rokon látogatásra !!!
A faszi kinézete is olyan azt se hiszem amit kérdez !!!
Nessy
@CsipkeRózsa: Azok a fiatalok nem elég agymosottak ahhoz, hogy ebbe a latens diktatúrába és nyomorba hazajöjjenek!
Grafix69
Én eltudom neki árulni a titkot , mivel lehet haza csalogatni az embereket akik elmentek . Íme pár pontban :
1. A fizetéseket szakmunkásoknál , kb 380 ezer nettóra emelni . Segédmunkásoknál 280 ezerre .
2. A családi pótlékot 60 ezer forintra emelni , kifizetését otthoni tartózkodásra kötelezni , iskolai vagy kisgyermekeknél orvosi igazolással fél évente.
3. A banki kamat nem lehet több az évi 2,5-5 százaléknál , kamatos kamatot tiltani .
4.Az orvosi rendeléseknél a munkaképes vagy munkában lévő embereknek 15,000 ft vizit díjat keljen fizetni . A nyugdíjasoknak ingyenes orvosi kártyát biztosítani .
5. Az ÁFA ne legyen több 23 százaléknál , és csak az ipari termékekre és a külföldi termékekre legyen érvényes . A helyben megtermelt élelmiszereknek az ÁFA mértéke nulla forint legyen.
6. A táppénz legyen arányos a munkában eltöltött időtartammal . A munkanélküli segély mértéke legyen heti 60 ezer forint. Az aki önként hagyta ott a munkahelyét az 3 hónapig ne kapjon semmilyen juttatást . A munkanélküli idő mértéke legyen arányos az előtte eltöltött munkában lévő idővel . Maximális hossza 2 év , de csak 5 év munkaviszony után . Illetve egy év munkaviszonynál kevesebb idő után ne járjon .
7. Ahol gyermekek vannak és nem éri el a két jövedelem a havi 300 ezer forintot ott jövedelem pótló támogatást keljen fizetni . Az átlag bér 60 százalékát egy gyermeknél . 3 gyermek után nem járna .
8. A személyi jövedelem adó mértéke legyen 20 százalék 3 millió forint és 9 millió forint közt . felette 40 százalék .
A politika távozzon a köztelevíziókból , távozzon az iskolákból , és minden olyan állami szervezetből amik közpénzből működnek . A vezetői fizetés maximum 6 szorosa lehessen a termelő szférában . Ugyan ez érvényes legyen az állami szektorban . Az egyházakat teljesen le szeparálni az iskolákról .
Na így hirtelenben ennyi . Akkor lehet haza megyek.
tudode
A MINDENREHATÓ válasza az ellenzék felvetésére, akik "támadják" azokat a fiatalokat, akik kalandorként MILLIÁRDOKAT KÜLDENEK haza:
.
Meséljen a MINDENRE HATÓ!!!
.
------ Orbán Viktor a TANDÍJRÓL (anno, a narancsos bukta után)
www.youtube.com/watch?v=bGjX-ihnA4E
.
------Orbán Viktor elmagyarázza az igazságot a külföldön élő magyaroknak, HOGY MINDENKI ÉRTSE.
.
www.youtube.com/watch?v=uYzaq9rZp_k
.
Más
.
------- Dúró Dóra vs Orbán Viktor: "Ki hiszi még el, hogy a kormány hazavárja a fiatalokat?"
www.youtube.com/watch?v=z8IkxJdEslI
.
Nagy így kell a "MI ÜGYÜNK" etetőjéből alfelet csinálni "csuti" bácsi kudarca, miután megumburdálta a KORMÁNYKEREKET!!!
csipetke
@Nessy: 20:01 Ez a diktatúra már nem is annyira látens,sztem már valóságos
desiro
Akiket hazatudtak csalogatni valami kamu támogatással, Ők is visszamentek már.
Az én gyermekeim sem jönnek vissza ebbe a sz@r országba, boldogulni akarnak nem gyűlölködni.
simmering73
Ismeretségi körömben akik kimentek 25-55 évesek. 5-7 év alatt egzisztenciát teremtettek. Azt mondták, egy ilyen jelen és jövő nélküli országba már nem jönnek vissza. Minden tekintetben megbecsült polgárai a választott országuknak. Tisztességes bért és tervezhető jövőt kaptak. Boldogok.
tulipan
Hiszen nem is volt SOHA, egyetlen pillanatig sem mondanivaló, csak a PÉNZ érdekelte a narancsos hazaáruló haramiákat!!
szeka.blog.hu/2018/10/07/egy_maniakusan_sorosozo_kormanynak_valoszinuleg_nincs_semmi_erdemi_mondanivaloja_szamunkra
papa.49
@Grafix69: Nagyon pontosan leírtál mindent !!!
Aki Én
Azt kéne tudomásul venni, hogy orbán és hazug kormány miatt mennek el. Amíg itt vannak nem jönnek vissza, hiszen semmi nem változik pozitív irányba.
Ezt ők is pontosan tudják, de kell a színház.
Eladott Ország
Potápin kívül még egy ilyen ütődött szervilis fideszes seggnyalót keresve sem lehetne találni. Igaz azérts van ott.
kokopelli
@tulipan: amiket én hallok "az elhagyott országról" azok szájából akik elhagyták,
nem sugalja azt,hogy "VALAHA" visszatérnénekl!A gyermekeik már ott kinnt tanul-
nak,továbbtanulnak,jó barátaik és osztálytársaik vannak,ergo nem tudom,hogy mi-
ért is térnének vissza!!!
tulipan
@kokopelli: Én nagyon sok 56-ossl talélkoztam,annak idején! Közülük is 99 % megtalálta az adott országban a számítását és esze ágában sem olt hazajönni!! Voltak, akik nyugdíj utéán hazaköltöztek,mert abból az összegből, itt jobban megéltek!
kokopelli
@tulipan: ...nem hiszem,hogy a mai helyzetekben hazaköltöznének,mivela "megélhetés"-i
körülmények már régen nem a "régiek",főleg Magyarhonban!Sok német ismerősöm feladta
a balatoni házát,mert az árak az utolsó 10-15 évben abszolút értékben kiegyenlődtek,sőt
átbillentek a másik oldalra!! A mai cca.60-65 évesek is mások,mint a mi szüleink voltak! ;-)
tulipan
@kokopelli: Az egyéb "körülményekről" nem is szólva...!
kokopelli
@tulipan: ...arról nem akartam szót ejteni,mert az nálam mindíg fontosabb volt!
Azok a körülmények nekem ugyanolyan,ha nem még fontosabbak voltak! EÜ,
vízummentesség és a nyugalom ill. kiszámíthatósága kül.dolgoknak!;-))
kokopelli
@Grafix69: Biztos tudod azt is,hogy a leírt dolgok megvalósítása előtt a financiális
hátteret kellene egy "igen erős és igazságos v.mint okos" kormánynak megteremtenie!
csak úgy....
Belölem kiölték a honvágyat! , már nyugdijas vagyok és valamikor otthonra terveztem a hátralévöt ,de köszönöm nem kérek belöle! Úgy 10 éve még nagyon fájt,hogy Fiamnak nem akaródzik a "haza" menni,még nyaralni sem de kezdem érteni és azt hiszem ,hogy én sem kívánkozok többé oda...
Grafix69
@kokopelli: Igen meg a lopást minimalizálni .
Ludmilla
persze,majd visítva szaladnak haza,visítanak a röhögéstől az ötlet hallatán..
tulipan
@csak úgy...: Megértelek, mert én meg boldog vagyok, ha 2-3 hetet nem hallok magyar szót, amikor valahol külföldön lehetek!
kokopelli
@Grafix69: ..elég sokáig "gályáztam" idegenben,de hamar rászoktam arra,hogy
lopás helyett a szükséges dolgokat a munkahelyen "nagyker áron" megrendelhet
tük (jó engedménnyel), és az tulaj beleegyezett,hogy a cég nevén futtathatjuk a
megrendelést,ami további (rabat-ot) hozott!Az árút a kö9nyvelésen befizettük,ás
mindig cca. az üzleti ár felével hazavittük! A cégtulaj ismegmenekült a lopástól,és
nekünk sem kellet rinyálni!Természetesen csak a műszaki osztályra vonatkozott
az egész kedvezmény!!!Amikor elköszöntem a cégtől,akkor pár hét múlva ott volt
egy fiatal szolnoki srác a helyemen (három kislánnyal és az asszonnyal elhagyva
az országot),akit azért vettek fel mert én is magyar voltam! Kissé meghatott,de örül-
tem nagyon! Hazamenni? Csak nevetett! ;-)))))))))))))
tulipan
@Shikari: Képes vagy Te narancsos seggnyaló értelmes mondatot is kinyögni??? Hahahahaha :)
tulipan
@kokopelli: Nehogy megbolondulj, ebbe a hepciáskodó agyalágyultak országába vissza jönni!
kokopelli
@tulipan: a bratyó is azt kérdezte:
-Mire jönnél haza?
-10 órára,mert későkelő vagyok! ;-)
tulipan
@Shikari: Képes vagy Te narancsos seggnyaló, akár csak egyetlen 1,nem narancsos propaganda értelmes mondatot is kinyögni, ilyen torz narancslé aggyal??? Aligha..! Hahahahaha :)
kokopelli
@tulipan: Én ignorálom a fideszes scheggnyalókat,mert azok,csak ismételnek!
Nagyon sok ismerősöm van akik kül. nemzetiségiek és nem otthon képzelik el
a jövőjüket!Nem mind magyarok,de a keleteurópai részen születtek,tanultak ill.
dolgoztak! Még nem találkoztam olyannal,aki a kormánya,vagy az állami szerve-
zetek miatt hagyta volna el az országát! Az az érdekes,hogy egy sem szapulja
kormányát ill. annak szervezeteit!Egyszerűen szerencsét próbáltak az EU kibő-
vítése után,ill. már 1989 után!Megélnek egymás mellett!A gyerekek vegyesek a
játszótereken mint a "kódusß@r", és egy nyelven acsarkodnak!Állítom neked,hogy
élmény az balkonról hallgatni!Büszkén mondják,hogy honnan jöttek és hogy együtt
járnak suliba!Az hogy én nem vitatkozom többet a fizetett kommentelőkkel az ma-
gától értődik,mert sajnálom őket a szellemi szintjük miatt,holott ők maguknak kö-
szönhetik! "Boldogok a lelki szegények,mert övék a mennyek országa!" gondolom
ateista létemre,de vallásról és szépségről soha nem vitatkozom! ;-)
Grafix69
@kokopelli: Aki nem élt nyugaton ,nem tapasztalta meg a nyugati emberek viselkedését , nem tapasztalta meg a megbecsülést , a munka becsületét és értékét , annak hiába mondod mi a különbség . A válasza az lesz , ott is csak dolgozni kell nem , akkómeg?
kokopelli
@Grafix69: nálad a pont!Hogyan lehet a vaknak elmagyarázni a szineket,ha már úgy
született!? ;-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.