A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint nincs olyan törvény, amire hivatkozva kitiltottak több újságírót a Parlamentből az új országgyűlés alakuló üléséről.

Május 8-án tartja alakuló ülését az új országgyűlés a Parlamentben, azonban több sajtótermék munkatársa is hiába regisztrált az eseményre, visszadobták a kérvényüket – adta hírül az RTL Klub Híradója.

MÚOSZ: nincs jogszabályi alapja az újságírók Parlamentből való kitiltásának

Fotó: pixabay.com CCO

A kitiltás az Index, a 444 és a hvg.hu munkatársait sújtotta, az indoklás az volt, hogy mivel a 2014-18 közti ciklusban már kitiltották őket hosszabb-rövidebb időre (legtöbbször azért, mert ott forgattak/kérdeztek politikusokat, ahol a Fidesz által hozott törvény szerint nem lehet ilyet tenni), így az alakuló ülésen sem vehetnek részt. Ráadásul a kitiltásukat már a regisztrációs határidő lejárta után közölte velük a Parlament sajtóosztálya, vagyis új embereket már nem is tudnak beregisztrálni a kitiltottak helyére az érintett lapok.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Hargitai Miklós a Híradónak elmondta, meg fogják kérdezni, milyen jogszabály alapján tiltották ki az újságírókat, ugyanakkor szerinte

nem fognak tudni ilyen törvényre hivatkozni, mert se az országgyűlésről szóló törvény, se a médiával foglalkozó törvények nem jogosítják fel ilyen korlátozó intézkedésekre a Parlamentet.

Hargitai azt is beígérte, hogy ha nem lesz változás, akkor bírósághoz fognak fordulni. 

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Úgy lesz, mint a választással. A quria kimondta, hogy bizony kőkeményen csaltak, de nem tehetnek semmit. Ez a magyar illeberalista NER.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
mackoka46
Mit számít a törvény egy diktatúrában ? Semmit. Azt csinálnak, amit akarnak.
lusta
Úgy lesz, mint a választással. A quria kimondta, hogy bizony kőkeményen csaltak, de nem tehetnek semmit. Ez a magyar illeberalista NER.
csak úgy....
@durbincs: te ebihal ? te is mindíg kérdezel ? akkor te sem viselkedsz normálisan? egy újságíró ne kérdezzen? nem az a dóga?
desiro57
@durbincs: Mé vazze TE normális vagy???
Madácsi Pali
Kedden a bennlevőknek csak az Orbánt pokolra kívánó "ünneplők" előtt kel kinyitni az ajtót! Azonnal meglelik a paragrafust ami alapján fel tudják oszlatni magukat, és új választást tudnak kiírni, de közben a haramiáknak nem lesz mentelmi joga, ha addig nem teszik le az esküt!
csak úgy....
@durbincs: csak nem kend is szappanyal mossa a kopolyút ? ;) attu habzik ?
csak úgy....
@durbincs: nem tudom mitöl ásítozok ha téged óvaslak ? unalmas lehetsz ? na hol az a pizza maradék? te is csak ígérgetsz mint a kurmány a leendö anyáknak...
Perwool
@csak úgy...: A választási statisztikák szerint Orbán hívei egyre inkább a kevésbé iskolázottak, alacsony műveltségűek közül kerülnek ki. Mint látható van amikor a statisztika nem hazudik. :)))
Perwool
Aki szerint jogos, hogy betiltjuk a másképp gondolkodást, az ellenzéki sajtót, sőt az ellenzéket is, azt nem értem, hogy mi is keres Európában. Szeretettel várja őket Észak-Korea. Ott már ez megvalósult. Igazából azt se értem, hogy mi volt a bajuk a komcsi rendszerrel. Ott is ez volt. Mindössze egy kis nemzeti szöveg hiányzott a diktatúrához? Ezért kár volt a gengszterváltást erőltetni...
csak úgy....
@Perwool: Csak nem azt szeretné ezzel közölnii,hogy az én jámbor de ütödött durbincs barátom átlagon aluli? Vissza köll dobnom ? ;) Méreten aluli? ;) Lehet benne valami! :))))
Perwool
@csak úgy...: Hát nem tudom, de én a halászlébe a fejét is belefőzöm. Ennek feje sincs, egy torzót szerintem minden igazi halász vissza dob.
csak úgy....
@Perwool: hallod te ütödött ebihal? Ha Perwoolba mosnálak ,akkor sem lennél semmire sem jó!:)
Perwool
@csak úgy...: Nekem ismerős a stílusa. Az óvodából... Csak, felnőttkorukra többen kinőtték.-:)
csak úgy....
@Perwool: Már rég voltam ovis de nekem is valami dereng ! ;) Szopta az ujját és csak akkor vette ki a szjából,ha gyütt belöle ,az óvonéni pisilni köll! :) Késön érö típus lehet ;) :)
Perwool
@csak úgy...: Na,ja, szeleburdi is, elhagyta a fejét is valahol...
Desischado
@Madácsi Pali: Erre gondolok én is. Meg lehetne ezt csinálni simán. Egyébként sem illegális a banda, mert ordasan csaltak, és ami törvénytelen, az semmis!
Ezeknek minden cselekedete törvénytelen. Nem tudom, mikor csapjuk már végre pofán ezt a bandát!
@Perwool: Azért tedd már hozzá, hogy tisztelet a kivételeknek. Mert én is aluliskolázott vagyok, de nem hülye birka!
desiro57
@durbincs: Anyád mondta te ne vagy normális!!!
A bogár még mozog a koponyádban???
desiro57
@durbincs: Te szerencsétlen Cicerot, hogy mered a szádra venni???
Ő BAZD MEG DADOGOTT ÉS KAVICSOKAT VETT A SZÁJÁBA, HOGY TUDJON BESZÉLNI, DE TE EHHEZ HÜLYE VAGY!!!
desiro57
@desiro57: Ne is válaszolj mert idióta vagy!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.