Három magyarországi Spar és Interspar áruház is érintett a szennyezési botrányban – tudta meg a Pénzcentrum.

A Sparban is árultak szennyezett tejet
Fotó: Pixabay

Az áruházlánc a kérdéses termékeket azonnal zárolta, a termékeket az érintett áruházak polcairól beszedte – írja a portál, amelynek információját a Spar kommunikációs vezetője is megerősítette.

Szombaton hívta fel a figyelmet a Nébih arra, hogy több üzletben szándékosan szennyezhettek be tejtermékeket, ezért fokozott óvatosságot kértek a fogyasztóktól. Később kiderült, hogy több Auchan érintett az ügyben, bár az egyelőre nem derült ki, hogy valóban történt-e szennyezés.

Az Auchan vezetőihez hasonlóan Maczelka Márk is arról beszélt, hogy a Spar Magyarország „egyes forgalmazott tejtermékek szándékos megszennyezéséről szóló” információk birtokába került három magyarországi SPAR és INTERSPAR áruházban.

A társaság haladéktalanul egyeztetett a Nemzeti Nyomozó Irodával és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal, ez egyeztetés alapján a SPAR a kérdéses termékeket azonnal zárolta, a termékeket az érintett áruházak polcairól beszedte, valamint döntött ezen termékek visszahívásáról is. A kérdéses termékek árát pedig, amennyiben 2018. május 11-én, vagy május 12-én vásárolták az érintett üzletekben, blokk nélkül is visszafizetik.

A visszavonásban érintett termékek:

MAGYAR UHT TEJ 1,5% 1L

MAGYAR UHT TEJ 2,8% 1L

MAGYAR ESL DOBOZOS TEJ 1,5%1L

MAGYAR ESL DOBOZOS TEJ 2,8%1L

FARMER UHT TEJ 1,5%

MEGGLE KÁVÉTEJSZÍN 10X10G

MEGGLE KÁVÉTEJSZÍN 500ML

A visszavonásban érintett áruházak:

INTERSPAR hipermarket – Diósd, Balatoni út 2.

INTERSPAR hipermarket – Szentendre, Dobogókői utca 4.

SPAR szupermarket – Érd, Diósdi út 46.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
Már régen támadja a fideszhatalom az UHT tejtermékeket. Egyre többektől hallom, hogy könnyen megeshet: magyarok rendezik ezt a cirkuszt egyszerű választékszűkítés és árfelhajtás céljából. Nem lennék meglepve, ha eltűnnének idővel ezek a termékek a boltok polcairól a tejterméktanács örömére pedig röhögve felnyomnák az egekbe a romlós tej árát. Orbánék közben nagyhangon hőzöngenének a szokásos, primitív megvédjük dumával.

Csak mi, az eddig sem számító sorsban élők veszítenénk pár millióan, hiszen végleg lemondhatnánk arról, hogy néhány doboz bármikor felhasználható tejecskénk legyen a kamraporcunkon. Majd a kedvenc rétegek kapnak valami kompenzációt, a haszonélvező nertársak pedig röhögve konstatálják: ismét sikerült valamivel a belmagyar tömegek életének alapjait sikerrel megrendíteni. Ez is egy elégtétel lesz azok felé, akik nem kérnek az illiberális, álkereszténydemokrata unortodoxiából, helyette szeretnének szabadon, békében, biztonságban, európai polgárhoz méltóan élni.
Peller Anikó
Most akkor találtak mérgezett tejet vagy nem? Meghalt valaki, megbetegedett vagy csak rosszízű a tej? Vagy volt mérgezett tej csak nem vett belőle senki?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.