Huszonötmillió forintos ingatlanbefektetés és 50 ezer eurós (15,7 millió forintos) ügyintézési díj ellenében kínál magyarországi tartózkodási engedélyt egy LSP International Limited nevű hongkongi cég, amely ezt azzal hirdeti, hogy a letelepedésikötvény-program lezárása óta ez „a legjobb ár-értékű arányú” megoldás – derítette ki a Direkt36. A hirdetés a WeChat nevű, főként kínaiak által használt közösségi felületen jelent meg. Tanúsága szerint április 21-én indították útjára, a szépséghibája csak az, hogy az Orbán-kormány eddig semmilyen bejelentést nem tett egy új program indulásáról, az LSP azt állítja, hogy már Bevándorlási és Menekültügyi Hivatallal, és ez garantálja, hogy a program működni fog. A Bevándorlási Hivatal a portál ezt firtató kérdésére úgy válaszolt, hogy nem áll kapcsolatban a programot hirdető céggel, amelynek semmiféle garanciát nem adott és nem is fog. Arra a kérdésre, hogy előzetesen egyeztetett-e a programról, és tervez-e jogi lépéseket, ha az LSP félrevezető...

Forrás: 168ora.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ja, a kormanyzat most kesziti elo a kilakoltatasokkal az ingatlanokat az igenytelen, de penzes kinai bevandorloknak...

Majd orban megmondja mindenkinek , hogy kivel akarjanak elni...\
Na, hulye trollok, erre varrjatok gombot, es magyarazzatok el, hogyha nekunk ennyire nem kell migri, akkor a vezir miert is csabitja be a sargakat az orszagba?

De aztan hiheto legyen am az a kimagyarazas, hablatyolas?...!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@Mirabilis: @karma1: A fityesz mindig is saját sarát/bűneit dobálta másokra, most is kiderül, hogy kik listázták a lakatlan ingatlanokat, hogy migráncsokat telepítsenek a nyájuk szomszédságába :-))
F_Viktor
@Nessy: Választhatsz majd, kínaiban, vagy pénztároséban...
karma1
@F_Viktor: Tenyleg! Errol meg is feledkeztem: hiszen tavaly elkezdtek listazni az ures ingatlanokat, es errol volt is cikk meg a Propin is!
Akkor hat EZERT!
karma1
@F_Viktor: @Nessy: @Mirabilis: Azzal egyutt megsem a kinaiakat kell szidni, mert ok csak azt csinaljak, amit egy jo kereskedo tesz: felkutatja es megtalalja a megfelelo piacot, ahol meg a sz@rt is el tudja adni busas haszonnal, - hanem azokat kell szidni, akik idaig zullesztettek az orszagot, es ahol mar csak egy kinai szinvonalu arufelhozatalt tud megfizetni a dolgozo- vagy eppen munkanelkuli - magyarsag.

A kinai mindenhol a vilagban megtalalja a szamitasat: nalunk oriasi bevasarlokozpontok vannak szinte csak a kinai arura beallva, de a 2 dollaros uzletekben ugyanazt lehet megkapni, valoban csak 2-3 dollarert: en is ez utobbiban vasarolom meg a rengeteg craft-art kellekemet, es szombaton a kedvenc kinaim meglepett egy ajandekkal: mar fizettem es mentem kifele az uzletbol, amikor mosolyogva elojott az egyik polcsorbol es egy nagy festovasznat adott nekem ajandekba, (mert ilyeneket vasarolok nala tobbnyire), es megkoszonte, hogy nala vasarolok mindig. A vaszon kivetelesen nagyon jominosegu nala, ugyanazt a markajut tudom megvenni a nagyobb uzletlancnal is, de ott kb. 3-szoros aron, amit mar erosen meg kell gondolnom, mert a festek es a tobbi adalekanyag is nagyon draga. Serencsere ennel a kinainal az is van.
De otthon azert nem egeszen ez a tipusu kereskedelem van elterjedve, es nem is mindig adnak 20-25 %-ot is mege'ro" ajandekot a vasarlas melle. (Igaz, en sem minden vasarlas melle kapom, de azert nagyon jol esik...:o))
F_Viktor
@karma1: Írod:
"Tenyleg! Errol meg is feledkeztem..."

Én konkrétan Karácsony Gergelyre gondoltam, hogy a fityesz média őt vádolta meg, hogy Zuglóban a volt laktanyákba és önkormányzati lakásokba akarja költöztetni a migráncsokat.

Írod:
"Azzal egyutt megsem a kinaiakat kell szidni..."

Nekem semmi bajom nincs a kínaiakkal (főleg 2 ezer km távolságból), gondolom a nyáj is most még tapsol nekik, de ők azok, akik ha valahová beteszik a lábukat, akkor százával jelennek meg a rokonok, s a termékenységi rátában sem rosszak.
De ha orbán sárga országot szeretne magyar rabszolgákkal, akkor részemről áldásomat adom :-))
karma1
@F_Viktor: Igen, most mar emlekszem, hogy Karacsonyt kritikusan emlegette ezugyben a kormanymedia, de volt orbanek (lazarek) reszerol is ilyen kezdemenyezes, de egeszen mas hatso szandekkal...:o)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.