A kormányalakítás után tovább erősödött a Fidesz-KDNP támogatottsága – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készített felméréséből.

Nézőpont: a választás óta 400 ezren álltak át a Fideszhez

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Az MTI-hez szombaton eljuttatott összegzés szerint a kormánypártok az előző hónapban 52 százaléknyi szavazatot gyűjtöttek volna be, jelenleg pedig 54 százalékos eredményre számíthatnának.

Ez azt jelenti, hogy a választásokon megszerzett 2 millió 600 ezer fős tábort csaknem 400 ezerrel tudták bővíteni két hónap leforgása alatt.

A kormánypártok a legnagyobb mértékben a férfiak, a kisebb méretű településeken élők, valamint a középfokú végzettséggel rendelkezők között tudták növelni népszerűségüket – írták.

A felmérés alapján a teljes felnőtt népesség körében 42 százaléka szimpatizál a kormánypártokkal, míg ez az arány a Jobbik esetében 11, az MSZP-nél pedig 6 százalék. A DK és az LMP tábora 3-3 százalékos. A Momentum Mozgalom 2 százalékon, a Kétfarkú Kutya Párt pedig 1 százalékon áll.

A teljes népességen belül a Fidesz-KDNP több mint egymillióval több szimpatizánssal rendelkezik, mint a teljes ellenzék együttvéve – olvasható a tájékoztatóban.

A legvalószínűbb listás választási eredményeket nézve (a választási részvételüket biztosra ígérők potenciális pártpreferenciája) a Fidesz-KDNP-re 54 százalék szavazna, tehát jóval többen, mint amennyire az ellenzéki pártokra összesen.

A Jobbikot 19 százalék választaná, az MSZP-Párbeszéd listára jelenleg 9, az LMP-re 6, a DK-ra pedig 5 százalék szavazna. A Momentum szavazataránya 4 százalékos, míg a Kétfarkú Kutya Párté 2 százalék lenne a biztos szavazók körében – közölték.

A felmérés május 2-22. között, kétezer ember személyes megkérdezésével készült.

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Na ja!!! nekem meg kinőttek a szárnyaim! A kurva anyátokat hazug csürhe!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Ha a nézőpont intézet írja akkor el is hisszük. A hárommillió fölötti "egyharmad" ( fideszes matek szerint) meg szépen elszivárog az országból és itt hagyja ezt a szarházi, tolvaj bűnbandát.
uploads.disquscdn.com/images/c1b3ff1753ccffa780e1d9781a4b8228491461c974b81da5e969b6cb99b81be1.jpg?w=600&h=624
qxy
Nézőpont kérdése." " "
.- Mennyit kapott hogy ezt az adatot kellett kiadni? Kíváncsi lennék. Na meg, ha minden törvény jog, rend védelem hozzám tartozik, akkor ez nem lehet kérdés. az van amit Orbán mond. Vagyis. szar az egész
exmelós
Nézőpont.Ez a nyalonc banda abszolút hiteltelen
staro2
Ha ennek a hírnek csak a fele is igaz, akkor ez az ország megérett a pusztulásra
fixa idea
Eddig kikérhettük magunknak: "Hogy nem mi magyarok vagyunk ilyenek."
Már nem lehet, mert igenis, mi magyarok vagyunk ilyenek.
Mindig is ilyenek voltunk - a három millió gyökér országa.
A nem gyökerek meg csak bénultan néznek ki a fejükből - adaptíve elfogadón.

Mindig volt, van, lesz három millió gyökér Magyarországon.
Most éppen kereszténydemokratáknak hiszik magukat - a gyökerek.
A többiek?
Ők már nem hisznek semmiben.
kisrigó
Ha ez igaz, akkor valami vírus pusztít kis hazánkban! Megnézve a céget, már megvilágosodtam. Kasler úr, gyorsan vesse be a tízparancsolatot, bár azt hiszem, hogy már az sem segít!
dr. prédikátor
Na ja!!! nekem meg kinőttek a szárnyaim! A kurva anyátokat hazug csürhe!!!
kulabombaafityiszre
Jó az a kép a megnyerő figurákkal.
bajszos szar,roggyant elme(főnök),az olajos,meg a csicska.
Eladott Ország
Árbevétel a fidesz érdekeltségű elemző cégeknél , millió forintban...mint látható, minél nagyobb a nyelvcsapás, ( a fidesz seggébe való csontig hatolás) annál nagyobb a közpénzből a támogatás
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--OpaARz8y--/w_1160/71cVEkF843z5Cc7fs.png
tudode
Ez igen, vagy nem, mijért???
.
Ez a .. M A G Á N H A D S E R E G .. még el sem kezdte a HÁZIBULIT, és .. m á r KAMPÁ-NYALNAK tövig???
Pálinkafőző Rézüst
tompi kűtte az anyagot nekik, megkapták... :))))
Eladott Ország
Nem is tudtam, hogy már ilyen kevesen vagyunk, hogy a hárommillió fideszes az ország kétharmada.
csipetke
A fidesz,és a nézőpont? Ezeknek elhisz bárki is valamit?
Csizmás Kond
...persze hogy kell mérgelődni meg annyapicsázni...mert kik is azok akik a széljárás szerint változtatnak elveket ???...na kik ???...hát a senkiházi ideoda toszogató karrierpártisták aki eddig a más pártokban adták a sűrűséget...lehet annyapicsázni nyugodtan mert ez a nagyszájú mozgóellenzék...
tudode
Mi .. C S O D A , divatból kiment csapat a XX. századból a XXI. századba átmentve maguknak AMINK VOLT/VAN!!! Balról jobbra, a szó nem legnemesebb értelmében:
.
-- Büntiből visszapottyantként ahelyett, hogy a NEMZET EGYSÉGÉRE pocsékolná a NEKÜNK drága idejét, a VILÁG VIZKÉSZLETÉN sopánkodik a kiherélt KÖRNYEZETVÉDŐK helyett,
.
- következik a .. G A Z S Á G .. osztó a SAJÁT táborában,
.
-- A REND ŐRE, alias .. o l a j b á r ó
.
-- És végül, de nem utolsó sorban a PÉNZTÁRCÁNK, amelybe a GAZDIJA akkor nyúlkál bele, amelyet a .. M Á S I K ... É N J E .. diktál, és képtelen ellenállni a kíSSértésnek!
.
MICSODA .. C S A P A T !!!
.
Felér az ISTEN VERÉSÉVEL!
simmering73
Nofene. Felébredtek az ilyen hírekre recskázó illipsi megmondófószerek.
RonaGyuri
ad fénykép: sajna nem a vádlottak padján! =))
rohács1926
Ha a szomorú magyar történelem elmúlt 1000 évét nézzük, nem nagy meglepetés.
bakegya
Nem lep meg-annak függvényében ,ha ránézek erre a néhány ROSSZ ARCÚ EMBERSZABÁSÚRA-...hát a túlélés érdekében MEGIJEDTEK-vicctor király visszafelé nyilaitól is!!!-nem is értem-ORBÁN RÖHÖG-hetne is(...ja hogy a markába röhög már húsz éve???és mindenhol megvannak az emberei...!)
tudode
Tárgyilagosan, elvonatkoztatva a KÉPEN LÁTHATÓ, saját akaratukkal, saját magukat a sárga földig .. L E J Á R A T Ó, az ORSZÁG ELSŐ SORÁBÓL .. p o r t .. h í n tő, bort ívó és VIZET prédikáló.. K A R N A G Y .. társaságában mutatkozókkal, ami az emút HARMINC ÉVES közszereplésüket illeti,
.
-- amelyet .. m e g e l ő z ö t t .. a KARNAGY "néma statisztaként" első nyilvános szereplése a SZEGÉNY DZSONI és ÁRNIKA c. mesefílmben, ahol a .. s o r s a .. fintora következtében, ehte kisebbség társaságában, a RABLÓKKAL együtt azt énekelte, hogy
.
www.youtube.com/watch?v=72rjX9dMVC4&t=28s
.
-- "Rablók voltunk, könyvet veszünk"
.
Ezt a .. f e j l ő d é s t, vagy mit is "csak" az "embertudomány" képeSS megfejteni. Nevezetesen azt, hogy egy NEVELHETETLEN fiatal svihák, aki nyilvánosan még az ÉDESAPJÁT is kiadja, milyen fából, v miből lett faragva ahhoz, hogy
-
-- érdemi munkát soha nem végzőként BÁTORKODIK az általa alattvalóvá silányítottakat MUNKÁRA ... n e v e l n i!
.
-- veszi magának, v mit csinál, a bátorságot, hogy MEGTILTSA hadicsellel az országba BEFÉSZKELŐKÉNT, hogy a NARANCSOS BUKTA utáni, utánozhatatlan tettei után MEGTILTSON olyan ÁLLAMPOLGÁRI ENGEDETLENSÉGET, amelyet ő már SZÁZSZOR eljátszott, szembemenve a NÉPFELSÉG akaratával!
.
A Nézőponttól kezdve a Századvégen át, áttételesen RAJTA KERESZTŰL a BELŐLÜNK HASZNOT HÚZÓK .. e l h i t e t i k .. vele, hogy üljön fel a .. d ö g l ö t t .. LOVÁRA, mert "csak" alszik vele együtt a NÉP is belefáradva ebbe az .. e m b e r t e l e n .. tragikomédiába!
Eladott Ország
@durbincs: ma, 13:51; Magyarország jelenlegi népessége: 9 756 770*,
a választásra jogosultak száma : 8 312 264 fő
állampárt: fidesz-kdnp (49,27 százalék, 2 824 206 szavazat) ( levélszavazattal, románokkal ukránokkal és rendszerszintű csalással együtt )
és ezt hívják kétharmados többségnek! L*faszt!
vladimir putin
Biztosan van olyan kis pénzéhes kurva is, aki azért állt át, mert szerelmes a Mészáros Lőrincbe,
a világ legsikeresebb nyócosztájt végzett multimilliárdosába.
csipetke
@Csizmás Kond: 13:57 Lehet,hogy utána kéne olvasnod a vikipédián orbánról,és kiderülne a te számodra is,hogy ki változtatgatja az elveit széljárás szerint,Volt ő már kisz titkártól fogva a liberális párt alelnökségig minden,csak még akasztott ember nem.Ha utánaolvasnál,nem írogatnál ostobaságokat.
Zeta
Azért
Nem csak a most odaállók, hanem a korábban is a fideszre szavazók érveire lennék kíváncsi, a gazdagodóket megértem, ők részesülnek a közös javakból, dea többi, aki tovabb szüllyed lefele, a beka seggeálá, az miért gondolja úgy , hogy jót tesz a gyerekének, unokájának?
kereső
@durbincs: de sok 50-es szaladgál erre felé!!
kereső
@durbincs: jó a társaság no! Egyezzünk meg ennyiben,ahol ennyi hasonlóan gondolkodó van,és önállóan gondolkodni tudó-az csak jó lehet.De te,és még néhány társad a 21 alatti IQ-val,akik csak habony vitrines mester hülyeségeit szajkózzátok vissza, nem is értem, miért vagytok itt,egy ilyen,általatok "szinvonaltalan" -nak tartott társaságban? Nem feszélyez?
kereső
@durbincs: te panelezgeted itt az embereket.Mindenki 50-es IQ-val van felvértezve,aki nem te/ti vagy.Kérdeztem már, a tied mennyi?
kereső
@durbincs: jobban tetszik ez?
"Ingyom-bingyom tálibe,tu-tá libe málibe"Nem tudom,hogy tényleg "tálib-e?Mármint a nyulacska.
Desischado
Én meg a római Pápa vagyok! A nézőpont? Na ennyi elég is, itt nincs hitelesség, főnyalonc fideszes cég, semmi több!
Lepényleső
Egyes források szerint Budapesten 1945 előtt a Gestapo-nak 400 000 fő besúgója volt.
Egyes források szerint Budapesten 1945 után a KGB-nek 400 000 fő besúgója volt.
Egyes források szerint 2018 Áprilisától a fidesz-nek 400 000 fő plusz támogatója lett.
(Egyes források szerint Ukrajnában,Romániában stb.népességrobbanás történt?)
Nessy
Egyes források szerint 400 000 fő Audikat kap ajándékba.
Egyes források szerint 2020-ra 400 000 fő ihat az örök élet forrásából,de csak ha 2018 áprilisában csatlakozott a fideszhez.
JAJMÁR
Ā, nem létezik, hogy csak annyi. Keveslem!, a befektetett energia több hasznot kellett hozzon! Valami nem stimmel, nem jó az ár/értèk arány

Vicces lenne, ha nem mi fizetnénk meg az àràt.
vladimir putin
@Nessy: Konkretizáljuk: ezt Kásler Miklós mondta.
Eladott Ország
Ez is nézőpont kérdése. Különösen akkor, ha a fidesz seggéből lóg ki a fejük és benyaltak a meleg szarig.
Nessy
@vladimir putin: Azért onkológusnak értelmesebb volt. Vagy az évek múlásával elérte a fidesz miniszteriális szintjét?
Jozefina
Nézőpont -magyar idők??? ha kérdeznek az sem igaz!!!
vladimir putin
@Nessy: én nem ismertem onkológusként, úgyhogy csak arra támaszkodhatok, amit jelenleg villant.
Én már bármit el tudok képzelni. Akár még azt is, hogy a Kásler a népesedésügy kapcsán élő adásban ráveri a kamerára.
Ez hétköznapi eset lenne számomra.

Csak akkor tudna újat mutatni, ha egy kecskével tolná.
Akkor csettintenék, hogy micsoda magyar virtus!
namihami
Tegnap nálam voltak a Nézőpont felmérői és a Magyar Idők számára bevallottam nekik, hogy csak a tegnapi nap 25 fiatal 18 és 35 közötti nőt tettem anyává. Mert meghallgattam Vezérünk magyargyarapítási szózatát. Az egyébként sikeres aktusokról, de sikertelen termékenyítésekről már nem is számoltam be a statisztikusaiknak.
Kb. hasonló igazságtartalommal rendelkezik a két statisztika.
kereső
@namihami: még egy kis statisztika- csak nehogy igy járjunk!
"A mennyiségi szemlélet azért nyilván rányomhatta a bélyegét az adatszolgáltatásra, de ezt sem általánosan érvényesítették a statisztikusok, mondja Soós Lőrinc felidézve a 80-as évek Hofi-paródiáját: a Rákosi korszakban kérdik a parasztot, mennyit fog elleni a disznója. „Honnan tudjam, de ha a terv tizennégyet, akkor tizennégyet” – mondja a megfélemlített paraszt, végül azonban csak tíz malac születik. A helyi párttitkár nem mer ekkora eltérésről beszámolni, tizenegyet jelent a járásnak, onnan a megyéhez már tizenkét malacról számolnak be. A központi bizottságnál már tizennégyre javítják a számot, így Rákosi bejelentheti, hogy a terv teljesült, tíz disznót exportálunk, a többit megehetjük."
namihami
@kereső: Vagy ahogy a régi mondás tartja:: Hogyan fokozzuk a felméréseket.
Tehát: van a kishazugság, a nagyhazugság és a statisztika.
evacica
@Shikari: Minden idők legkártékonyabb pártja a vízérével együtt!További jó fagyizást!!!
evacica
Azért a sok pénzért amit a kormány ad nekik a csillagokat is lehazudják, csak, hogy kedvébe járjanak a főnöknek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.