Budapest, 2018. június 4., hétfő (MTI) – A Demokratikus Koalíció újra arra kéri az Európai Uniót, hogy közvetlenül ossza el a Magyarországra érkező uniós forrásokat, és a folyamatból hagyja ki a magyar kormányt. Niedermüller Péter, a párt alelnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón a 24.hu cikkére reagált, amely szerint az Európai Bizottság az uniós támogatások egy részének megvonását javasolja, ami körülbelül 100-150 milliárd forintos büntetést jelenthet Magyarország számára. A DK EP-képviselője kérdésre azt mondta, meg tudja erősíteni, hogy létezik ilyen jelentés és abban “ilyen összegekről van szó”, már kezdeményezte is a dokumentum nyilvánosságra hozatalát. Niedermüller Péter úgy fogalmazott: az EU láthatóan megunta azt, ahogy az Orbán-kormány az uniós forrásokkal bánik. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament költségvetés-ellenőrzési bizottsága korábban már megfogalmazta a Magyarországgal szembeni kritikáit. A testület jelentése szerint nem egy-egy hazai projekttel...

Forrás: web.dkp.hu
Feltöltő: koszpeko
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.