Az állami szolgáltatók az áramot és a gázt is olcsóbban veszik, mint amennyiért a fogyasztóknak adják. 

Éves beszámolója alapján az állami áramszolgáltató megháromszorozta a nyereségét, a lakossági gázszolgáltató profitja pedig a 7 milliárd forintot is meghaladta – adta hírül az RTL Klub Híradója. 

Míg a rezsicsökkentéssel alig sikerült valamit faragni egy háztartás éves szintű kiadásaiból, ha a hatósági árak követték volna a világpiaci árcsökkenéseket, már egy kisebb lakáson is súlyos tízezreket spórolhatott volna a tulajdonosa.

A közérdekű adatok szerint az állami áramszolgáltató tavaly megháromszorozta a nyereségét: 1,8 milliárdról 5,4 milliárdra, míg a gázszolgáltató nyeresége 20 százalékkal nőtt, és meghaladta a 7 milliárd forintot

- hangzott el a műsorban.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
Drágábban adják, mint ahogy veszik, ebben nincs semmi különleges. Az árrés mértéke a lényeg. Mert ezek elvileg nonprofit közhasznú cégek, amiből én azt feltételezem, hogy semmivel sem lehetne több nyereségük, mint ami a szolgáltatás fenntartásához szükséges.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
cs.n.
Drágábban adják, mint ahogy veszik, ebben nincs semmi különleges. Az árrés mértéke a lényeg. Mert ezek elvileg nonprofit közhasznú cégek, amiből én azt feltételezem, hogy semmivel sem lehetne több nyereségük, mint ami a szolgáltatás fenntartásához szükséges.
Yoda69
Ilyen a rezsicsokkentes birka orszagban.
simmering73
Eddig azt hittem vicc, de most shikarin keresztül látom a tudományosan bizonyított tényt, hogy az agyhalál lábon kihordható.
lusta
Ja kérem erre szavazott a választópolgár. Ő szereti. ha a átverik és kap hozzá egy zsák kromplit.
nevemnick
Bodzagyűjtő, milyen magyaroknak marad itt a pénz, te agyalágyult?
Azoknak, akik másra nem játszanak a vezíreddel együtt mint a vagyongyűjtésre, miközben az egész szolgáltatóipar már a béka segge alatt van.
justhpeter
@Shikari: Ez még provokációnak is primitív volt.
1magyar
Ezért szemétség, hogy még készenléti díjat meg a kisf@mat is rászámolnak még a nyereséges áramdíj mellett.
Ez áru, tehát nem szabadna a valaha mi pénzünkön megépített vonalakat különféle rendelkezésre állás stb.-ve megterhelni. Ha fogyaszt valaki fizesse ha nem akkor legyen 0-ás a számla.
nezelodo
Híztak ezek a cégek és tulajdonosaik, mint a RezsiSzilárd, miközben a rezsicsökkentési dumát nyomták az adófizetők pénzén, Nemzethy Konzultációban, a közszolgálatinak csúfolt propaganda csatornákon, és a mi zseni Zuckerbegünk által megvásárolt megyei lapokban stb. Ezért jó, ha nem tanult és tájékozott a polgár, még a végén kisakkozná fejben, mennyire palira veszik akik éppen a jótéteményüket akarják elhitetni velük.
Pálinkás Pál
@Shikari: Persze...a csótány fideszhorda így többet tud ellopni..és nektek seggnyalóknak is csurran-cseppen!! Úgy őszintén...megkövetlek ,ha csak egy marhaságot adatokkal bizonyítasz ,amiket itt leírsz4!!
papa.49
A svájci offshore számlák híztak megint jókorát !!
Pálinkás Pál
@Shikari: Polpotnál...csak ül rajta...nem véletlenül nem akarunk belépni az Európai Ügyészségbe!!!De előbb -utóbb csúnyán buktok...csak kell egy hasonlóan buta,egyirányú ember az ellenzékbe,mint a duce!!
Aki Én
Ezekből az ellopott milliárdokból fizetik az ilyen Shikari féle felforgató férgeket is.
@Shikari: Te valami egészen elképesztően aljas, primitív és ostoba vagy!!!
justhpeter
@Shikari: Ha sokáig mondod, magad is elhiszed.
KisGenyo2
A gázosok most osztottak vissza 12 milliárdot (ha van 1millió gázos háztartás), anélkül a nyereség 20 milliárd körül lehetne! ;-)
Amúgy meg szemetek, hogy nem ingyen van! Rohadjon meg a befőttjük! :D
KisGenyo2
Áram szerintem legalább 2millió ingatlanban van. Az 5,4 milliárd akkor 2700 Ft / ingatlan. Hát ennyiért a metéltek EDF-je nem csinálná... ;-)
cikicakk55
Még maguk a szolgáltatók dolgozói sem tudnak eligazodni a számlán. Mi karácsony előtt bementünk,mert kiküldtek egy majd 40.000 ft- os végelszámolási díjat a gázra. Azt nem tudta megmondani az ott dolgozó,hogy miként számolják át a m3 -t Mj-ra. Ugyan is a Mj( mega zsul) alapján jön ki a köbméter. A Mj a fűtőértéket jelenti és azt biztos mindenki észre vette,hogy 2x annyi időbe telik mire egy L víz felforr. Állítólag az Ukránok szennyezik a gázt. Nem tudom mi a valóság,de az biztos,hogy nálunk egy számlán sem látszott a rezsicsökkentés.
Aki Én
@Shikari: ...műgyűjtői? :)

Buta vagy és felkészületlen. Így totál alkalmatlan a vitára.
KisGenyo2
@cs.n.: Nem kht, hanem Zrt. többségi állami tulajdonnal. Azaz a nonprofittól nagyon messze állnak.
KisGenyo2
"Azt nem tudta megmondani az ott dolgozó,hogy miként számolják át a m3 -t Mj-ra" nyilván nem fizika érettségije volt.
Amúgy Te hogy számolod a lóerőt méterre? XD
nemfideszes
@Shikari: Tehát inkább fizeted a dupláját Mészárosnak, Garancsinak, Hernádinak, mint amit a "csúnya" multiknak fizettél. Háááát te sem leszel már hülyébb, annyi szent!
Ráadásul a multik sokkal többet forgattak vissza a nyereségeikből fejlesztésre, korszerűsítésre, mint csuti pribékjei akik leginkább csak kifizetőhelynek használják az állami cégeket. Lásd CÖF-ös disznóknak kifizetett 500 millió, vagy a több száz milliós reklámok az amúgy életképtelen lakájmédiákban.
nemfideszes
@Shikari: Amúgy az áfának és a jövedéki adónak semmi köze nincs és nem is volt a multik nyereségéhez, azt mindig is az állam zsebelte be. 2005-ben az a "szemét" Gyurcsány 25%-ról 20%-ra csökkentette az üzemanyag áfáját.A fidesz pedig felemelte 27%-ra, plusz 2010 óta kétszer emelte a jövedéki adót is. Ráadásul úgy, hogy ha a brent olajára 50 dollár alá csökken, akkor tovább emelnek a jövedéki adón, hogy még véletlenül se a fogyasztó járjon jól a világpiaci árcsökkenéssel.
nemfideszes
Fidesz birkáknak egy ki emlékeztető:

„Az állam nyerészkedik a magasabb üzemanyagárakon. A Fidesz szerint vagy a jövedéki adót kell drasztikusan, 20 százalékkal csökkenteni, vagy a benzin áfáját.” OV. 2004. május 236FT/l

„Erre van egy receptünk, amit 2000-ben kipróbáltunk. Ha 250 forint fölé megy a benzinár, emelkedését a jövedéki adó csökkentésével megakadályozzuk. Ezt most is hatályba lehet léptetni.” Áder János 2005 április 254Ft/l

„A benzinadó tízforintos csökkentése se nem bátor, se nem igazságos. Jobban örülnénk, ha a kabinet visszaadná az ebből származó 20-25 forintos pluszbevételt. A Fidesz minden érdemi csökkentésben partner, ami magában foglalja az áfa és a jövedéki adó csökkentését.” Rogán Antal 2005 szept. 281Ft/l

„Az üzemanyag 20 százalékos áfájának 5 százalékra csökkentése 15 forinttal csökkentené az üzemanyagárat. Az áfacsökkentés mérsékli az inflációt, tehát jó a nemzetgazdaságnak.” Varga Mihály 2008 július 326Ft/l

„Az év eleji benzináremelés megelőzhető lett volna, ha a kormány időben kezdeményezi Brüsszelben a felmentést az ­uniós jövedéki szabályok alól.” Szijjártó Péter 2009 december 289ft/l
Pálinkás Pál
@Shikari: nektek otthon Romániában van,le is csukják a politikusokat...ebben megelőztetek minket!!
nezelodo
@Shikari: Nagyon becsípődött neked a libsi, legalább úgy mint a gazdádnak a Fletó, meg a nevelőapja a Soros, (Lehet, hogy az is megrugdosta mint az igazi?), és a migrák. Azt meg ne feledd, Orbán is libsiként vonult be a politikába, és Fodor lakótársaként gyakorolhatta is a libsi életformát. Na, megint rittyentettem neked egy adag elhazudnivalót.
Pálinkás Pál
@Shikari: Te sosem voltál magyar...csak pénzért vett szavazó,román...ez tény!!!
csak úgy....
@Pálinkás Pál: Na lássa,ebben töviröl-hegyire egyetértünk! :)
csak úgy....
@Shikari: talált gyerek ,ki fia-borja lehetsz ha ennyire hülye bírsz lenni ? ;)
nezelodo
@Shikari: 1. Én nem voltam Soros ösztöndíjas, magam álltam a tanulmányaim költségét.
2. Nem vagyok libsi, hiszen nem mocskolom a tanáraimat, tanítóimat, felmenőim
között sincs pl. egy Vitézy sem, ha lenne sem tagadnám le.
3. Nem fűzött barátság a megdönteni óhajtott rendszer vezető politikusaihoz, hogy
megvédjen amikor esetleg hősködésre adnám a fejem.
4. Itt hazudozni ferdíteni, mocskolódni, egyszóval az ilyen személyiségedet te
szoktad bemutatni.
5. Bizonyítsd valamelyik állítástól, amire válaszoltál, hogy nem igaz, ne csak a
begyakorolt paneljaidat ismételgesd.
6. Nem kellene az ilyen vitát a Rákosi kort idéző bunkó proli, hatalmát fitogtató
pártitkár szintjén művelned. Persze ha csak ez áll rendelkezésre, nincs mit
tenned..
csak úgy....
Szerintem az üres,nemzethi stadionokat ki köll világítani rendesen és az izzadt lábú fiuknak,jár az ingyen meleg víz! ...egyenlöre a hidegvízre való sem jött vissza,de ez kit érdekel!? ;) Lényeg,hogy a fönöknek legyen egy nyugis,szotyolázó sarka,ebben a cudar világba!
1magyar
Orbán nagyon helyesen, nemzeti gondolkodással visszavásárolta, csak most már jó lenne ha a járulékos költséget, ha már árréssel, piaci alapon adják el, takarítsák le róla.Ha valakinek nem pörög az órája ne fizessen!
papa.49
@cikicakk55: Ez egyébként is fából,vaskarika, mert a gázóra m3 mér, tökmindegy a fűtőérték, de nyilván ha gyengébb a gáz fűtőértéke akkor több is fogy belőle !!!
Csak így a pórnép nézi a számlát oszt, fingja nincs róla miért kell annyit fizetnie !!!
Erre felé divat, hogy a decemberi hónapban a normál fogyasztás dupláját mutatják az órák, ne vajon miért ???
Aztán a január akár 10 fokkal is hidegebb még se éri el a fogyasztás az előző havit, hát ezért is nyilvánvaló a csalás !!!
Eladott Ország
Az történt, hogy Orbán és Csányi meg pár másik bűnöző einstandolta az orosz gázt, ami belép az országba. Ezt úgy teszik, hogy a saját cégüket egy szerződéssel beállították a magyar és az orosz állam közé, így az orosz gáz minden cseppjét papíron ők, - és nem az eredeti szerződő fél, a Magyar Állam - veszik át, és nyilván busás haszonnal továbbítják az államnak. A haszon mértéke a világpiaci áresés és az általuk szabott mindenkori ár közti különbség, vagyis sok sok milliárd dollár... (A grafikonból kiszámítható pontosan mennyi)
Gázár változás 2016 második felében
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/09/800px-Change_in_natural_gas_prices_for_household_consumers_compared_with_12_months_earlier_second_half_2016__YB17.png
nezelodo
@Shikari: Tőlem mocskolódó választ nem kaptál, de te megengedsz magadnak olyan hangnemet, amit talán a szüleiden kellene kipróbálni, ha már ilyennek neveltek. Még az sem jogosítana fel erre a mocskos szájúságra, ha netán őriztünk volna együtt valamikor libákat, de nem őriztem veled. Bár ha őriztél is volna, sokat tanulhattál volna tőlük, esetleg egy kis szerénységet, mások iránti tiszteletet.
Azt a kormányt pedig nem kell megvédened, aki a saját polgárai ellen folytat hajtóvadászatot, magyart úszít magyarra, széthúzást, gyűlöletet kelt az országban, mi több megutáltatja a határon kívüli magyarokat is, és arcátlanul elnevezi ezt a módszer NER-nek.
kereső
@Shikari: 14:58, inkább legyek egy "vitaképtelen libsi",vagy ha úgy tetszik lipsi!,mint egy hazug fideszes seggnyaló,aki a neki leirt paneleket bemásolja önálló gondolatok nélkül.
cikicakk55
@KisGenyo2: ma 11:53
Gondolom a beírásod nekem szántad válaszként. Igazad van,én semmi ilyesmit nem tudok ki és átszámolni,de egy gázszolgáltató cég dolgozójától azért elvárható lenne,hogy értsen ahhoz amit csinál,már csak azért is,mert ezért fizetik. Ha nem tud válaszolni a fogyasztó kérdésére,akkor nem képezték ki rendesen. Én ápolónő voltam,de a munkámmal kapcsolatos kérdésekre mindig tudtam a választ,ledig az én nem tudásom nem anyagi kár,hanem emberi élet lett volna.
kereső
@Shikari: Ne terelj.Nem erről volt szó! Arról volt szó,hogy "nem bontod ki az igazság minden részletét"-ezt nem cáfoltad.Ezzel sem.
kereső
@Shikari: Számokkal és tényekkel kérem alátámasztani.Bull shitekkel nem foglakozomom.
kereső
@Shikari: Nem érdekel a kétharmad.Az érdekel,hogy ha bemegyek a bolta ,akkor 100 Ft-ért, ugyanannyi árut meg tudok-e venni,mint tegnap-azaz,ha nőtt a jövedelem 12%-al/ garantált bérrnövekedés ngm!!!/-akkor ezért az összegért 12%-al több árut szolgáltatást tudok-e megvásárolni,vagy ha arra nincs szükségem,tudom-e ennyivel növelni a megtakaritásomat.
Eladott Ország
@Shikari: Írod : "Ez bőven elegendő volt hozzá, hogy a Fidesz ilyen brutálisan magas támogatást kapjon!" Igen. Rendszerszintű csalással, olyan választási törvénnyel, amelyre nemzetközi jogászok is azt mondják, hogy alkotmánysértő. De még így is csak 49 %, az ukrán és román szavazókkal együtt sem. És ebből lett meg a kétharmados többség. Erre mondják azt, hogy lakosság nélküli demokrácia. A bérszínvonalt meg nem önmagunkhoz kell nézni, hanem más országokéval összevetve. A helyzet tragikus, lásd 600 ezer kivándorlót alsó hangon. lásd nettó átlagkeresetek Európában: ocdn.eu/pulscms-transforms/1/R_bktkqTURBXy8xMzY4ZTJmODgyMDg4NDQ0ZmVjMmUxZmE1YjQ1MzEwMy5qcGVnkZUCzQJsAMLD
kereső
@Shikari: Ne bomolj már.Ez nem válasz!Ez nem igazol semmit abból amit irtál-...
kereső
@Shikari: hol a franca vannak az adataid? Még arra is képes vagy ,hogy hülyeségedben angm-et cáfoljad- hol?Hát amott ,a másik cikk alatt.
kereső
@Shikari: Szóva és tettvel-semmiféle cáfolatod nincs arra,hogy hazudtál.Erről ennyit.
Csizmás Kond
@cs.n.: ...nonprofit és fenntartás...ez így tényleg egyszerűnek tűnik, de a fenntartásba olyan nagymértékű kiadások is beletartoznak amit ha nincs alap nem lehetne megvalósítani csak kölcsönből, ami sokkal többe kerülne.
kereső
@Shikari: 09:28Szóva és tettvel-semmiféle cáfolatod nincs arra,hogy hazudtál.Erről ennyit.
Hazudsz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.