Csaknem száz kulturális programot terveznek, a rendezvénysorozatot záró felvonulás július 7-én lesz.

Megkezdődött a 23. Budapest Pride
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A péntek esti, fővárosi hivatalos megnyitóval elkezdődött a 23. Budapest Pride, az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) fesztiválja, amely az idén először egy teljes hónapon át, július 8-áig tart. 

Az eseményen a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány képviseletében Nagy Szilvia azt mondta, hogy a közéletben zsarnoki hatalomvágyat lát, és az alapvető emberi tisztesség egyre komolyabb hiányát tapasztalja. Megszűnt a figyelő, értő párbeszéd – nyomatékosította.

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas filmrendező úgy fogalmazott, hogy napjainkban ismét megkérdőjeleződik különböző csoportok békés együttélése. A társadalom elemi érdeke, hogy tagjai egytől egyig felszabadultan foglalkozhassanak azzal, ami szenvedélyesen leköti őket – jelentette ki.

A Prezi vezére is ott lesz

Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója arról beszélt, hogy amikor felnőtt Svédországban, még ott sem volt jellemző a homoszexualitás felvállalása. Később azonban Stockholm legnagyobb bulijává vált a Pride, amelyre évente félmillióan látogatnak el. Az elmúlt tíz évben a budapesti fesztivál is lényegesen megváltozott: sokkal nagyobb a tömeg, és tavaly már kordonokat sem állítottak a felvonuláson. Árvai Péter úgy vélekedett, hogy

néhány év múlva a magyar rendezvénysorozat is olyan lesz, mint a svéd.

Horváth Noé, az Amnesty International Magyarország aktivistája azt mondta, az emberek nagyon irigyek tudnak lenni arra, aki meri vállalni önmagát, mert a legtöbbjük nem elég bátor ehhez.

A megnyitó házigazdája Karafiáth Orsolya a fesztivál idei mottójáról – Merj nagyot álmodni! – azt mondta: ez az ő értelmezésében azt jelenti, hogy nem elég álmodozni, mert az nem visz előre, hanem magasra kell tenni a lécet.

Karafiáth Orsolya megjegyezte, hogy csaknem megduplázódott a programok száma. Ezeket idén már nem csupán Budapesten tartják, hanem több vidéki városban is. Színházi előadások és bulik egyaránt lesznek.

A rendezvényen felolvasták Székely László üzenetét. Az alapvető jogok biztosa hangsúlyozta, hogy a jogszabályok egyértelműen tiltják a hátrányos megkülönböztetés minden formáját.

Mint minden évben, idén is átadták az ünnepségen a Háttér Társaság díját, amelyet Virág Zsolt vehetett át. A kitüntetést 2005 óta azok kaphatják, akik sokat tettek az LMBTQ-emberekért.

Az LMP-t három politikus képviselte

A megnyitó részt vett Szél Bernadett, az LMP társelnök-frakcióvezetője és Ungár Péter (LMP) országgyűlési képviselő, Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke.

Az esemény honlapján azt írták, az, hogy a rendezvénysorozat már egy hónapig tart, csakis azért sikerülhetett, mert az LMBTQ-közösség és több mint ötven civil szervezet összefogással, lelkesedéssel önkéntesen tervezi meg a programokat, és együtt tesz az álmai megvalósulásáért .

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
Nem tudom, most ennek örülni kellene? Engem nem zavarnak a melegek, az ő dolguk, de ez a vonulgatás...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
division
Nem tudom, most ennek örülni kellene? Engem nem zavarnak a melegek, az ő dolguk, de ez a vonulgatás...
Peller Anikó
"A társadalom elemi érdeke, hogy tagjai egytől egyig felszabadultan foglalkozhassanak azzal, ami szenvedélyesen leköti őket", monta enyelgő ildikó.

Na végre. Akkor most már büszkén és szabadon enyeleghetek a szomszéd 6 éves kisfiával a kárász utcán.

Vagy nem?
Nessy
Vannak ennél rosszabb vonulások is. Itt nem közösítenek ki , nem bélyegeznek meg senkit. Egyébként nincs előírva a programokon való részvétel.
Nem tudhatják a most fanyalgók, nem lesz e egyszer a saját családjukban, környezetükben hasonló beállítottságú ember.
Ugyanis ez az állapot nemtől, vallástól, pártállástól független.
wagabund
..."elkezdődött a 23. Budapest Pride, az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) fesztiválja,

..." az idén először egy teljes hónapon át, július 8-áig tart. "...

...mert igény van rá...még pár ezer kanos bevándorló, és az országnak annyi.
wagabund
@Nessy: ..."Nem tudhatják a most fanyalgók, nem lesz e egyszer a saját családjukban, környezetükben hasonló beállítottságú ember.
Ugyanis ez az állapot nemtől, vallástól, pártállástól független."...

bizonyám...nagyon hamar pofára lehet esni...és akkor oda az eddigi családi büszkeség...
valahogy így:

-szomszéd! láttam az egyetemista unokáját egy másik fiúval csókolózni...tud erről?
...őőőő...izéééé...nem...és az ember meglett fejjel, igen pironkodva, sem nyelni, sem köpni nem tud...

főleg kisebb településen tiszta égés...
Nessy
@wagabund: Mondok ennél rosszabbat! Kis településen élő rákbeteg. Mélyen titkolja a betegségét, mert megbélyegzik érte. "Ő tehet róla" "Isten büntetése".
Nem mese! Kis magyar valóság! Képzelj egy ADS beteget. Az Isten le nem mossa róla, hogy homoszexuális.
Azért, ha lehet, mondjuk Leonardo da Vinci műveit ne tessenek megsemmisíteni. Meg még jó pár művész, író, balett művész se kerüljön tiltó listára.
picike1
itt kell hirdeni hogy szüljetek gyermekeket !!
wagabund
@picike1: 14.03...
először felröhögtem, de átgondolva, a nap legjobb pikírt beszólása.
division
@Nessy:
Már írtam, nem a melegekkel van a baj, az egy genetikai hiba amiről nem tehetnek, hanem az hogy ezt vonulgatva hirdetik. Ez viszont már mindenkinek a saját döntése.
Nessy
@division: Ebben van valami! :-))
Ahol ezt elfogadják, ott már nem is kifejezetten erről szól, hanem egy jó hangulatú fiesta.
Nálunk még sokan nem tudják hova tenni az egészet.
csak úgy....
@Shikari: @durbincs: ...na ti két kanegér , gondolom ti is vonultatok... ;)
Peller Anikó
@Pegero: sajnos a 6 éves kisfiúkra bukok. És a kutyákra. De szörnyű a társadalom értetlensége, nemis tudom talán vonulást kellene szervezni meg szaturnáliát, hogy elfogadják ezt a kis devianciát. Gondolom a buzik tiltakoznának a legjobban. :)))

(azért remélem nem veszed be teljesen)
tulipan
@division: Sajna, ezt rosszul tudod, mert ez senkinek NEM saját döntáse, hanem genetikai alapú hibás sejtfejlődés! Egyébként pedig a "köztudat" olyan hülye, hogy nem képes felfogni, hogy még az állatvilgában ugyan úgy kb. 10 % a megoszlásuk!!! A lrámás ünneplés pedig az elmúlt évszszazadok alatt a tudatlanságból származó állandó fenyegetettségének "eredménye" !
Peller Anikó
@tulipan: és mit szólsz az én genetikai sejtfejlődésemhez?

Egyébként hülyeséget terjesztesz, mert az állatok kényszerből ugranak rá a csizmádra vagy akármire ami mozog, mert jobb híján. Nem szilárd elhatározásból teszik hanem be vannak zárva például vagy nem fogadja őket a nyőstényördög ha nincs kedve, esetleg nincs is a láthatáron olyan.

Például a börtönlakók is szívesebben vennének mondjuk egy Claudiát vagy Barbit egymás retkes segge helyett és nem azért mert genetikailag arra izgulnak rá a sejtfejlövésük degenerációja miatt.
Pálinkás Pál
@Nessy: Akkor visszakérdeznék...miért nem olyan helyen csinálják ahol nem zavarja a normális embereket??Egy rossz szót nem szólnék ha a Hortobágyon vonulgatnának,vagy valami kietlen mezőn!! majd még megérjük hogy a pedók is felvonulást tarthatnak ,igaz???
Rutymorgó
Szerintem ocsmány dolgot művelnek , miért reklámozza magát aki buzi ? Az lenne jó ha mindenki buzi lenne ?
magyarbakancs
Szerintem joga van mindenkinek vonulni.
De nincs joga közszemérem sértően viselkedni.
A homoszexualitás,és a leszbikusság ,transz neműség egy állapot,lehet ezt elfajzásnak,betegségnek mondani.
Nekem volt kollégám ki homokos volt és igen tisztességes becsületes ember volt sajnos.
Agyon verték jobb oldali szkinhedek.
Eltörték a nyakcsigolyáját, bordáit és bele halt. De ö is el ittléte a ilyen maga mutogató viselkedést.
Szegényem mindig pénzzavarban volt, és igazi segítő kéz ember volt.
Peller Anikó
@magyarbakancs: akkor vonulhatok büszkén a pedofíliámmal? De nekrofil is vagyok.

Ja, és a kicsiket utána négybe szoktam vágni ha már nem kell, azért még vonulhatok?

Bankot is szoktam rabolni, azért még vonulhatok?

Rendszeresen lopok a CBA -ból, azért még vonulhatok?

Hirtelen nem jut más az eszembe, segíthettek..
magyarbakancs
@Peller Anikó: Drága Anikó ha rám hallgat azt csinál amit akar.
Szolidáris támogatásomról biztosítom.
De ha figyelmesen el olvasta azt is írtam el ítélem a maga mutogató szeméremsértő viselkedést.
lópicigáspár
@Peller Anikó: 07:58 Most, hogy így mondod, lehet 6 éves vagyok! :))))
lópicigáspár
@Peller Anikó: Jaj most jutottam a felnégyeléshez...! :))))
magyarbakancs
@lópicigáspár: Drága kis gyerek van cukorkám
Rutymorgó
Nem tehetek róla én nagyon útálom a buzikat...
division
@tulipan: De igen, az hogy vonulgat az a saját döntése és nem genetika. Félreértetted amit írtam.
wpym
Anélkül is baromi meleg van, hogy olyanok rázzák a szivárványszínű, szaros seggüket, akiknek megsűl a tojás a hátán.
Grafix69
A buzik azért vonulnak , hogy megmutassák az embereknek , hogy ők felvállalják , buzik. Viszont azt nem értem , miért degradáló a buzinak az , hogy buzi? Miért nem kell kiírnom a facebook-ra ,hogy Grafix69 heterogén ? Szerintem azért mert egyedfejlődésünk során teljesen természetes , hogy a férfiak a nőkhöz vonzódnak és viszont . A heteroszexuálisak is felvonulnak csak ők minden nap mikor mennek az utcán. Végtére is a buzikkal csak akkor van gond ha engem akarnak , vagy nettán a gyerekemre vannak olyan hatással ami miatt esetleg az is buzi lesz , de nem hinném ,hogy a felvonulásuk ilyen szunnyadó érzéseket ébresztene benne , ha meg igen akkor már régen megette a fene . Mondjuk az ókori Rómában jól élnének ezek is mert ott éppen olyan normálisnak számított a homokos mint a heterogén párkapcsolat , sőt a kettő egy időben létezése is normális volt . Most vissza kanyarodva ,ha most nem szégyenli a felvonuláson , hogy homokos akkor pl egy munkahelyen sem kellene szégyenleni .
Peller Anikó
@Grafix69: büszke rá. Ez kábé olyan mintha egy bélrákos büszke lenne rá, hogy bélrákos.

Azt nem mondhatom, hogy olyan lenne mint ha egy gyengeelméjű büszke lenne rá, hogy gyengeelméjű, mert sajnos ez mindennapos. Itt is vannak páran ilyenek.
Grafix69
@Peller Anikó: Válasz de azért nem szerettem ezt a példát amit írtál , mert ha valaki olyan betegségben szenved mint irtál , egyrészt nem okoz a társadalomnak semmit vele másrészt nem tanácsos egy mentális elferdülést egy sejt burjánzó betegséggel összehasonlítani annál is inkább mert míg az elsőnél érthető a megvetésed azért a másodiknál már nem. Nagyjából a többivel egyetértek .
tulipan
Miértr zaavr vaaklkie nnyiree, hogy ök hangsőlyosan
tulipan
@Rutymorgó: Ha Isten igy gondolta volna, miért ne???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.