Hazugságvizsgálatra is hajlandó lenne Gyárfás Tamás.

A lakhelyelhagyási tilalom alatt álló sportvezető a Magyar Időknek adottinterjújában részletesen beszélt az alvilág egykori meghatározó személyeihez, Portik Tamáshoz és Tasnádi Péterhez fűződő viszonyáról.

A Nap TV volt tulajdonosa változatlanul azt állítja, nem adott megbízást Fenyő János médiacézár megölésére. Gyárfás Tamás úgy véli, az ügyben eljáró főrendőr téves teóriá­jának lett az áldozata – derül ki a cikkből. Gyárfás elmondta: hazugságvizsgálatra is kész, hogy kiderüljön az igazság.

Megszólalt Gyárfás a Fenyő-gyilkosságról

Gyárfás szerint számos vallomás megjelent a médiában: mivel a mindenkori tanúk a jegyzőkönyvet megkapták, akárcsak az ügyvédeik. Ezek sajnos gyakran kézről kézre járnak, s ez az övével is így történt.

„A szavaimat meglepve olvastam vissza. Számomra az a legszörnyűbb ebben az egészben, hogy lassan már nem is az a legfontosabb, hogy hány és hány ellentmondás, hamis állítás szerepel a különböző terhelő vallomásokban, hanem hogy miként szerezhettem tudomást róluk”

– mondta Gyárfás Tamás.

Cikk- és címlapkép: YouTube/Hír TV

(magyaridok.hu)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
nagyon úgy néz ki, hogy valaki beleszart a ventillátorba...ettől egyre büdösebb minden...nehéz lesz hótisztára mosakodni... itt-ott marad néhány pötty.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
„- Állítólag egy Rockefeller mondta egyszer, hogy „a második milliót már becsületesen is meg lehet keresni”. Mesélne az elsőről?" Ugyan sokan tudták, nagyon rég óta, hogy köze lehetett a 20 évvel ezelőtti brutális gyilkossághoz, mégis élvezte valakik védelmét és úgy döntöttek, hogy többé nem falaznak neki. Gyárfás Tamás beáldozhatóvá vált. Hogy a szálak milyen magasra érnek, azt csak sejteni lehet, azonban nincs kétségem afelől, hogy a legfelsőbb szinteken is pontosan tisztában voltak vele, hogy ki volt a médiavállalkozó gyilkosságának felbujtója.
wagabund
@jancsipapa: finom akartam lenni.

nálad a pont.
Mirtilla
No igen. Megint megállapithatjuk azt, amit régóta tudunk: aki a kezét sz...ba teszi, annak sza...os lesz a keze.
vladimir putin
egy feltétellel áll elébe a vizsgálatnak:
a hazugságvizsgáló ne legyen bekapcsolva.
terlasz
A választásokat megelőzően Orbán disznóságait firtató hírek mellé kellett valami ütős terelés.
Ezt a sztorit találták megfelelőnek. Az igazságtartalma lényegtelen csak a cél volt a fontos.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.