SOROS-HAJÓ. Soros. Hajó. ]Az Aquarius migránshajó egy „Soros-hajó” – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten. Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatón kiemelte: nem ez az egy ilyen hajó működött az elmúlt időszakban, iparszerűen zajlik évek óta az a gyakorlat, hogy a Soros-hálózat hajói kvázi együttműködve az embercsempészekkel szállítják át Európába az emberek tömegeit. Az igazság egyébként az, hogy Sorosnak nincsenek hajói, az Aquarius pedig a tengerből mentett ki menekülteket, akiket az embercsempészek romos ladikokon indítanak útnak Európa felé. A hajón terhes nők és gyerekek is vannak. Ma már azt is tudjuk, hogy az átszállított emberek nagy többsége nem jogosult a menekültstátuszra, nem menekültekről van szó, hanem gazdasági bevándorlókról – mondta Hídvégi, miközben nyilvánvalóan fogalma sincs erről, ha csak nem volt ott, amikor elbírálták az emberek menedékjogát. De nem lehetett, hiszen még nem bírálták el.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Mar minden futyisz-rajongo kellemesen le van butitva egy papucsallatka szintjere, tehat innen mar eleg csak nehany plusz baromsagot beleultetni az amugy teljesen kiuritett agyakba, es mehet tovabb a nephulyites.
Mialatt persze en is tudom, hogy Soros az maga Lucifer, o fujja a passzatszelet is es az egesz klimavaltozas is tole van, a jeghegyek olvadasa, Mari neni visszere is Sorostol jott ki, es meg sorolhatnank...
hidveghy balazs meg egyszer majd szegyellni fogja a gyerekei elott, amit most tett, es majd azt mondja nekik, hogy "parancsra tettem" - gondolom. Mert mas indokkal nem fogja tudni magat tisztara mosni...:o((((
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csipetke
@tulipan: 7:13 Hitler mégis kinevelt egy külön fajt,az árja fajt.Nálunk meg orbán a félhülyéket.Ennyi...
Gauntlet
A logika sose volt erősségük. sajnos az emberek félelmeire tudnak hatni.
karma1
@RonaGyuri: Bocsika Dragam, de en magambol es a sajat gyerekembol indulok ki.O mindenkitol - nemcsak tolem es az edesapjatol - MINDENKITOL megkoveteli azt, hogy az igeretet betartsa! Nala nem lehet mellebeszelni, nem lehet meg "kegyesen" sem hazudni - az ugy erdekeben -, mert azonnal szovateszi.
Es tudod, van egy olyan erzesem, hogy nagyon sok itt kommentelo tarsunknak ilyenek a gyermekei, es szeerintem ez nagyon jo.
Nem baj, hogy naiv vagyok, nem en fogok szivni, es nekem magyarazkodnom sem kell...:o)))))))
tulipan
@csipetke: Bocsi,nem mintha azok jobbak lettek volna ennél félhülye, narancsnyik hordánál!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.