Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke a lehető legsúlyosabb váddal illette azokat a kollégáit, akik felemelték a hangjukat a közigazgatási bíróságok létrehozása ellen: "Sajnálatosnak tartom azt (...), hogy néhány bírótársunk magáról és a kötelességeiről, a közösség iránti felelősségről megfeledkezve külföldre szalad, és elárulja a hazánkat. " Handó szerint a hazaárulást úgy hajtották végre ezek a bírák, hogy egy olyan szervezethez fordultak, amelyet "Brüsszel finanszíroz". Vagyis az Európai Unió támogatását élvező szervezetről van szó. Az OBH elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában osztotta meg ezt az észrevételét. Handó szerint a kormány szempontjából érzékeny ügyekben eljáró új bíróság független lesz, és ezt semmi sem fenyegeti. Korábban itt írtunk a kormány bíróságokat érintő terveiről részletesen. (MTI)

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
" Handó szerint a hazaárulást úgy hajtották végre ezek a bírák, hogy egy olyan szervezethez fordultak, amelyet "Brüsszel finanszíroz".

Egész országunkat Brüsszel finanszírozza! Pontosabban azokat, akiknél a pénz van.
Most akkor ki a hazaáruló?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Én hiszek a Halandó Tündének, a bíróság ezután is független lesz.

Tőlem.
görbetükör
" Handó szerint a hazaárulást úgy hajtották végre ezek a bírák, hogy egy olyan szervezethez fordultak, amelyet "Brüsszel finanszíroz".

Egész országunkat Brüsszel finanszírozza! Pontosabban azokat, akiknél a pénz van.
Most akkor ki a hazaáruló?
relatív
Hazaárulózás - egyes kormányhoz közel állók gyakorlatában - manapság olyan, mint azt említeni, hogy szép idő van !

Általában mindig azok kiabálnak akiknek a háza ég ! Vagy nincsenek tisztában a fogalmakkal, csak használják - meggondolatlanul !
magyarbakancs
“Igazságot hirdetni, vagy hasznos dolgokat javasolni az embereknek, biztos módja annak, hogy üldözzenek minket.” (Voltaire)
papa.49
A szénáskazal fejű nagysád elfelejti ő SEM HAZAÁRULÓZHAT LE SENKIT !!!
volvós
...Tündike...aki egyébként szájerjóska felesége (!) ...papíron :-)
Nessy
Normális Handó, vagy már ő is belehülyült a Brüsszel, Soros szövegekbe?
Ennyire szervilisnek lenni már kissé túlzás. Vagy van az a 30 ezüst, amiért a saját munkatársait hazaárulózza?
Most már tudom miért olyan a frizurája, mint amilyen. Időnként már azért nem mer tükörbe nézni. Vagy neki is kormányzati görbetükre van odahaza.
tudode
Handó Tünde, alias Sztájerné részéről azért NAGYON ROSSZUL hangzik ez a megfogalmazás, hiszen az I-GAZSÁG főfőjének, na ná, hogy, nem mondja, de ... t u d j a , hogy egy BELTERJES társaság MAGÁNHADSEREGKÉNT "közjogilag érvénytelenűl" tartja kezében az egész országot!
.
Nézzük csak, hogy is, mint is volt, és MILYEN MÓDON ülnek az ország nyakán, ugrálnak MINDANNYIUNK járószervén, amelyről .. S T U M P F .. nevelőtanár mesélt???
.
-------- Szeplőtelen fogantatás 1.
nol.hu/archivum/archiv-6401-2430
.
Stumpf írja, hogy a szakkollégiumokban messze az egyetemi átlag fölött születtek házasságok. Ez csak erősítette a kollégium identitást meghatározó szerepét, de mutatja, hogy édes, ám belterjes életet éltek. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy miközben kitolódott az aktív életkor, mivel jár az azonos végzettségű és korú párok korai házassága, erősebb-e például a versengés a családon belül.
.
Külön téma lehetne, hogy a szakkollégiumi életmenetben is szerepet játszó, tehetséges lányok (Handó Tünde, Honecz Ágnes, Lévai Anikó és mások) milyen jelentős szerepet játszottak aztán férjük sorsának, karrierjének alakulásában. Más: miközben csökkent a párválasztás egzisztenciális jelentősége, az értelmiségi házasságokban pedig a gyermekek száma: ezekre a párokra - az átlagtól ugyancsak eltérően - két-három gyerek a jellemző. Idetartozna e csoportokban a férfi-nő kapcsolat elemzése, hogy vajon miért lett a XXI. század pártja tipikusan férfipárt.
.
Handó Tünde az ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGÉNEK olyan példája, amellyel nem sok .. o r s z á g .. dicsekedhet, talán Csaucseszku házaspár!
keresztapa
A nagy igazság: Az ítéletet meghozó bíró kinek az alárendeltje? Az ország érdekképviseletétől mentes e... avagy ítéletével az ország érdeke ellen, annak kárára ítélkezik? Mi az, hogy hazaáruló
aki nem az ország érdekéért dönt, ítélkezik. A törvény az ország érdekének képviseletéért van e?
Avagy annak ellenére? Az igazság az egy megfoghatatlan elméleti kuszaság!
Nessy
@keresztapa: Remélem nem úgy érted, hogy ha X útban van a hatalomnak, akkor tényleges bűncselekmény nélkül is elitélhető? Bár, mintha lenne rá precedens!
Az is érdekes kérdés, hogy ki mit tart az ország érdekének!
Más a hatalom érdeke, más a kegyencek érdeke, és más a plebs érdeke.
Yoda69
Egy hazaarulo NEM hazaarulozhat le senkit.
keresztapa
@Nessy: Az ország érdeke minden más érdeket felül ír. Minden rendszerben megvan határozva törvényileg az ország érdeke, alkotmány jogban.
Nessy
@keresztapa: Ahogy írtam, meghatározás kérdése mi az ország érdeke. A meghatározás meg a mindenkori hatalomtól függ!
Sok évtizedes fennállásom alatt jó pár " ország érdekkel" volt szerencsém találkozni. Nem egy esetben köszönő viszonyban nem volt a lakosság érdekével! Mondjuk a Szovjet - Magyar barátság is ide tartozott.
keresztapa
@Nessy: A meghatározás törvényben foglaltatik, alkotmány. Rendszer jog, váltakozó rendszer... váltakozó jogok, ország, nemzet, sajátosan kiharcolt, v. örökölt ... .v . szokás jogok. megszenvedett jogok... különbözőségekkel terhelten létezhetnek.
Nessy
@keresztapa: Most a többször módosított "gránitszilárdságú", csak a fidesz által elfogadott alaptörvényre gondolsz? Alkotmányunk ugyanis nincs, csak Alkotmány Bíróságunk!
keresztapa
Az elméleti jogi kotyvasz... nem köti le érdeklődésemet... alkotmány bíróság... a Nemzet fölött, ...-v . alatt... v.- a nemzetért ?
keresztapa
Az Alkotmánybíróság

Mi az Alkotmánybíróság legfőbb feladata?

Az Alkotmány az állam alaptörvénye, amely tartalmazza az állam felépítésével és működésével kapcsolatos legfontosabb szabályokat. Az Alkotmány a legmagasabb szintű norma Magyarországon, amely azt jelenti, hogy nem lehet olyan jogszabályt hozni, amely ellentétes annak tartalmával. Az Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB), a rendes bíróságtól teljesen függetlenül, eltérő hatáskörrel működik mint az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Feladata a jogszabályok alkotmányosságának vizsgálata, az alkotmányos rend és az Alkotmányban biztosított alapjogok védelme.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.