Magyarország lehet az egyik nagy vesztese az amerikai– európai kereskedelmi háború esetleges elfajulásának. A konfliktust Donald Trump amerikai elnök robbantotta ki, amikor június elejétől 10, illetve 25 százalékos védővámot vezetett be az Európai Unióból származó acél-, illetve alumíniumtermékekre.

Trump európai termékek elleni fellépése nagyon fáj majd a magyar iparnak

Fotó: NICHOLAS KAMM / AFP

Válaszul az EU is 25 százalékos vámmal sújthat számos amerikai termékcsoportot, amit a tagállamok egyhangúan megszavaztak, de ezt még szerdán jóvá kell hagynia az Európai Bizottságnak. A megadóztatott amerikai termékek listáján egyebek mellett a mogyoróvaj, az áfonya és a narancslé is szerepel, de megtalálhatók rajta bizonyos mezőgazdasági termékek, számos vas- és acéláru, ruhák, ágyneműk, dohánytermékek, motorkerékpárok, jachtok, illetve a bourbon whisky is.

A következő amerikai lépés az autókra is kiterjesztené a 25 százalékos vámot, ami érzékeny veszteséget jelenthet az európai autógyártóknak, köztük Magyarországnak. Ez Trump régi mániája, mivel szerinte az európai autógyártók a fő okozói az amerikai autógyárak gyengélkedésének . Trump szemét főleg a német luxusautók csípik, azokat szeretné kiszorítani, mivel szerinte túl sok Mercedes fut Chevroletek helyett New York utcáin. Állítólag Emmanuel Macron francia elnöknek be is vallotta, hogy a német autók kiszorításának rendeli alá kereskedelmi politikáját.

A közgazdász szerint komoly károkat okozhat a magyar gazdaságnak a tervezett amerikai intézkedés, nagyobbat, mint például a szomszédos, szintén jelentős autógyártással rendelkező Szlovákiának.

A Magyarországon gyártott Audik és Mercedesek jelentős részét Amerikába exportáljuk. Ha 25 százalékos vámot vetnek ki ezekre a termékekre, csökken a piaci részesedésük. Mindez makroszinten is kimutatható veszteséget okozhat a magyar gazdaságnak, néhány tized százalékos GDP-csökkenést jelenthet – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője, aki arra számít, a vezetők belátják, hogy nem racionális döntés kereskedelmi háborúba bonyolódni, mert igazából senkinek az érdekét nem szolgálják azzal. – Megy most a világpolitikai és belpolitikai célzatú üzengetés, de vélhetően nem fog eszkalálódni a helyzet.

Felhívta Orbánt

A Fehér Ház megerősítette, hogy Donald Trump felhívta telefonon Orbán Viktort, mégpedig azért, hogy gratuláljon az újabb választási győzelemhez. Az eszmecsere témája a nemzeti határok védelme, illetve a múlt heti amerikai-észak-koreai csúcstalákozó volt.

(Blikk.hu)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ez csak természetes. A magyar gazdaság már csak ilyen. Bármi történjen bárhol a világban, a magyar gazdaság megroggyan, mint aki kapott egy balhorgot. Például ha a a Mexikói-öbölben leáll egy olajfúrótorony, másnap Magyarországon már drasztikusan emelkedik a benzin ára.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Ez csak természetes. A magyar gazdaság már csak ilyen. Bármi történjen bárhol a világban, a magyar gazdaság megroggyan, mint aki kapott egy balhorgot. Például ha a a Mexikói-öbölben leáll egy olajfúrótorony, másnap Magyarországon már drasztikusan emelkedik a benzin ára.
wagabund
..."Trump európai termékek elleni fellépése nagyon fáj majd a magyar iparnak"...

nebaszkimááá...most telefonált a főnöknek, oszt máris elhidegül?
cs.n.
@wagabund: Nem most kezdődött ez, az Orbánnal való bájcsevegése előtt is nyilvánvaló volt, itt egy eléggé átfogó cikk az egészről: index.hu/gazdasag/2018/06/04/trump_kereskedelmi_haboru_kina_eu_audi_mercedes_gyar_autoipar_viccet_csinaltak_magyarorszag_beveteli_forrasabol/
De ez eddig nem számított olyan nagy hírnek, mert hát az például sokkal fontosabb, hogy Orbán és Trump körbepuszilták egymás micsodáját telefonon keresztül, vagy hogy melyik kormányzati díszfasz mit hablatyolt egy budiátadó ünnepségen.
wagabund
@cs.n.: azt írja a címben, hogy" nagyon fáj majd a magyar iparnak."..

próbáltam viccesre venni, mert azt mégsem írhatom, hogy szopni fog az egész középkeleteurópai kompánia...de főleg mi.

pláne annak fényében, hogy dübörög a gazdaság...

(biztos, ami biztos, térdre imához)
cs.n.
@wagabund: Értettem én, csak kronológiai szempontból reagáltam. :)
fekete
Vilag tonkre tevoje ,es me'g telefonalgat mintha semi sem tortent volna.
Rockxy
"nagyon fáj majd a magyar iparnak"
Igen, mert a zorbán.
volvós
Na indulhat ismét Szijj-ÁRTÓ petya Washingtonba, az orális szobába térdelni...
verőce21
Aki Mercedest akar venni - bármilyen okból -, annak hiába ajánlgatják a Chevit, az úgyis Mercedest vesz. :)
vladimir putin
@durbincs: a migráncsokat a fidesz telepítette be. (vannak a fizetős maffiózók, meg vannak rozzancs szarok is, de azért betelepíti őket)
Equus1
azt a kurva! Megvettük az Audit és a Mercedest is!
"A Magyarországon gyártott Audik és Mercedesek jelentős részét Amerikába EXPORTÁLJUK."

Reméljük, a hatökrös szekeret, a nyereg alatt puhított lóhúst nem érinti a vámemelés.
karma1
Ha a potrohos ennyire megprobalja Magyarorszagot gazdasagilag (is) elszigetelni, es kielezi a gazdasagot egyfajta gazdasagi tevekenysegre, akkor bizony a szivas lehetosege sokszorosara no, azonnal serulekennye valik a gazdasag, dehat ha szetveri maga korul a szakertoi csoportokat, akik figyelmeztethetnek a gazdasag veszelyeire, akkor bizony igy jar.
Es akkor meg a hulye retvari szentfazek kijelentesetol sem dob egy hatast senki sem, aki egy kicsit is megprobal logikusan gondolkodni: ha egyre kevesbbe megterheloek a lakhatas koltsegei, akkor miert is kell csak iden tobb mint 30 ezer lakasbol embereket kilakoltatni?
vladimir putin
@karma1: majd építenek a magyarok unortodox templomokat is,
aztán az égből potyog majd a manna, nem kell ezzel foglalkozni.

Mannapörkölt, mannagulyás, tojásos manna kovászos uborkával.
Mannakommunizmus lesz itt nemsokára.
Egy csöppnyi kételkedés se merül fel bennem, hogy most végre eljön a jó világ,
amire 30 éve vágyunk.
Yoda69
Ez a trump epp oly elszabadult hajoagyukent viselkedik mint a mi tahonk. Az extra vamok foleg az europai es vice versa alapon az amerikai gazdasagot sulytjak majd. A neveto harmadik pedig Kina lesz. Trumpnak ra kellene jonnie vegre a egyetlen szovetsegese az EU, esetleg Ausztralia es Canada, bar utobbiak eleg keves erot kepviselnek. Ha szembe megy a szovetsegesi politikaval, azzal nemcsak az EU-nak art, de legfokepp az amerikai embereknek.
magyarbakancs
ERŐS A MAGYAR GAZDASÁG, EURÓPA MINKET IRIGYEL.JOBBAN TELJESÍTÜNK MINT AZ EU ÁTLAG.
EGYET FINGIK A VILÁG GAZDASÁG A MAGYAR IPAR DUGÁBA DŐL.
fekete
Kelett nektek a NATO! A German baratsag is fe'l Magyarorszagba kerult! Ezek egytol egyig csalo
hazugok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.