Életfogytig tartó fegyházbüntetést kért az ügyész a hétfői perbeszédében P. Lászlóra, a Teréz körúti robbantás vádlottjára. Kovatsits Gábor a perbeszédében azt indítványozta, hogy a merénylettel vádolt férfit legkorábban 40 év múlva bocsáthassák szabadon.

Életfogytiglant kaphat a Teréz körúti robbantó – Bizonyítékokat találtak a telefonján

P. Lászlót vezetik elő az előzetes letartóztatásról döntő tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján 2016. október 21-én.Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Négy és fél hónapnyi tárgyalássorozat és bizonyítási eljárás során hétfőn az ügyészi perbeszéddel célegyenesbe fordult a Teréz körúti robbantással vádolt P. László pere. A 2016 szeptemberében elkövetett merényletben két járőr is életveszélyes sérüléseket szenvedett. Egyikük mellkasában a mai napig ott van egy repeszdarab, mert az orvosok szerint túl kockázatos lenne eltávolítani. A merénylettel vádolt P. László ezúttal sem jelent meg a Fővárosi Törvényszéken.

Mondtam a fiamnak, hogy jöjjön el a perbeszédre, de azt mondta, hogy elmondott már mindent, amit akart, és nem érdekli az egész. Egy színjátéknak tartja a bírósági eljárást

– mondta a vádlott apja, majd hozzátette, arra számít, hogy ejtik a fia ellen felhozott vádakat.

z ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, robbanóanyaggal visszaéléssel és terrorcselekmény előkészületével vádolja az előzetes letartóztatásban lévő elkövetőt.

Az ügyész perbeszédében kijelentette: az ügy összes körülménye egyetlen büntetés kiszabására ad lehetőséget, életfogytig tartó szabadságvesztésre.

A vád szerint a huszonéves fiatalember 2016. szeptember 24-én késő este Budapesten, a Teréz körúton egy általa készített és működésbe hozott pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt. A robbantás célja az volt, hogy megszerezze fegyvereiket. A rendőrök életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.

Az elkövető nem sokkal később e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, melyben leírta, hogyan, miből készítette a bombát, és azt is jelezte, hogy lesznek követelései. Egy másik el nem küldött, de a számítógépén megtalált e-mailben pedig – újabb halálos kimenetelű robbantásokkal fenyegetve – egymillió eurót követelt volna.

Az ügyész azt mondta, hogy a bizonyítékok alapján kétséget kizáróan a vádlott követte el a robbantást, a beismerő vallomás megtétele jogszerű és törvényes volt, a szakértő szerint a vádlott nem kóros elmeállapotú, ugyanakkor rendkívül manipulatív, aki szeretne fontos lenni. A vádlott az ügyész szerint ölni akart, azért helyezett repeszeket a robbanószerkezetbe, továbbá a következmények láttán semmilyen megbánást nem tanúsított, hidegen hagyta, hogy mi történt. "Tökéletes közöny a szörnyű tettel kapcsolatban" – fogalmazott.

Az ügyész "brutális pusztításra képes" robbanószerkezetről beszélt, és elmondta, hogy a robbanásban nyolc autó is megrongálódott, a környező ingatlanokban pedig több mint tízmillió forint kár keletkezett. A szakértő szerint a robbanószerkezet – amelyben különböző méretű szögek is voltak – ötméteres sugarú körben képes volt halált okozni.

A vádbeszéd után a tárgyalást – amelyen a vádlott nem volt jelen – elnapolták, a per augusztus végén folytatódik.

A vádlottat a cselekmény után néhány héttel, 2016 októberében fogták el, azóta előzetes letartóztatásban van. Néhány hónapig nem tett érdemi vallomást, 2017 februárjától azonban többször hosszan, részletesen beszélt az ügyészek előtt magáról és vádbeli cselekményéről is. A fiatalember többször is azt mondta az ügyészeknek, hogy e vallomásait kényszer, fenyegetés, befolyásolás nélkül tette és fenntartja. Az ügy első, januári tárgyalási napján azonban minden korábbi vallomását visszavonta, és azóta nem tett érdemi nyilatkozatot.

Az akkor ismertetett nyomozati vallomásai szerint a 24 éves fiatalember részletesen beszélt a robbanóanyagok, bombák iránti régóta tartó szenvedélyéről, továbbá arról, hogy 2016-ban miként készített el és próbált ki házilag több pokolgépet. A többkilónyi robbanóanyagot tartalmazó bombákat cukorból, ammóniából, műtrágyából és más, kereskedelmi forgalomban kapható anyagokból készítette, és hol gyújtózsinórral, hol távirányítóval hozta működésbe.

A robbantás előtt heteken át járt a fővárosba, alaposan megfigyelte a kiszemelt helyszínt, többször is odahelyezte a bombát, mielőtt felrobbantotta volna.

A bűncselekmény estéjén a bombát a Teréz körút 2-4. szám alatti ház bejáratánál a detonáció hatásának irányítása és növelése érdekében egy szűk résbe tette. A többkilónyi robbanószer mellé többkilónyi 5-10 centiméteres szöget is rakott. A bombát néhány méteres távolságból szándékosan akkor robbantotta fel, mikor a két rendőr odaért.

A robbanás után a vádlott a sértettek felé ment, a földön heverő testeken átlépett, de látta, hogy élnek, ráadásul a közelben járókelők is voltak, emiatt megijedt és – eredeti céljától eltérően – a rendőrök fegyvereit nem vette magához.

További részletek a 24.hu cikkében!

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Zavaros az egesz ugy. Fegyvert vehetett volna a Jozsefvarosi piacon is, kevesebbert mint amennyit a robbantasra koltott osszesen.
Az sem eletszeru (ha csak nem elmebeteg, de mint kiderult nem az) hogy e-mailt kuld a Belugynek, es elmondja mit miertntett, joforman csak anevet es acimet nem irja le, de egy e-mail kuldesenek helyet meghatarozni nem lehet problema.
Yoda69
Zavaros az egesz ugy. Fegyvert vehetett volna a Jozsefvarosi piacon is, kevesebbert mint amennyit a robbantasra koltott osszesen.
Az sem eletszeru (ha csak nem elmebeteg, de mint kiderult nem az) hogy e-mailt kuld a Belugynek, es elmondja mit miertntett, joforman csak anevet es acimet nem irja le, de egy e-mail kuldesenek helyet meghatarozni nem lehet problema.
papa.49
Ez a pacák csak egy balek, aki elviszi a balhét, gondolom ,,jópénzért,, !!!
Gauntlet
robbantással? a fegyvereiket? na itt már sántít a dolog. ugyanis egy robbanás tönkrevágja őket.
babp1982
Szegény csávó behuzták a csőbe, én inkább a TEK- Ben keresgèlnèm az elkövetőt mert ez s tobbsntàs a főgeci parsncsára történt a migráncs szavazás befolyásolására! Mint akkor is írtam a stavazás elôtt “ nehogy robbant hasson a felcsúti őrült,, és tessék megtörtént mint 98-ban akkor is előszeretettel robbantgatnak itt ott csak akkor nem lett meg a tettes!
papa.49
@babp1982: '98 robbangatók ma ott ülnek ahol el lehet takarítani a még esetleges nyomokat !!!
terlasz
Még emlékszünk rá, hogy a migránsos népszavazás előtt az ellenzék határozottan követelte a kormánytól, hogy ne merészeljen terrorizmusra utaló merényletet végrehajtani, amire az előjelek utaltak.
Ennek ellenére néhány nap múlva a népszavazás előtt megtörtént az eset.
Ennek elkendőzésére találtak egy bűnbakot egy szerencsétlen fiatal személyében.
A látvány kedvéért mozgósították a TEK-et. Tankot küldtek egy ember ellen. A nevetséges idióták eltévedtek egy falu hatalmas útvesztőiben.
Szóval, erős a gyanú, hogy aljas POLITIKAI JÁTSZMÁRÓL van szó.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.