Füvezés miatt több tucat diákot csaphatnak ki a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskolából – tudta meg az Index.

Több tucat diákot rúghatnak ki egy balatonfüredi középiskolából füvezés miatt – a tanulók otthonában razziázott a rendőrség

Fotó: Pixabay cco

Múlt héten tört ki a botrány Balatonfüreden:

a rendőrség 30-40 középiskolás otthonában tartott razziát, drogot keresve.

A gyerekeket előállították, vizelet- és vérmintát vettek tőlük. A fiatalokat, akik csak nemrégiben töltötték be a 18. életévüket, szülői felügyelet nélkül hallgatták ki.

A kihallgatás során mindenki beismerte, hogy hol, kivel és mikor füvezett

– írja az Index.

Az Index úgy tudja, az ügy pár hónapja kezdődött, amikor is kiderült, hogy a kézilabdacsapat fele füvet szívott. Egy tanár feljelentést tett, a diákokat pedig kizárták a csapatból. A portál információira a kézilabdacsapat azonnal reagált a hírre: tájékoztatásuk szerint csak egy diákról volt szó, és őt sem a fű miatt menesztették.

A történet aztán az iskolában váratlan fordulatot vett, az igazgatónő ugyanis az utolsó tanítási héten hárompercenként egyesével behívta magához a diákokat, és ott az összes érintett gyerekkel közölte, hogy vagy keresnek maguknak egy másik iskolát – amire két hetet kaptak –, vagy fegyelmi eljárással kicsapják őket.

Mégis, melyik iskolába vigyük?

– tette fel egy szülő a kérdést a lapnak, aki szerint nem sok esély van arra, hogy a megye bármelyik gimnáziuma csak úgy befogadja az új gyerekeket, akikről amúgy valószínűleg már megyeszerte tudják, hogy miért üldözték el őket a korábbi iskolájukból.

Szerinte

ha azon az alapon rúgnának ki diákokat, hogy ki próbálta már ki a füvet, nem maradna középiskolás Magyarországon

Balatonfüred fideszes polgármesterét egyébként a szülők szerint szintén elhajtotta az igazgatónő, amikor többen is megkeresték, hogy tegyen valamit.

A portál is megkereste a város polgármesterét, Bóka Istvánt, aki az elkeseredett szülők oldalán áll:

szerinte a diákokat nem lehet jogilag kicsapni, míg le nem zajlott egy hosszas fegyelmi eljárás.

Bóka azt mondta:

ő nem tud mit csinálni az igazgatóval, hiszen amióta az állam elvette az iskolákat az önkormányzatoktól, már nem ők a fenntartók, nincs ráhatásuk az iskolai dolgokra.

Az Index felkereste az iskola igazgatónőjét, Duna Katalint is, aki cáfolta a diákok kirúgásáról szóló híreket. Szerinte a pletyka csak azért indult el, mert

az emberek biztos unatkoznak.

Forrás: Index, Blikk

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
@Shikari: nem vitatkozok veled,,egy kis fű miatt ekkora hacacárét csinálni... takony árpi miért nincs még sitten???
Equus1
annak üssse ki a fasz a szemét, aki a füvet kriminalizálta!!!
Egy faszhiányos ribanc állat meg szemrebbenés nélkül tesz tönkre fiatal életeket rendőrségi asszisztenciával. Fura egy társadalom ez a magyar, h mindezt túri...
Senkinek nincs az agyában, h ma velük, holnap velem is megtörténhet???
Rendezzünk gyűjtést arra a máglyára, ahol a boszi igazgatónőt el lehet égetni!
Donáld Tramp
Azért ne bagatelizáljunk ! : Ezek a nagykorú p.csök a NEKA / Nemzeti Kézilabda Akadémia / az egész országból kiválasztott legjobb, legtehetségesebbnek mondott játékosai. Saját sportcsarnokkal, több tíz, talán százmillióval megtámogatott fiatal utánpótlás korú játékosaink !!! A suli az csak egy dolog ! Én azonnal kib.sztam volna őket a picsába...
Persze most majd jön Mocsai ! A Magyar Kézilabda Szövetség hogy elsimitsák, az egészet !
Mit várunk a Magyar férfi kézilabdától ha az utánpótlásunk ez a szégyen ?!
Equus1
@Donáld Tramp: a NEKA vagy mi szempontom szerint másodlagos. A lényeg, h van egy idióta jogszabály, ami alapján bárkivel, bármikor ki lehet baszni, és egy egész életre egyetlen dzsoja miatt ellehetetleníteni, legalábbis Mo-n...
namihami
Sajnálni kéne őket? Ha füvezni tudnak, akkor már (elméletileg) gondolkodni is. Szimplán:: házhoz mentek a lóf@szért. Kötelező volt?
A többinek (talán) ennek hatására megjön az esze.
r2d2
@Shikari: Így van, meg a folytatólagosan elkövetett cselekményeket az ügyész alá tudja támasztani!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.