Helyes és az a minimum, hogy a bevándorlást segítő szervezetek bevándorlási különadót fizessenek – mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője kedden Budapesten.

Hollik szerint "az a minimum, hogy a bevándorlást segítő szervezetek különadót fizessenek"

Fotó: YouTube/Fidesz

A KDNP-s politikus a pénzügyi tárca 25 százalékos bevándorlási különadóra vonatkozó javaslatára reagált a kormánypártok nevében.

Kiemelte:

a magyar emberek április 8-án egyértelműen döntöttek, hogy nem akarnak bevándorló országban élni. Éppen ezért a kormánypártoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy akaratuknak érvényt szerezzenek és Magyarország biztonságát megőrizzék.

Mint mondta: ezt a célt szolgálta a déli határzár és a jogi határzár, és ezt fogja az alaptörvény módosítása, valamint a Stop Soros törvény. Megerősítette, hogy utóbbi kettőről az Országgyűlés szerdán szavaz majd.

Hollik István azt mondta, úgy gondolják:

szükség van pénzügyi és adóügyi eszközökre is.

Már csak azért is, mert a Soros-szervezetek irgalmatlan pénzeket költenek el arra, hogy a bevándorlást, illegális migrációt támogassák, és bevándorlókkal árasszák el Európát.

Összegzése szerint éppen ezért helyes, ha azok a szervezetek, amelyek a bevándorlást segítik bevándorlási különadó formájában hozzájárulnak a költségekhez. Magyarország biztonságának megőrzésére a magyar kormánynak a magyar emberek adóforintjaiból nagyon sok pénzt kell költenie – fogalmazott a kormánypárti politikus, aki jelezte a Fidesz és a KDNP is támogatja majd a javaslatot.

Hollik szerint "az a minimum, hogy a bevándorlást segítő szervezetek különadót fizessenek"

Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője "Bevándorlást támogató szervezet" feliratú matricát ragaszt az Amnesty International budapesti irodájának helyet adó épület, a VI. kerületi Rózsa utca 44. számú ház ajtajára 2018. június 12-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Hollik István kedden az adójogi változásokra vonatkozó kérdésre azt mondta:

a költségvetésnek négy célt kell szolgálnia.

Meg kell őriznie azt a biztonságot, amit Magyarország magáénak tudhatott, segítenie kell azt a gazdasági növekedést, ami azt eredményezi, hogy a magyar emberek tudnak egyet lépni előre. Emellett segítse a családokat, a gyermekvállalást, továbbá hozzásegítse a munkáltatókat és a munkavállalókat egyaránt a teljes foglalkoztatottság eléréséhez. A munkáltatók könnyebben tudjanak alkalmazni munkavállalókat, utóbbiak pedig könnyebben tudjanak munkát vállalni – mutatott rá. Szerinte az adójogi változások mindezeket segítik.

Forrás: MTI

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rohács1926
Maga hollik! Mivel értelmes programjuk nincs; gazdasággal, oktatással, egészségüggyel nem tudják megszólítani a normális embereket, marad a migránsozás. Maguknak ennyire telik. A baj az, hogy az elbutított, nyomorgó emberek vevők a népbutításra. Egy zsák krumpliért is… .
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Hollik elvtárs, akkor a Tónió és kapcsolódó köre kezdi a fizetést?
Mert a legnagyobbat azok kaszálták a saját zsebükre. A visszafizetést pedig, mert igen önzetlenek, már ránk fogják bízni. Ez a csekélység nyugodtan az adófizetőkre maradhat.
Clavigo
Hol ( a ) lik,,,,,te még nyaloncnak is hülye vagy.
volvós
@Clavigo: Küldjünk már rá egy kurvát, életében először élvezzen NŐVEL...
Clavigo
@volvós: :)))))))))))))) DDDDDDDDDDDDdd :))))))))))))...
rohács1926
Maga hollik! Mivel értelmes programjuk nincs; gazdasággal, oktatással, egészségüggyel nem tudják megszólítani a normális embereket, marad a migránsozás. Maguknak ennyire telik. A baj az, hogy az elbutított, nyomorgó emberek vevők a népbutításra. Egy zsák krumpliért is… .
Commenter
Az olyanokra mint ez is, hülyeségadót kellene kivetni!
egyvandor
Az nem zavarja őket hogy a biznisz alapon bengedettek miatt nagyságrendekkel több tűnik el a közpénzből.
egyvandor
@Commenter: Nem szívbajosak. Ha veled tudnák kifizettetni, meg is tennék.
Commenter
@egyvandor: fizetünk már így is elég adót, TB-t stb, és ehhez képest rosszabb minden. Majd a nem bevándorlásellenes pártokra is kivetnek ilyen adót, az lesz a következő. Azt meg a pártok úgyis minden adófizető pénzéből állják majd. Saját magukra persze ez nem vonatkozik ők bevándorlásellenesek is, meg nem is, ugye...kétkulacsosak, mint mindenben.
Gauntlet
Fizessetek ti is Fideszkéim, annyit loptatok, telik belőle !
mackoka46
Fizessenek adót, hogy azt a népnyúzó mocskok elsikkaszthassák.
SystemError
Akkor most az összes ellopott pénz negyedét befizeti a fidesz a letelepedési kötvények után..?! :)
Cicamama55
Azt meg igazságosnak tartják, hogy a csalásokkal meggazdagodott milliárdosok büntetését fizesse ki az ország népe?! :((( Szégyen ez a párt! Csak a saját életben maradásukért tesznek olykor valami feleslegeset, a keményen dolgozó kisembereket, a szegényeket, hajléktalanokat nagy ívben leszarják!! Melyik szentírásból tanulták a bűnpártolást?!
justhpeter
Két dolog ügyében biztosan intézkedni kellene. Megadóztatni a hülyeséget és a seggnyalást. Razsi Sziszi és a Hollik annyit hozna nekünk, hogy itt kuncsorogna hitelért az összes ország a G7-ből.
sokanvagyunk
Ettől az adótól a bevándorlási hivatal biztos padlót fog. :)
magyarbakancs
"Hollik szerint "az a minimum, hogy a bevándorlást segítő szervezetek különadót fizessenek"

A letelepedési kötvényekkel mi van?
Tisztelt Hollik úr önök telepítetek be ide menekülteket.
Pofa be,kussss.
Yoda69
@magyarbakancs: Pont ezt akartam irni en is. Itt eddig egyedul a fideSS hozott ide migransokat. 20.000 kotvenyes migrans, akim kozott korozott bunozok es terroristak is vannak, valamint 2000 kvota migranst, amivel eleget tett Brusszel kovetelesenek.
Ugyhogy holik elvtars ezt a szoveget tartogassa csak a birkaknak, mert rajtuk kivul senki sem eszi meg.
cs.n.
Hollik egy idióta droid, nincs olyan, hogy "szerinte". Ennek megfelelően meg is kapta a jutalmát, még mindig tolhatja a hülyeséget, nem hagyták az út szélén a bukott kádéempést.
Nessy
@cs.n.: Képzeld el, hogy ő a "kereszténység" egyik prominens képviselője kis hazánkban!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.