A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 44 éves Nógrád megyei férfival szemben, akit a rendőrség egy nap alatt négyszer is ittas vezetésen ért – közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője csütörtökön.

Egy napon belül négyszer kaptak ittas vezetésen egy férfit Nógrádban

Bóna Gyula elmondta: a vádlott január 27-én 23 óra körül Balassagyarmat lakott területén ittas állapotban vezette a tehergépkocsiját, amikor a rendőrök közúti ellenőrzés alá vonták. A vérvétel után kiderült, hogy

a vérében 2,56 gramm/liter volt az etilalkohol-koncentráció, amely súlyos fokú alkoholos befolyásoltságnak felel meg. A rendőrök büntetőeljárást kezdeményeztek ellene.

Az intézkedést követően rövid időn belül még három alkalommal érték ittas vezetésen a rendőrök a férfit, ugyanis az elkövető a rendőrkapitányságra történt előállításait követően mindig visszament a közúti ellenőrzések helyén hagyott tehergépkocsihoz, majd azt ismét ittasan vezette.

A legutolsó tettenéréskor megállapították, hogy az előző előállítását követő időszakban további szeszes italt is fogyasztott, mert ekkor a véralkohol-koncentrációja már 3,23 gramm/liter volt.

Mint a főügyész elmondta, a férfit ezen esetek előtt alig egy héttel is tetten érték, és korábban is állt bíróság előtt ittas vezetés miatt. Akkor a bíróság pénzbüntetésre ítélte, és eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Mivel ez sem tartotta őt vissza, az ügyészség most végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta – közölte a főügyész.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
hát először is inni kell, mert szomjas...
aztán inni kell az ijedtségre...
aztán inni kell, mert már úgysem ellenőrzik..
aztán meg már úgyis mindegy..

szabadulása után kezdődik elölről..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.