A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri az ellenzéki pártokat, hogy közösen próbálják megakadályozni a gyülekezési és a választási törvények "átírását".

A párt ügyvezető alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy minden frakcióval rendelkező ellenzéki pártot megkeresnek az ügyben. A DK azt szeretné, ha már a jövő héten tárgyalóasztalhoz ülnének és közösen meg tudnának állapodni az együttműködés formájáról – tette hozzá Molnár Csaba.

A DK közös akcióra kéri az ellenzéki pártokat a gyülekezési és választási törvények átírása ellen

Fotówikipedia CC BY 3.0/Végh Tibor

Az EP-képviselő megjegyezte, amennyiben nem képesek megakadályozni a törvénymódosításokat, akkor azt szeretnék, ha az ellenzék legalább közösen tiltakozna a változtatások ellen.

A politikus indoklásként azt mondta, hogy a javasolt új gyülekezési törvénnyel a kormány jogkorlátozó intézkedéseket vezet be, ugyanis a jövőben néhány "gumiszabályra" hivatkozva bármilyen gyülekezést meg lehet tiltani. Hozzátette, a választásokkal kapcsolatos "törvények átírásával" pedig szinte teljesen megtiltják a szabad plakátolást, bizonyos közterületeken betiltják az aláírásgyűjtést és "tovább nyitják (...) a határon túli magyarok levélszavazatával való választási csalás lehetőségét".

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
és mit terveztek impotens ellenzék??? Újabb felvonulás piknik hangulattal,mint áprilisban???
egyvandor
Erre az ellenzéki pártok, az lmp-vel az élen, szembe fordulnak a ner-el, lemondanak minden lehulló morzsáról.
egyvandor
@Pálinkás Pál:
Modjuk azokat azok szervezték, akik politikusokról hallani sem akartak. (igaz az "ellenzék" még ennyit sem).
Úgy látszik a komolyabb megmozdulásokhoz is az kell ami a háborúhoz. beígért pozíciók, pénz pénz és pénz. Gorbánéknak működött. A bandát a mai napig egyben tartja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.