„Naiv lenne azt gondolni, hogy a V4-csoport vagy a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) jó szövetségese lehetne Olaszországnak” – írta Berlusconi a római kormánynak címzett nyílt levelében, amely pénteken jelent meg a Corriere della Sera című olasz napilapban. Ezek az országok az esetek többségében visszaküldenék Olaszországba az illegális bevándorlókat – tette hozzá a Hajrá Olaszország (FI) elnöke. A nyílt levélben Berlusconi arra figyelmeztette Giuseppe Conte új olasz kormányfőt, hogy kerülje a konfrontációt Brüsszellel. „Európa nélkül vagy Európa ellenében nem lehet a problémákat megoldani, azok csak súlyosbodni fognak. Saját tapasztalatomból tudom, hogy Olaszország akkor ért el jó eredményeket, amikor koalíciókra és szövetségekre tudott építeni” – fejtette ki Berlusconi. Hozzátette: annak az Európának a sorsa forog most kockán, amelyet jelenlegi formájában ismerünk, „amely a mi generációnk nagy álmából jött létre”. Berlusconi visszautasította az Olaszország migrációs...

Forrás: hirado.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
Csak nem beteg a Forza vezére orbán nagy haverja Berlusconi? Miket nem mond! Conte is vállalhatatlan, orbán is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.