A metrószerelvények felújításának ügye bűzlik a korrupciótól, állítja a DK.

A DK feljelentést tesz a botrányos metrófelújítás miatt

Gyurcsány Ferenc pártja szerint a kormány kikötötte, hogy az e célra felvett hitel csak felújításra használható, az új metrókocsik beszerzésére kiírt tenderen ugyanis az orosz Metrovagonmas labdába sem rúghatott volna a nyugati szállítók mellett.

„Kezdettől élt is a gyanú, hogy az oroszok új kocsikat küldenek vissza, csak a csalárd pályázati kiírások miatt kell felújítottként feltüntetni őket. Később az elmélet megdőlni látszott, a kocsik ugyanis annyi műszaki hibát vonultattak fel, ami újak esetében lehetetlennek tűnt.”

Hozzáteszik:

Egy hete viszont megtörtént a lebukás. Az interneten megjelent egy lerobbant metrókocsi egy nappal korábban, Moszkva környékén készült fényképe, amely pályaszáma szerint már felújítva visszaérkezett Magyarországra. A hozzánk érkezett kocsik tehát nem lehettek felújítottak, de újak sem: gyanú szerint raktáron lévő, régebben gyártott szerelvényekről van szó, amelyeket a megrendelő a műszaki hibák miatt nem vett át.”

A Demokratikus Koalíció ezért feljelentést tesz csalás, vesztegetés, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújával. Minthogy pedig a hamis tenderrel uniós cégek piacra jutását akadályozták meg, ami az Európai Unió versenyszabályaiba ütközik, bejelentést tesz az Európai Bizottságnál és az OLAF-nál, az EU csalás elleni hivatalánál is – amitől több eredményt is vár, mint a legfőbb ügyész vizsgálatától.

(MTI)

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@cikicakk55: A cikkből:
"...bejelentést tesz az Európai Bizottságnál és az OLAF-nál, az EU csalás elleni hivatalánál is – amitől több eredményt is vár, mint a legfőbb ügyész vizsgálatától."
Yoda69
Nagyon helyes. Ezt a penzt is fizetheti vissza az Unionak a fideSS.
Az mas teszta, hogy orban bevasalja a birkakon.
cikicakk55
Ennyire nem lehet naív a DK. Mire megy a feljelentéssel. Polt úgy elkaszálja valami ürüggyel,hogy írmagja sem marad. Ebben az országban a Fidesz ellen lehetetlenség nyerni bár milyen pert is. Sokkal hamarabb fognak ítéletek megszületni a jelenlegi ellenzéki pártok szintén jogos disznóságai miatt. Persze,messze nem akkora kárt okoztak,mint a Fidesz,de egyik párt sem Hófehérke génjeit hordozza magában.
F_Viktor
@Yoda69: Igen, fizessenek csak a birkák!
O'szt majd ők húzzák lámpavasra szeretett vezírüket!
F_Viktor
@cikicakk55: A cikkből:
"...bejelentést tesz az Európai Bizottságnál és az OLAF-nál, az EU csalás elleni hivatalánál is – amitől több eredményt is vár, mint a legfőbb ügyész vizsgálatától."
cikicakk55
@F_Viktor: Oké! Tényleg nem olvastam el a cikket,mert már a címektől is felforr az agyvizem. Mindegyik párt így a választások után már olyan jól tudja mit csinál a Fidesz,de már 8 éve ezt csinálják és Ők maguk is beismerik,hogy most nem a nép fotel forradalma miatt nyert a Fidesz. A nép nem a Fideszt akarta,legalább is nem 2,8 millió. A csaló,korrupt választási törvény,amit a Fidesz még 2014 előtt átvariál,14 - 18 közt tovább tökéletesített,ezzel esélyt adva ahatáron túliaknak,megzsarolhatták a közmunkásokat és megvehették a cigányokat. Talán 1,8 millió össze jött volna és ha az ellenzék nem töketlenkedik,még lett volna esély. Mondjuk fogalmam sincs melyik párt lehetne méltó az ország kormányzására,mert jól lehetett látni,hogy mind a biztos pártpénzekre hajtott. Nincs ma Magyarországon olyan párt amelyik tényleg átláthatóan a Magyar emberekért dolgozna. Persze a Fidesznél mind csak jobb lenne,de most a 2/3 vezetéssel a maradék kiskaput is betömték a mocskos törvényeikkel. Az EU- hoz meg hiába fordulnak,tesz magasról erre a kis országra. Törvényre emelték,hogy nincs vau- vau külföldről a szuverenításunkba.
justhpeter
Hát itthon biztosan nem lesz semmi eredménye a feljelentésnek, erről Pinocset és Polt Pot gondoskodik

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.