Az Országgyűlés kétnapos ülésbe kezd, a képviselők ma döntenek az ittas vezetéssel gyanúsított Burány Sándor (Párbeszéd) mentelmi ügyében, majd a kormányt interpellálják.

Ma kerül a parlament elé Burány Sándor bűnügye

A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat alapján az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A Ház ezt követően szavaz az ellenzéki politikus mentelmi jogának felfüggesztéséről. Burány Sándor korábban vállalta a felelősséget, amiért még januárban enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt vezette gépjárművét a fővárosban.

A képviselők ezt követően egy órában intézhetnek interpellációkat a kormányhoz, majd további hatvan percben azonnali kérdéseket, újabb fél órában pedig kérdéseket tehetnek fel a kabinet tagjainak.

Az Országgyűlés kedden összesen kilenc kormányzati, illetve kormánypárti előterjesztés – köztük a gyülekezési jogról, a magánélet védelméről és a választási szabályokról szóló indítvány – általános vitáját bonyolítja le.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ludmilla
úgy tudom,ő azonnal lemondott mentelmi jogáról..és mi van a fideszes bűnözőkkel?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Ludmilla
úgy tudom,ő azonnal lemondott mentelmi jogáról..és mi van a fideszes bűnözőkkel?
Nessy
Nem okozott balesetet, nem okozott személyi sérülést, sem anyagi kárt.
Ha minden ittas vezetőt bűnözőként kezelnének, a fél országnak priusza lenne!
Ezek szerint lopni, csalni, hazudni,sikkasztani az jogos, törvényes, ha fideszes az illető, ha lemeszel valakit a rendőrség, és elszineződik a szonda, az bűnügy! Igaz, nem emlékszem, hogy Farkas Flórián lemondott volna a mentelmi jogáról, hogy kivizsgálják a másfél milliárdos sikkasztását, Ja, hogy az nem is volt bűnügy!
dr. prédikátor
@Nessy: Amit a flóricigány csinált azt a fityfasz törvényesítette! No meg mögötte van a testvire a cigus fecalicus!!!
kisrigó
@Nessy: Burány Sándor bűnügye?! Mi van, de jó, hogy már előre prejudikálnak! Valóban helytelen volt a sör után vezetni, de csodálom, hogy jó fideszes szokás szerint nem vezették rabláncon, mutogatva a TV-ben! Persze, egy darabig lehet csócsálni, addig sem beszél senki a milliárdos lopásokról!
Commenter
@kisrigó: "bűnügy"? Ez max. szabálysértés! Bűnügy az lenne, ha Burány mondjuk a Párbeszéd számára talicskázta volna ki a közpénzen vett több raktárnyi sört és atomrészegen tette volna ezt! Hihetetlen a cím, és félrevezető.
papa.49
@Commenter: Na de égetni kell az ellenzéket minden lehetséges módon !!!
dr. prédikátor
@durbincs: Húzd a faszodra anyádat oszt élvezkedjél muki miki köcsog!!!
Eladott Ország
Tiborcznak a nemzet vejkójának bűnszervezetben elkövetett több milliárdos közpénzlopásával mi van szarháziak?
Commenter
@papa.49: és egy valódi bűnöző mint pl. Geréb Á. kegyelmet kap! Burány Sándor nem tett olyat, ami életeket követelt volna.
papa.49
@Commenter: Mert aki demizson számra vedeli a pálinkát az nem iszákos !!!
Commenter
@papa.49: ugyan, az házi főzés, és amúgy is csak a hungarikumnak segít!
papa.49
@Commenter: Remélem a ,,rézelejét,, is bevedeli, hamarább kap májrákot !!!
Commenter
@papa.49: ki legalizálta a házi pálinkafőzést? Ki akar petárdát a stadionokba? Az alapján amit Grazban állítólag felírnak neki, nem is szabadna inni! Ő dolga...
vladimir putin
@Shikari: jobb lenne, ha Te se innál, mert szaros lesz tőle a nyelved.
Katalina62
@Shikari: sajnálom, hogy a tetszikelést nem lehet visszavonni, tévedés volt!
jancsipapa
Nem értem ezt a cirkuszt . ( illetve értem ) Lemondott a mentelmi jogáról .
Equus1
anno a módszerváltás rózsás idején dojcs tompi nevű úri fickó szambázott vidáman Siófok környékén egy szál orszggyűlési igazolványba takarózva a haverja BMW-jével.. A hülye rendőrök meg előállították. Ki is rúgatta a tizenéves rendőri múlttal bíró, csaláapa tiszthelyetteseket.
Most mi lesz? Burány úr nem NERtárs. Mi jön? Fő- és jószágvesztés? Egy olyan törvény miattt, amit - velem együtt - sokan leköpködnek?
lusta
MTI hír Burány Sándor bűnügye, ami pl. egyes nyugati országokban megengedett alkohol szintet jelent. Ez terméeszetesen nem mentség, amit ő is tud és azonnal lemondott mentelmi jogáról. Kupak Lali huszár ügye meg egy lepkefing, szóra sem érdemes. Például.
nezelodo
@Shikari: Van aki a vodkát, van aki a whiskyt issza. A képviselőnket meg a dakota kétharmadot a whisky, a polgármesterünket meg vodka vitte el. Vannak akik meg piálás nélkül is olyanok, mintha be lennének lőve.
Ludmilla
@Shikari: amikor a cigó a fehérvári huszárok "hágásairól" dalolt,ugye akkor szín józan volt...persze,neki lehet...
nezelodo
@Commenter: Vajon a prímás mit kaphatott, ha a nótasegédeknek egy egy színház jutott?
Commenter
@nezelodo: örökös "házi prímás?!"
egyember
@Ludmilla:(ma, 06:23) Ők nem mondanak le mentelmi jogukról.
Ludmilla
@durbincs: olvastam,hozzászólásonként 20 forint dukál...,nehéz meló,naggyon nehéz... közben hányszor köp a tükörre?
Ludmilla
@durbincs: szeretem a vasi akcentusomat,szőrös talpú
kereső
Tanúként hallgatta ki a belvárosi rendőrkapitányság Ughy Attila polgármestert és országgyűlési képviselőt, mivel egy büntetőfeljelentés alapján 2010 októberében olyan közlekedési táblát adott át a nyilvánosan egy másik képviselőnek, ami tisztázatlan körülmények között került hozzá és jogszerűen nem lehetett a tulajdonában.

Budapest felújított útjainak védelmében még 2006. évben a Fővárosi közgyűlés döntését követően szereltek fel 153 darab traktorok és mezőgazdasági vontatók behajtását megtiltó táblákat, amelyek időközben a „gyűjtők” áldozataivá váltak annyira, hogy a végleges leszerelésükkor már csak 23-at sikerült közülük fellelni. A fővárosiaknak okozott kár figyelembe véve a táblák beszerzési árát, a folyamatos pótlások, rongálások költségeit is csaknem másfél millió forint. Információink szerint a rendőrség a lopás ügyében elkezdett nyomozását felfüggeszti, tekintettel arra, hogy Ughy Attila mentelmi joggal rendelkezik, és amíg ez fennáll addig nem folytathatnak nyomozást az ügyben.





Mint arról több sajtó és internetes forrás is beszámolt korábban, Ughy Attilának nem ez az első ügye a törvénnyel, és a jelek szerint nem először segíti, hogy mentelmi joga mögé bújhat. A korábbi hírek szerint pár éve egy tetten ért ittas vezetés felelősségre vonása alól menekült meg mentelmi jogára hivatkozva-
Gyuri Géderről
Tisztelt @Ludmilla. Van egy közmondás," aki hülyével vitázik, az maga is könnyen azzá válhat."
Durbincs nem más, mint egy fideszkdmp. - s fizetett provokátor. Ráadásul még hülye is. Tapasztalatból tudom.
nezelodo
@Gyuri Géderről: Ráadásul ez a kecskebaszó szőrőstalpú, meg a gazdái azt hiszik, hogy hozzásegíti az internet népét, hogy megszeressék az enyveskezű dakotákat, a nemzeti vejkót és a százlábú párját!
emerencia
@Equus1: Nekem is épp ez az eset jutott eszembe. Anno a rendőrök kirúgása értette meg velem végleg, hogy egy frászt fogunk mi a nyugati demokráciák felé orientálódni. Akkor sokan mondták nekem, hogy ne legyek negatív, ez csak egy túlkapás. Ettől még nagyon szép, demokratikus, jóléti szociális piacgazdaság vár ránk. Hát, eljött, itt van. :-(
Ludmilla
@Shikari: keresd meg a YT-on,Orbán Viktor dalra fakadt címmel
Ludmilla
@Shikari: vagy orbán Viktor és Varga Mihály Pekingben
relatív
A cím egy erős félrevezetés, hiszen a jelzett eset nem bűnügy ! ' Irányított ' ellenőrzés során került megállapításra a ' szonda ' elszíneződésére, ami szabálysértés. Állítom a hír média csúcsra járatása csak a nevezett pártállása miatti. Sokszor fordult elő ilyen megállapítás a kormányhoz közeli személy esetében - baleset során IS - , de annak ' lángja ' mintha nem lett volna ekkora !
Ludmilla
@Shikari: engem érdekelne,amikor előadja a lopott holmit,na akkor jönne a kánaán :-)
Ludmilla
@Shikari: akinek van szeme,látja... vagy te fehér bottal és vakvezető kutyával járod az utcákat?
nezelodo
@Shikari: ma 12:24. Polpot a kulcs. De nem vagy Te olyan hülye, hogy ne tudnád.
terlasz
@Shikari: A szemed előtt hever halmokban a bizonyíték. A hivatalos változatra vársz? Gondolod, hogy a bűnöző lakat alá helyezi saját magát?
terlasz
Enyhe fokú alkoholos befolyásoltságot bűnügynek minősíteni... Undorító lények némely újságírók. A kattintások begyűjtéséért még az anyjukat is...
nezelodo
@Shikari: Ugyan milyen bizonyíték kell neked, hogy a Tiborc vejkó panaszától zengjen az ország? Ja tudom a Polt Péter hozzájárulása kellene, de őt sem azért tartják... Az EU-s szakemberek jelentését sem közli az MTI, a Magyar Idők, a Pesti Srácok sem, de még az ötös tagkönyv sem nyilatkozik róla. Ha mégis írnak róla, maguk a jelentés összeállítói sem ismernek rá a saját anyagukra. Ja és miért csipi a hatalom szemét az EU-s ügyészség ? Ja tudjuk, csak...
nezelodo
@Shikari: ma 07:43. Miért te nem tudod? Dehogynem. Ha egy ellenzéki ügyében gyanú merül fel valamilyen apróság miatt, a pártközpontotok emberei tényként kezelik, hogy bűnöző. aztán sumákban tartják, hogy az ellenük indított pereket meg elbukták. Na persze, erre is körvonalazódik orvosságként a kádári rendszerben bevált szervezeti felépítés az igazságszolgáltatásban.
Visszatérően javaslod, ha valaki visszaélést említ, hogy "jelentsd fel". Az egyik ilyen település bukott császára is ezt szokta mondani a bírálóinak, aztán négyszemközt hozzáteszi, "ha mersz.." Nem kell ehhez kommentár. Nem hagyták az út szélén, pedig rendes kárt okozott az állampártnak. Na persze szerinted ez fikció. Nem baj, nem az én és nem a te véleményed lesz a perdöntő, ha vége lesz ennek az őrületnek. Én csak magánvéleményt írok, te meg betöltöd a hivatalod.
nezelodo
@Shikari: Na ne röhögtess meg, mi vagy te AVH? Szerinted a lenyúlások és az EU-s alapokkal való visszaélés felderítői és szóvá tevői az uszítók az államrend ellen? Uszító volt a Voldemork nagyúr lebuktatója, meg a Kósa csengeri asszonya? Vagy az egyszemélyi vezetés az államrend? Na szépen vagyunk!
Yoda69
Kicsit eros tulzas 1 pohar sor elfogyasztasat bunugynek nevezni.
Akkor minek kell nevezni a fideSSesek milliardos rablasait, kozbeszerzesi csalasait?
Mellesleg Burany jol jart el amikor az igazoltatas soran lemondott mentelmi jogarol. Peldat vehetnenek rola a fideSSnyik malemukok.
nezelodo
@Shikari: Na hát akkor az EU-s jelentések említése vádaskodás, az alkotmányos költség szedése is stb. És még fenyegetőzöl is... Ismerős ez a hatalmi gőg. Na nem akarlak meggyőzni, fütyülők rá hogy mit akarsz elérni azzal, hogy homokba dugod a fejed, majd az idő eldönti mi a helyes és helytelen. Megyek dolgozni, az sokkal fontosabb, mint vitatkozni a védhetetlennel.
bence
Ez bűnügy ?! Akkor mi van a mentelmi jogukról le nem mondott tényleges fideszes bűnözőkkel ?!
nezelodo
@Shikari: Ígérgess annak, akinek kenyeret adsz az alkotó munkáddal. Akárhogy is, hogy jössz te ahhoz, hogy ígérgetve fenyegetőzz, mint Orbán?! Na jó a sokat emlegetett Bözsin és fűtéstámogatáson vásárolt kétharmadnak támasztod a hátad. Ne feledd, a Hazafias Népfront jelöltje 99.8 %-al szokott győzni, tudod a mostani "elit" szüleinek csapata, akik most vastagon kommunistáznak. Csak akkor annak tapsoltatok.
mariaberta
Az ittas vezetés bűnügy? Akkor a pénzlopás micsoda?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.