A társadalmi kirekesztés ellen, az azonos neműek házassághoz és gyermekvállaláshoz való jogáért demonstráltak a 23. Budapest Pride fesztivál felvonulói szombaton Budapesten.

Budapest Pride – A társadalmi kirekesztés ellen, a jogegyenlőségéért demonstráltak a felvonulók

Fotó: Mónus Márton / MTI

Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) és támogatóik a Városligeti fasorban gyülekeztek, majd a Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett felvonulás több ezer résztvevője az Andrássy út-Nagymező utca-Bajcsy Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalon a Kossuth Lajos térre, az Országház elé vonult.

A menet élén szivárványszínű zászlókkal és luftballonokkal feldíszített, nyitott platójú kamion haladt. Az emberek több kamionon, illetve a menetben ugyancsak szivárványszínű zászlókat lobogtatva énekeltek és táncoltak a dübörgő zenére.

Nagy Szilvia, a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke a menet indulásakor hangsúlyozta: a felvonulással is tiltakozni kívánnak a társadalmi kirekesztés ellen, egyben ünnepelni az LMBTQ-közösség sokszínűségét és a szeretetet.

Bejelentette, hogy a demonstráción, civil szervezetek és gazdasági társaságok mellett részt vesznek a Párbeszéd, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Magyar Szocialista Párt és a Momentum képviselői.

Budapest Pride – A társadalmi kirekesztés ellen, a jogegyenlőségéért demonstráltak a felvonulók

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A Kodály köröndnél a menetet kordon mögött álló ellentüntetők fogadták, akik, az "Undorító a másságotok!" feliratú molinót tartottak maguk előtt. Többen a motorjaikat bőgették.

Szintén ellentüntetők várták a felvonulókat az Oktogonnál. Néhányan bejutottak a fesztivál résztvevői közé, azonban a rendőrök egy kapualjba szorították őket.

A Kossuth Lajos téren Csikós Ádám a szervezők nevében arról beszélt, hogy az államnak biztosítani kell az azonos nemű párok számára a házasság és a gyermekvállalás, a gyermekek örökbefogadásának lehetőségét.

Közlése szerint büszke arra, hogy az egyhónapos fesztivál ideje alatt Budapesten és öt további városban mintegy száz programra került sor. Ugyanakkor dühös azért, hogy Magyarországon ma sem biztosított a jogegyenlőség az LMBTQ emberek számára.

Nincs rendben, ha egy politikai rendszer az állampolgárokra erőlteti a nézeteit – mondta a szónok.

Amikor a menet eleje az Andrássy úton az Oktogonhoz ért, a vége akkor hagyta el a Kodály köröndöt.

A Kossuth téren, miközben a záróbeszéd zajlott, az Országház főbejárata melletti ablakból egy szivárványszínű és egy európai uniós zászlót lógattak ki. A Demokratikus Koalíció délután közleményben tudatta az MTI-vel, hogy képviselői a Pride és az Európai Unió zászlóit a DK parlamenti irodájának ablakából kifüggesztve köszöntik a felvonulás résztvevőit.

Budapest Pride – A társadalmi kirekesztés ellen, a jogegyenlőségéért demonstráltak a felvonulók

Fotó: Mónus Márton / MTI

A felvonulók között feltűnt – mások mellett Kunhalmi Ágnes (MSZP), Bősz Anett (Magyar Liberális Párt – Liberálisok) és Tordai Bence (Párbeszéd) országgyűlési képviselő.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére azt közölte: a felvonuláson a rendőrség igazoltatott, egyéb intézkedés nem volt. A rendezvény rendben véget tért – tették hozzá.

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Hogy ki kivel él felnőttként az olymindegy..az, hogy nekem hánynom kell, ha két szőrös férfi nyílvánosan csókolózik, az már nem annyira...

...Egy örökbefogadott picike gyermek, aki örül ha dédelgetik, szeretgetik, jól táplálják, szépen ruházzák, az mikor tudja meg, hogy nem normális körülmények közt él?
...az oviban, a társaitól? vagy az iskolában, ahol minden nap jól elverik, mert buzugyerek?
...az mikor tudatosulhat benne, hogy a többieknek egy férfi az apukájuk, és egy nő az anyukájuk?

ha két anyukája van, az nem veri ki a biztit, de ha két apukája, az már igen..
...szabdjon nem részleteznem, hogy miért..sajnos előbb-utóbb megtudja...méghozzá nem a legfinomabb módon.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
@Eriksson: óóóó...milyen szép is...és ezek akarnak örökbefogadni? pffff..
Katalina62
@Jozefina: Azért ne tegyünk már úgy mint, ha csakis a heterok lennének hajlamosak az erőszakra! Mert ez sem igaz így!
Csizmás Kond
Az emberi jogok sárba tiprása amikor egy ilyen szexmániás félresikeredettnek gyereknevelési jogot ad valaki.
sokanvagyunk
A jogegyenlőségért tüntetők követelése a második, itt közzétett képen történtekre is kiterjed - vagy ellenük tüntetni azért már mégse?
Peller Anikó
@Pegero: A jogegyenlőség az jogegyenlőség. A másik jog is egyenlő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.