Ahogy azt korábban megírtuk, borzalmas gyilkosság történt szerdán reggel a Pest megyei Inárcson.

Brutális gyilkosság Inárcson – így végezték ki a családsegítő munkatársnőjét

A rendőrség még vizsgálja a haláleset körülményeit.

Egy idős, 61 éves férfi ment be Inárcson a családsegítő szolgálat épületébe, ahol

megölte az ott dolgozó nőt.

A Blikk információja szerint a férfi berontott az épületbe, tombolt, azt kiabálta, hogy az ő ügyével senki nem foglalkozik. A férfi kés tartott a kezében.

A magából kikelt támadó a késsel rárontott a helyiségben tartózkodó ügyintéző nőre, akit a késével nyakon szúrt. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy nem lehetett megmenteni az életét

- írja a Blikk a helyiek beszámolójára hivatkozva.

A lap hozzáteszi, azt egyelőre nem tudni, hogy a férfi milyen ügy miatt volt annyira dühös a családsegítőre, hogy az gyilkosságra sarkallta.

Brutális gyilkosság Inárcson – így végezték ki a családsegítő munkatársnőjét

A rendőrség ezt közölte eddig hivatalosan a police.hu oldalon:

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2018. július 11-én a reggeli órákban a Pest megyei Inárcs egyik hivatalának dolgozóját ügyintézés során egy férfi késsel megsebesítette. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök megkezdték az adatgyűjtést és a helyszínelést, valamint elfogták azt a 61 éves helyi lakost, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. A férfi elszámoltatása folyamatban van.

Forrás: Blikk, Police.hu

Fotó: police.hu

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@Shikari: megható töled,hogy rögvest a genetikailag hozzád közel állókra gondolsz, szerintem köztük is van rendes ember! te kilógsz a bandábu...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Szerintem a beteg @Shikari írásait olvasva, reális a veszély, hogy egyszer nála is elszakad a cérna.
Segítséget kéne kérnie, ha már a környezetében nincs senki, aki észrevenné a bajt.
Pálinkás Pál
No vajon miféle lehetett a családsegítőnél??? Libsik,tippeltek???
tudode
Na, most álljunk meg egy szóra!
.
Akkor, amikor 300 Ft körül van az átlagbér, a VALÓVILÁG olyan nyomorúságos, amelyet a XXI. században, a PÉNZESŐ világában ELFOGADHATATLAN lenne az, hogy a legtöbb régióban annyi jövedelemmel rendelkeznek a CSALÁDOK ÉVÉBEN emberek, amely ÉHENHALÁSHOZ SOK, tisztes megélhetéshez KÓDIS!
.
----- Magyarország nyomorfalvai: itt élnek a legszegényebb családok
www.penzcentrum.hu/karrier/magyarorszag-nyomorfalvai-itt-elnek-a-legszegenyebb-csaladok.1068056.html
.
"""A KSH adatai szerint 320 ezer forint felett a bruttó átlagfizetés Magyarországon. Alaposabban is górcső alá véve a helyzetet viszont kiderül, hogy a jól kereső kevesek húzzák fel az átlagot. Amennyiben pedig földrajzi bontásban vizsgáljuk a jövedelmi viszonyokat, még aggasztóbb a kép. A legszegényebb magyar településeken élők gyakorlatilag "vegetálnak".""
.
Ez a történet "is" csak rámutat arra, hogy ez nem LIBSI, KOMCSI probléma!
.
Ez TÁRSADALMI PROBLÉMA, arról szól, hogy ELSZAKADT a cérnája az ELKÖVETŐNEK!
.
Megbűnhődik a JOG EREJÉVEL, de a több millió FÖLDÖNFUTÓNAK az lenne a dolga, hogy ELZAVARJA ezeket az ÉHENKÓRÁSZOKAT, akik úgy bánnak a KÖZVAGYONNAL, mint a Csákiné a szénájával!
Nessy
Praeiudikálni inkorrekt dolog!
Ha meg netán roma volt? Nem minden romának adatik meg a 1,6 milliárd elsikkasztása után kormányzati megbízást kapni milliós gázsiért!
csak úgy....
@Shikari: megható töled,hogy rögvest a genetikailag hozzád közel állókra gondolsz, szerintem köztük is van rendes ember! te kilógsz a bandábu...
csak úgy....
@Shikari: agyalágyult! hát nem te "relativizáltál" ?
Rockxy
A zorbán adta a kezébe a kést.
Ha valaki még nem tudná.
Egyéni felelősség olyan nincs, mert akkor nem lehetne okádni és mutogatni.
TASzSz
@Shikari: Na, azért, de hát gyerekek! 1000-ből 1 roma normális! Szűrjétek!
Pálinkás Pál
@Nessy: Ó hogyne...meg a késelés sem a cigányokra jellemző ,igaz??? Te miért véded mindig a retkeket???
csak úgy....
@Rockxy: nem közvetlen! a nyomor és a tudatlanság csodákra képes!
csak úgy....
@Pálinkás Pál: Te kit védesz ? Csak a more bicskázik ? Azok a ma született, fehér báránykák ,pénzes családból akik unalmukban hajléktalanokat vernek agyon vagy gyújtanak föl...,persze.-azok a mi kutyán kölkei...
Rockxy
@csak úgy...: Az egyén felelőssége önmagáért még nagyobb csodákat tud teremteni! :)
Az ébredés lassú, de megállíthatatlan.
maci0427
Ilyenkor érdemes lenne teljes névvel és képpel közzétenni egy ilyen hírt ! És nem feltétlenül azért, hogy cigány vagy "magyar magyar" az elkövető ! Ha magyar akkor is egy szemét gazember mi ilyenkor a magyar bűnözőket is mélységesen elítéljük és megvetjük, ellenben velük, akik összezárnak és rinyálnak, éppen úgy mint a mostani kommandós esetnél ami a múltkor volt ugye , és kötelet érdemelne, de legalábbis úgy mint az USA-ban ! A múltkor hallottuk a tévében, egy ítéletet az USA. ban... 103 év ! Sokan csodálkoztunk, na igen, ez az Életfogytiglan igazából !
soljanka
Állítólag volt rendőrről van szó, akinek elárverezták, vagy akarták árvereztetni a házát.
A bőrszínéről nincs infó.
Arra rögtön következtet mindenki. :(
Nessy
@Pálinkás Pál: nem védek senkit! A gyilkost igenis el kell ítélni, életfogytiglanra.
Csak miután hírzárlat van, így mindenki vérmérsékletének, és érzelmeinek megfelelően prejudikál.
Rockxy
@csak úgy...: Nem sajnálom, hogy senkinek az életviteléért és a tetteiért nem vállalom a felelősséget.
Csak magamért, de 100-ban. :)
Pálinkás Pál
@csak úgy...: Jajj...már vártam a hülye dumádat...minden 50 cigókéselésre esik egy magyar!!!Itt az elmúlt hetekben megjelent bűnesetek,kőrözések 98 %-a cigó volt...vagy már a Propi is rasszista ,náci oldal???
Pálinkás Pál
@Nessy: És vajon miért is van hírzárlat...nem kéne semmit mondaniuk,csak az elkövető nevét!!!
csak úgy....
@Rockxy: Igazad lehet! Át kell nézni a dolgok fölött és akkor minden faxa...
csak úgy....
@Pálinkás Pál: Errü csak annyit! Ha valaki éhes ,...nagyon éhes! (nem mint a politikusok) ...az gyilkolni fog,akár egy falat kenyér miatt...
a statisztikádat meg leszarom..., remélem téged,majd tiszta fajú árja kölkök rabolnak ki...
colibri
Én azt is szeretném tudni, hogy a 4450 lakosú nagyközség családsegítő irodájában csak ez a szerencsétlenül járt dolgozó tartózkodott, hogy nem tudott senki a védelmére kelni, vagy segíteni rajta? Más honfitársak azt is kiérdemlik, hogy Tekesek védik a személyüket, még az utcájukat is, hogy illetéktelenek ne háborgassák a nyugalmukat, ezt a nőt meg munkahelyén éri ilyen brutális bántás?? Orbán+pintér 2 hetet kért arra, hogy rend legyen, de hol van a beígért rend???
Pálinkás Pál
@csak úgy...: esély megvan rá,igaz kb 100 -szor kevesebb mint arra hogy cigó rabol ki!!!
Nessy
@colibri: és ha van még ott valaki? Agyon lehet verni valakit a villamoson, az utcán, miközben a körül állók segítség helyett videóznak. Ma ez a trendi!
Baleset esetén ugyancsak! Érdekes lenne megnézni a rasszt, ha már csak a romák bűnöznek.
A fenébe, nekem echte fehér ember akarta magáévá tenni a táskámat nem régiben. Csak miután visítottam, mint a fába szorult féreg, szerencsére elszaladt.
csak úgy....
@Shikari: te ennyire hülye? mi lett volna,mi lenne egy magyar miniszterelnök föladata?
vietnamba kórház
erdélybe iskola,+jégpálya
afrikában ...a katolikusoknak ...a többi le van szarva jeligére...
Orbán miért támogatja a külországokat ,erre van valami ötleted!? Napokban halt meg 58 évesen egy ismerösöm és bizony az utóbbi 8 évet ,Orbán Viktort felelössé tehetem! azt,hogy te stadionista...
csak úgy....
@Pálinkás Pál: Most imátkozzak érted ? ;) Lottózol ? gazdag vagy ? érdemes téged ? ;)
Pálinkás Pál
@csak úgy...: mondjuk első nekifutásnak ...nyelvtan!!
Cappuccino
Ha mindenki így csinálna akkor nem szarakodnának - packáznának a hivatali dolgozók a kenyér adóikkal. Nekem január óta nem tudják újra számolni a nyugdíjamat. Remélem majd csak követi valaki az elégedetlen ügyfelet.
csak úgy....
@Pálinkás Pál: bocss ha bántom az érzékeny nyelvtanodat, vannak dógok, miket leszarok! ;)
Helyesen írni vagy gondolkozni...,én,inkább az utóbbit...
Pálinkás Pál
@csak úgy...: No...nem kell attól félned hogy az eszedért lopnak el!!!
csak úgy....
@Pálinkás Pál: kinek mi van a tarsolyában...,kit érdemes ,kit nem ellopni !? ;) Te mire biztosítattad be magad,arra az esetre ,ha valaki elcsóreszol? ;)
Mivel te különösen eszes ember lehetsz,...téged az miatt fognak eltulajdonítani ? ;)
Nyugi! pár óra múlva ,mikor látják,hogy használhatatlan vagy, vissza fogsz kerülni a jogos tulajdonba...
justhpeter
Akár hogy van, Horizonttal értek egyet. Ez egy szörnyű tragédia. Annál is inkább, mert az elhunyt hölgy nem szolgált rá.
Azzal már semmit nem érünk, hogy ki a hibás. Majd kitalálják, hogy egy bekattant emberke magánakciója, ami akár igaz is lehet. Részvétem a családnak.
egyember
@colibri: Türelem . meglesz. Csak még nem kezdődött el a két hét.
colibri
@egyember: Értem. Türelem már nincs és az a két hét soha nem fog elkezdődni.
cirip
Nem találok szavakat,... :'(
A fb-on a lánya írt az édesanyjáról...
egyvandor
Ez sajnos gyilkosság, nem is karok menteni senkit. Csak megjegyezném. A bajbajutott általában tájékozatlan jogismeretek minimumával sem rendelkező ember ilyenkor mindig csak azokkal kerül kapcsolatba, akikre ki van osztva az ügy kellemetlen része. Megoldási lehetőség híján meg elönti az agyat a vér. Az ilyen akciókon nyerészkedők meg csak távolból röhögnek a markukba és kaszálják a negyed áron megszerzett ingatlan után a profitot.
Borsodi
Ez a jólét és a hihetetlen biztonságban élő emberek reakciója,elég szomorú,hogy egy ártatlan nőt ölt meg,ok nélkül.Azon kéne elgondolkozni,ki kreálta ezt a hihetetlen gyűlöletet félelmet,kilátástalan helyzetet az emberekbe? Ezért se érdemes ebben az országban élni és gyereket szülni,mert ez a jövő kép.
advocat
Ezt jobb helyen csak GYILKOSSÁG-nak nevezik. Kellene egy kis magyar nyelvismeret is.
wagabund
aszonták a hírekben, hogy ez a szurkáló elmebeteg rendőr volt, de ott sem volt beszámítható..kirúgták..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.