Öt évre volt szüksége az igazságszolgáltatásnak, hogy jogerős ítéletet hozzon.

Megszületett a jogerős ítélet a lúgos orvos ügyében
Fotó: Mohai Balázs/MTI

Tizenegy év szabadságvesztésre ítélte és végleg eltiltotta orvosi hivatásától a Kúria csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletében azt a férfit, aki 2013-ban elkábította volt barátnőjét és altestére lúgot öntött, maradandó, életveszélyes sérüléseket okozva ezzel.

Az eljárás adatai szerint a vádbeli cselekmény idején kórházigazgatóként dolgozó férfi 2013. március 12-én reggel

arcát eltakaró biciklis sisakban volt szeretőjének lakására ment. A támadó nyakánál ragadta meg áldozatát, hasra fektette, végtagjait megkötözte, beadta a kétféle altatót, nyugtatót, majd levetkőztette és a fürdőkádban altestére öntötte a maró anyagot. Ezután magával vitte a nő laptopját, mobiltelefonjait, iratait, bankkártyáját.

A lúg másod-harmadfokú égési sérüléseket, életveszélyt okozott, a sérülések több korrekciós műtét után is maradandóak.

A megvádolt orvos az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét, a sértett pedig nem ismerte fel, nem tudta beazonosítani a támadóját.

Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2016 tavaszán maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés miatt négy év börtönre ítélte a vádlottat, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltotta orvosi hivatása gyakorlásától.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla már súlyosabban büntetendő életveszélyt okozó testi sértésnek minősítette a történteket, továbbá magánlaksértés és kifosztás miatt is bűnösnek mondta ki a vádlottat, ezért kilenc év szabadságvesztésre ítélte, továbbá végleg eltiltotta foglalkozása gyakorlásától.

Az eljárás során a sértett jogi képviselője amellett érvelt, hogy az elkövetett cselekmény minősítése a súlyosabban büntetendő eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés kísérlete, ugyanis

a vádlott tudta, hogy az áldozat halálát is okozhatja az altatókkal, illetve a lúggal, ám ebbe belenyugodott. Az ügyészség és a bíróság azonban ezt az érvelést nem fogadta el.

A Kúria tavaly nyáron a bizonyítás hiányosságai miatt hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet és új eljárásra utasította a táblát, mely idén februárban ítélte el ismét 9 évre a vádlottat. Miután azonban az ügyben az elsőfokú ítélethez képest újonnan felmerült bűncselekmények, például magánlaksértés és személyi szabadság megsértése miatt is bűnösnek mondták ki februárban az orvost, lehetőség nyílt fellebbezésre. Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve az ítélet hatályon kívül helyezéséért fellebbezett, így került az ügy ismét a Kúriára.

A Kúria csütörtökön kihirdetett harmadfokú, jogerős ítéletében az ügyészi indítványnak helyt adva

11 évre súlyosította a vádlott büntetését. Összesen hat bűncselekmény miatt mondták ki bűnösnek: mind az életveszélyt okozó testi sértés, mind a kifosztás, mind pedig a személyi szabadság megsértésének minősített esetét állapították meg, továbbá magánlaksértést, okirattal visszaélést és készpénzhelyettesítő fizetési eszközzel való visszaélést.

A büntetéskiszabás kapcsán a Kúria szóbeli indoklásában rámutatott: a megállapított cselekményekért összességében 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Súlyosító körülmény többek között, hogy a testi sértést előre kitervelten, aljas indokból, az áldozatnak feldolgozhatatlan lelki sérüléseket okozva, orvosi esküjét megszegve, orvosi tudását felhasználva követte el a vádlott, akinek a személye jelentős társadalmi veszélyességgel bír. Az egyetlen enyhítő körülmény a több mint félévtizedes időmúlás volt. Ezek figyelembevételével szabta ki a Kúria a büntetési tételkeret felső határához közelítő 11 éves szabadságvesztést.

A Kúria külön kiemelte, hogy örökre eltiltja orvosi hivatásától azt, aki azzal ilyen aljas módon visszaélt.

A vádlott az első táblai döntés óta, mintegy másfél éve van előzetes letartóztatásban. Ezt az időt a jogerősen kiszabott büntetésbe beszámítják.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
mikola megsem volt Isten... Mar nagyon elfelejtettek...

Hala Istennek...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@cikicakk55: Azert az orvosoknal nem egeszen ugy van am,mintha mosogatni mennel egy etterembe: ok nemcsak a diplomat kerik, hanem sokszor kerik a kulonbozeti vizsgat is, specialistaknal pedig mindenkeppen le kell tenni a kulonbozeti v izsgat is, es a helyi orszag nyelvvizsgaja nelkul sem allhatsz munkaba.
De mindenek felett van a "police clearance", ami azt jelenti, hogy Magyarorszagrol kell vinned 3 honapnal nem regebbi "erkolcsi bizonyitvanyt", amiben bizony benne van az, ha valamiert el voltal itelve, ill. letartoztatasban voltal barmeddig is., ill. valamilyen jogeros itelet volt ellened. Tehat azert nem lenne egeszen faklyas menet az elete, bar papirt szerezhet, ha van osszekottetese - talan.
Az erkolcsi bizonyitvany egyebkent MINDEN munkavallalonak kell a munkavallaloi vizumhoz - enelkul nem megy. Aki "feketen" probal meg elhelyezkedni, annak viszont buntetojogi felelossege van, ha rajtakapjak illegalis munkan: bizony, akkor meg az EU-s orszagbol is kiutasitanak, legalabbis munkavallalasi szempontbol. (Az illegalis munkavallalas az EU-ban is TILOS!)
human
@maci0427: Vajon miért lesz diktátor valakiből, mikor duhatné a vége a tömeg általi lincselés? Azért mert a hatalomvágy erősebb és a hatalom megélése jobban foglalkoztatja mint a végkifejlet.
human
Amúgy ebből a 11 évből mennyit kell majd leülnie. Mert ugye nem kell már leülnie azt amit eddig őrizetben töltött gondolom. Valamint kap jó magaviseletért kedvezményt. És még ott az otthoni őrizet lehetősége is. Azaz elképzelhető, hogy otthon leüli azt 4-5 évet ami maradt.
human
@human: 6:57 jav: duhatné = tudhatná :)
Yoda69
@human: Sot, ha belep a fideSS be meg ennyit se kell ulnie.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.