A kormánypárti parlamenti frakció közleményben próbálja mentegetni a 18 százalékot meghaladó béremelési tervet.

Mint ismert, csütörtök este látott napvilágot a hír, miszerint egy fideszes módosító eredményeként emelkedhet a parlamenti képviselők fizetése, ha az országgyűlés is rábólint. 

Fidesz: az országgyűlés tisztségviselőinek tiszteletdíja az általuk vállalt munkával arányosan alakul

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. július 3-án

Fotó, címlapi kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Az alap képviselői illetmény a tervek szerint az eddigi 748 ezer forintról 948 ezer forintra nőhet, de ha valaki bizottsági tagságot visz, netán frakciót igazgat, ne adja isten, a Parlament háznagya, a fizetése még sokkal többet érhet. 

Bővebben a témában:

Hoppá: durván megemelhetik a képviselők fizetését

Áprilisban még tagadta a kormánypárt, hogy lenne ilyen ötlet. Az Index cikke szerint havonta akár 200 ezer forinttal is többet kereshetnek az országgyűlési képviselők, ha átmegy a parlamenten a törvényalkotási bizottsághoz benyújtott fideszes módosító javaslat.

A Fidesz-frakció a felhördülés hatására péntek reggel az MTI-ben az alábbi közleményben tudatta, hogy miért is jó ez, hogy emelik a képviselők fizetését is.

A parlamenti döntéshozók bére emelkedik utoljára

A parlamenti döntéshozók bére emelkedik utoljára – közölte a Fidesz-frakció pénteken az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a kormány 2010 óta a közszolgálat több területén hajtott végre béremelést, amely több mint félmillió dolgozót érintett.

A béremeléseket részletezve azt írták: az elmúlt hat évben 51 százalékkal emelkedett az átlagbér, és duplájára nőtt a szakmunkás bérminimum. A pedagógusok bérét 50 százalékkal emelte a kormány, és ugyanilyen arányban növekszik 2019-ig a rendvédelmi dolgozók, rendőrök, katonák, tűzoltók bére. Az egészségügyi szakdolgozók béremelése jövőre átlagosan eléri a 65 százalékot, és magasabb bért kapnak már mások mellett a mentősök, ápolók, a bölcsődei nevelők, a szociális és a kulturális ágazat, a járási- és kormányhivatalok, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dolgozói is.

A parlamenti döntéshozók alapilletménye ezek után, a sorban utoljára emelkedik, 18,5 százalékkal – tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy a javasolt megoldás a képviselők javadalmazását a gazdaság teljesítményétől teszi függővé.

A közlemény szerint az Országgyűlés tisztségviselőinek tiszteletdíja az általuk vállalt munkával arányosan alakul. Ez megfelel a korábbi és nemzetközi gyakorlatnak – jegyezték meg.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
ha az általuk végzett munka az alap, akkor a társaság felének egy fillér sem jár! Igaz, néha jobb lenne, ha semmit sem csinálnának, talán még az ország is jobban működne!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
ha az általuk végzett munka az alap, akkor a társaság felének egy fillér sem jár! Igaz, néha jobb lenne, ha semmit sem csinálnának, talán még az ország is jobban működne!
RonaGyuri
Hogy értelmiségiek lennének azt nem hiszem,

de ha mégis akkor biztosan humán; ezt okadatolta ma a Fidesz-frakció

A derék MTI tette közzé a frakció közleményét, amiben külön hangsúlyozzák, hogy „a béremelési folyamat utolsó elemeként nyúltak hozzá a parlamenti döntéshozók fizetéséhez”.
majd hosszasan sorolják, hogy ki mindenkik mennyiz kaptak és fognak kapni. Majd hozzáteszik „Ezek után a sorban utoljára a parlamenti döntéshozók alapilletménye emelkedik, 18,5 százalékkal.”! =))
Kár, hogy a javaslat szövege szerint: „az eddigi bruttó 748-ezer forint helyett 948-ezret.”!
Ami az elemi számtan tanúsága szerint majd 27%-os emelés! Meg kell jegyezzem, hogy felülről,számolva – ami a derék humán értelmiségiek egyik standard baromsága – is több mint 21!
Jozefina
Persze, hogy rábólintanak. Ha már lopni annyit nem tudnak, akkor fizetés emelést kapjanak. Ami szerintem ugyanolyan lopás, mert mi fizetjük őket!!!?? És ki dönti el, hogy hogyan, mennyit dolgoznak?? Nyilván majd kövér!!?? Korrektek akkor lennének, ha egy ciklusban semmiféle emelést nem adnának maguknak, maximum az átlag béremelést!!??
troll5
Akkor ezért kell megválni 100 ezer közalkalmazottól?!
kereső
@RonaGyuri: rászámolták az ÁFÁ-t na! Az áfa ,mint tudjuk "hozzáadott érték adó"- ,hát nem logikus?
kereső
@kereső: Ha csak az alaptörvény módositást nézem-és hozzá kapcsolódóan a gyülekezési Tv., a rendőrségi Tv., a btk. módositást, már meg is van a "hozzáadott érték".
papa.49
Még az is sok lenne, ha az infláció mértékével emelnék, de így, talán várni kéne 1 évet, és ha az eredmények indokolják, akkor a drágulás mértékével emeljék !!!
1magyar
Hazugság! Tú vannak fizetve és sok az egyéb amit kapnak. Hol van a szar ellenzék aki tüntetést szervezne ellenük?
human
Van itt némi ellentmondás. Hogy lehet hogy állítólag nőttek a terhei a képviselőknek miközben folyamatosan egyre nagyobbra hízik az állami vízfej??? Rengeteg államtitkár van és nekik legalább 2 helyettesük és azoknak további kiszolgáló személyzetük. Hol itt a tehernövekedés?

Egyébként nekem nem lenne ellenemre, ha akár 2 milliót is hazavinnének, de ennek azért lenne feltétele:
- független ügyészség és egyét ellenőrző és nyomozó szervek. Szeretném látni, hogy elkapják a korrupt politikusokat
- valóban elszámoltathatók legyenek a képviselők a vagyonukkal
- a költségtérítést csak számla ellenében kapják meg. Ezzel a gazdaság fehérítésében is részt vennének.
- a pártfinanszírozás legyen átlátható
csipetke
Nem világos számomra,hogy ugyan miért is járna nekik béremelés,az amúgy sem alacsony fizetésük mellé?.Nem érzékeljük,hogy dolgoznának,nem venni észre,hogy történik valami ebben az elátkozott országban.De ha úgy emelnek bért,mint az egészségügyben pl,akkor nosza,rajta!Mert azt nemigen vették észre a dolgozók.
csipetke
@1magyar: 9:59 Nosza,rajta! Szervezd meg,oszt megyünk!
csipetke
@human: 10:04 Most elküldenek 100 ezer embert az államigazgatásból,de nyilván a minisztériumoknál kéne kezdeni,mert az ilyen-olyan tisztviselők már osztódással szaporodnak,mint az amőba(némelyiknek az esze is csak annyi,de valakinek a valakije)
magyarbakancs
@papa.49: Tétű irtást nem vállalunk?Jó pénzért
1magyar
@csipetke: Meg is szervezném ha olyan jól fizetett ellenzéki politikus lennék mint amennyire nem.
Macskaszem
Mivel a munkájuk kimerül a lopásban meg a hazudozásban, nyilván ehhez aránylik a fizetésemelés is.
Madácsi Pali
Lámpasra kellene aggatni őket bokánál felkötve, hogy kihuljon a zsebből az összecsalt, harácsolt pénz! A letöltendő után jöhet a megérdemelt közmunka, szigoruan gereblyével és lapáttal. Amúgy a jó büdös k... a..jukat!
advocat
És a nyugdíjasok?
Mert a minimálbérek már elértek egy jobb nyugdíjig! Erre ki figyel. Választásonként - meg előtte - egy-egy Bözsi, és dugó?
desiro57
Takarékos kormány leszünk, ugye ismerős mindenkinek ez a kijelentés???
Várom a hívők gyors reakcióját??
Eladott Ország
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2F24.p3k.hu%2Fapp%2Fuploads%2F2015%2F06%2Felemzo-bela.jpg&key=3hm_3p-YOVhqgwDvuf1buA&w=600&h=335
Remélem, a hídon átvezetett cigány emberek is jó szívvel gondolnak rájuk. Lakhatási támogatás, ingyen üzemanyag, szolgálati kocsi, ingyen étkeztetés...stb , 2-3 millás fizetés mellé kurva szükséges a lakhatási támogatás. Nem tudják ezek, hogy 47 ezerből meg lehet élni? És akkor ne bassza fel az agyát az ember, mikor amellett, hogy pofátlanul még lopnak, csalnak, hazudnak titkolóznak is még basznak válaszolni az újságíróknak a kérdésekre, nem járnak be a munkahelyükre, míg más meg szó szerint kidolgozza belét, azt ott döglik meg a váróteremben. Amikor ezt megszavazzák tele lesz a parlament.
Mézike
Ők ugye közszolgák? nemrégiben egyre több közszolgának jött az ukáz, minthogy az ő munkájához nem kell az a végzettség ami eddig kellett. Ez a hivatalos álláspont. A nemhivatalos, kivágták a dolgozók 20 %. majd visszavették közmunkásnak. Jó pár % -nak kiderült hogy elég a minimál bér is. Kis átcsoportosítás, átnevezés...+ kiskapu. Őket nem lehet közmunkaprogram keretében alkalmazni, Sztem az ő munkájukhoz sem kell az a végzettség ami nekik van.
CsipkeRózsa
"A parlamenti döntéshozók bére emelkedik utoljára"

Ez magyarázat?

Ha a nyugdíjasok kivárták volna, hogy az ő nyugdíjemelésük legyen az utolsó, akkor ők is ilyen jól jártak volna?
Zeta
"Az általuk vállalt munkával arányos"
Hol van a népképviselet. Mert az lenne a feladatuk, de csak hazugságokat kapunk!
Ez így aránytalan, érdemtelen.
papa.49
Ezt kéne népszavazásra bocsájtani, egyébként mivel semilyen beharangozott célt nem teljesítettek nem is jár nekik egyetlen vas se !!!
kereső
@csipetke: dolgoznak ők, csak nem értünk, hanem magukért.És aki ezt támogatja fel se merje emelni a szavát-és kérni,hogy szavazzak rájuk, mert ők képviselnek!!!engem, a választót.Végleg leirta magát az mszp IS!, eddig is rezgett az a léc, de most le is esett.
kisrigó
Nem kell magyarázni a százalékot, mert az is számít, hogy minek az X százaléka az emelés. Hm. csak az emelés több, mint egyes felelősségteljes munkát végző bére. Megkapják az emelést és az egyéb támogatás is persze jár nekik, jó hogy megszavazzák, hisz erre azért van eszük!
Desischado
Már augusztustól fogják kapni a megemelt juttatást. Az ápolási díjat bezzeg nem emelik! Rohadt, mocskos férgek! És most mutatkozik meg, kiben van becsület: Egyedül a DK nem szavazta meg, az összes többi párt igen!
rosalinda57
Ha arra gondolok, hogy hányszor láttam üres padsorokat a parlamenti képviselők helyén, akkor nagyon csodálkozok azon, hogy ez a "munka" annyira megérdemelne emelést ? Miért nem a horvát devizahiteles megoldást vetették fel napirendi pontnak ?
Yoda69
@papa.49: A fideSS szemszogebol nezve ez azt jelenti mivel semmit nem vallaltak igy minden 100%ban teljesult. Tehat jar a premium es az extramagas fizuemeles
Ludmilla
na,erről kellene nemzeti konzultálni,nagy aránnyal megkapnátok a tönkeretett országlakók véleményét,gazemberek
Gauntlet
Milyen munka?
Ország tönkretétele? Adósrabszolgaság? Csalédsor? Paksi hitel? Keleti függés? Bólogatás? S***nyalás? Pofátlan gyarapodás? Pofátlan süketelés?
evacica
Gátlástalan mocskos korrupt kormány, akik minden aljasságra képesek, de főleg a zsebeik tömésére, a nép butítására és kiszipolyozására!
Eladott Ország
Hamarosan minden parlamenti képviselő fellélegezhet, hiszen nem kell tovább kuporgatniuk, hogy rongyos 748 000 forintból ki tudják húzni hó végéig. Egy fideszes módosító javaslat szerint – melyet a DK és az LMP képviselők kivételével mindenki támogatott – hamarosan legkevesebb 948 000 forintot + juttatásokat kaphatnak a tisztelt ház lakói. Ezek után tehát a képviselők a bruttó havi átlagfizetés háromszorosát fogják megkeresni. Hiszen háromszor keményebben dolgoznak, mint bárki más idehaza, így ez magától értetődő. Ami jár, az jár.
Ez természetesen nem a végösszeg, hiszen emellé jár lakhatási támogatás, üzemanyag kártya (némelyeknek autóval és sofőrrel együtt), valamint különböző pluszok, ha valaki bizottsági tag, esetleg frakcióvezető, vagy helyettes. Ezek az emelések azért járnak a képviselőknek, mert a piacon is emelkedtek a bérek. A lakhatási pedig azért emelkedik, mert az elmúlt években a budapesti albérletárak megduplázódtak. Értem, tehát megdrágult az élet Magyarországon, ezért az ingyenélő képviselők a dolgozó ember zsebéből vesznek ki még több pénzt, hogy fizetni tudják a – sokszor áron alul megszerzett önkormányzati – lakásaikat valahol Budán.
Van még alkalmazotti költségtérítés is, ami ugyanannyi jelenleg, mint a képviselői alapfizu. Vagyis a saját "tiszteletdíja" mellett még egyszer annyiért foglalkoztathatja pl. a" kiccsaládja" tagjait táskahordozónak, sofőrnek, irodai falnézőnek, stb.
Eladott Ország
A dologból a legjobban Kövér László házmester jön ki, akinek havi fizetése így közel 3 millió forint lesz, ami mellé természetesen még járnak juttatások is. A parlament tehát – annak ellenére, hogy ezt még hónapokkal korábban maga Orbán Viktor tagadta – megemeli saját képviselőinek fizetését, melyet az ott csak igen ritkán tartózkodók többsége bizony elfogadott. Az iPhone-ok, valamint ingyen – közpénzen vásárolt – laptopok után megkapják nekik járó jussukat is. Ezek után mondja nekem valaki, hogy nem érte meg átvenni azt a képviselői mandátumot…Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. A rendszerváltozás után néhány évvel mondta ezt Kövér László, akkor, amikor még a Fidesz magát liberális baloldali pártként határozta meg, és amikor az akkor még a Kövér által kiadóként jegyzett Magyar Narancs Cápaszem című gúnyos kiadvánnyal „köszöntötte” a katolikus egyházfő magyarországi látogatását.
kanadaihirlap.com/2014/01/13/kommunista-kutyabol-nem-lesz-demokratikus-szalonna/
Ludmilla
@durbincs: már azt hittem,hazautazott,szőröstalpú
sokanvagyunk
A nemrég "megpályázott" állásuk az akkor érvényes bérfeltételek ismeretében történtek - vagy így tudatják elkövetkező munkájuk eredményét: a várható infláció mértékét?
kiscsillag66
Ez a fizetés valóban nem lenne sok, ha "ezek" normálisan dolgoznának és ne csak a saját megélhetésükön aggódjanak. De amíg emberek tömegei megélhetéssel küzdenek, addig kutya kötelességük lenne azokat megoldani. Ne hivatkozzanak arra, hogy eddig ők mindig kimaradtak a béremelésből, Nem maradtak ki, állandóan variáltak valamin, amíg nem emelkedett a bérük.
Váltsuk már le őket valahogy!!!
papa.49
@kiscsillag66: Ezt nem gondoltad komolyan ugye annak a tükrében, hogy a havi 1 millás fizetés mellé még jár nekik a benzinpénz, az albérlet támogatás, hogy ingyen kaptak laptokot, internet használattal, telefont amit szintén az ország fizet, hogy a hodályban a büfé árak a harmada a kinti áraknak !!!
Akkor még nem beszéltünk az egyéb kedvezményekről !!!
Valamint azt se kéne elfelejteni az 1 milla a mezei képviselő járandósága lehet meg se mukkan a 4 év alatt, viszont a hodályon belüli pozíciók még komoly szorzókkal járnak, pl. a házelnök 2.7 szorzó ennek tükrében nagyon túl vannak fizetve, és még egy ez nem FIZETÉ, hanem TISZTELETDÍJ, nem tudom milyen járulékokat, mennyi adót vonnak le belőle !!!
papa.49
@kiscsillag66: Ezt nem gondoltad komolyan ugye annak a tükrében, hogy a havi 1 millás fizetés mellé még jár nekik a benzinpénz, az albérlet támogatás, hogy ingyen kaptak laptokot, internet használattal, telefont amit szintén az ország fizet, hogy a hodályban a büfé árak a harmada a kinti áraknak !!!
Akkor még nem beszéltünk az egyéb kedvezményekről !!!
Valamint azt se kéne elfelejteni az 1 milla a mezei képviselő járandósága lehet meg se mukkan a 4 év alatt, viszont a hodályon belüli pozíciók még komoly szorzókkal járnak, pl. a házelnök 2.7 szorzó ennek tükrében nagyon túl vannak fizetve, és még egy ez nem FIZETÉ, hanem TISZTELETDÍJ, nem tudom milyen járulékokat, mennyi adót vonnak le belőle !!!
tudode
Népmesének is beillik a "vállalt munkával arányosan" meghatározás!
.
Amely valójában úgy MŰKÖDIK, hogy a mérce a NYELVCSAPÁSOK gyorsasága!
.
Aztán miután a csuti ELHASZNÁLTA a lepénylesőküjet, megjutalmazza a jó fiukat
klf. címzetes BÁRSONYSZÉKKEL,!
.
A NÉPMESÉNEK nincs vége, mivel a NYELVCSAPÁSOK növekedésével mintha FOGYATKOZÓBAN lennének a BÁRSONYSZÉKEK annak láttán, hogy EGYRE TÖBB PARASZTOT dobál le a SAKKTÁBLÁJÁRÓL a csuti változó OKOK MIATT!
,
1magyar
Az egyetlen veszélyességi pénz csak az lehet, hogy a népharag egyszer felakasztja őket a lámpavasra ha nagyon kizsigerelik a népet a döntéseikkel.
1magyar
@CsipkeRózsa: Amikor már nincs mit veszíteni: igen. Folyamatos kizsigerelés után elszakad a cérna.
kulabombaafityiszre
Tudomásul kell venni,hogy ebben az országban a legjobban fizetett munkája
a segnyaló szakmunkásnak van,melynek tevékenységi helyei a parlament padsorai.
kulabombaafityiszre
@durbincs: Nem tudtak kigyógyítani az értelmetlen fogalmazásaidból,meg a sok kérdőjelből,gyagyás?
Eladott Ország
@Ludmilla: tegnap, 08:48; Még nem utazott haza a szőröstalpú, mert a fogát borotválja bocskorban.
kiscsillag66
@papa.49: Félre értettél, pont arról beszéltem én is, hogy ez így nincs jól!
papa.49
@kiscsillag66: Akkor elnézést kérek érte ...
kulabombaafityiszre
@durbincs: Gondolom ezek a sok kérdőjeles hozzászólásaid azt jelenthetik,hogy
elnézést és bocsánatot kérsz mindenkitől amiért nem rohadtál meg a mamádban.
Jól értelmeztem gyagyás?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.