Öt embert kaptak el a rendőrök kábítószerrel Pécsen, aztán még három másikat is, akiket kábszer-kereskedelemmel gyanúsítanak. Közel két kilónyi anyagot is megfogtak a rendőrök.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei 2018. július 18-án a késő esti órákban egy összehangolt akció keretében Pécsett, a Kertvárosban öt férfit fogtak el. Ruházatuk átvizsgálásakor négyüknél bruttó 8,4 és 11,1 gramm kábítószergyanús keltő anyagot találtak, azonban a kábítószer gyorsteszt mind az öt férfinál pozitív jelzést adott. Előállították őket, velük szemben kábítószer birtoklása miatt indított nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság – olvasható a megyei főkapitányság közleményében.

"Az elfogás-sorozat azonban ezután is folytatódott, a Közterületi Támogató Alosztály az este során, szintén a pécsi Kertvárosban két férfit és egy nőt fogott el a lakásukon, akik a megalapozott gyanú szerint kábítószerrel kereskedtek. A rendőrök a két lakásban megtartott kutatás során összesen közel két kilogrammnyi pasztát, tablettát és zöld növényi származékot, valamint készpénzt és kábítószerrel szennyezett tárgyakat foglaltak le.

A két férfit és egyikőjük élettársát előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként.

A 21 éves nő ellen kábítószer birtoklása, míg 42 éves élettársa és a másik lakásban elfogott 25 éves férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság. A két őrizetbe vett kereskedővel szemben a rendőrség előterjesztést tesz letartóztatásukra" – olvasható a közleményben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.