Ilyen idő lesz a hét elején.

Felhőszakadás veszélye miatt több megyében másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő délben. Az érintett területeken a következő órákban intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több eső hullhat.

Kiadták a riasztást – Intenzív záporok, zivatarok lesznek több megyében is

Hétfőn kiemelten az ország déli részében várható intenzív zápor, zivatar, felhőszakadás, de délután északon is előfordulhat zivatar. Helyenként rövid idő alatt 20-50, néhol 50 milliméter feletti csapadék is hullhat. A legintenzívebb zivatarok a Dél-Alföldön és a Dunántúl délkeleti részén valószínűek.

Késő délutántól a kiterjedtebb csapadékgócok a déli országrészre szorulnak vissza, majd késő estére a legtöbb helyen megszűnik a csapadék. A felhőszakadás mellett egy-egy helyen jégeső és 50-70 kilométer/óra körüli szél is társulhat a zivatarokhoz.

Kedden főként a Tiszántúlon, délkeleten, kisebb eséllyel a Duna-Tisza közén alakulhatnak ki napközben elszórtan zivatarok. Zivatarban egy-egy helyen 60-70 kilométer/óra körüli szél, kisebb méretű jég és – főként délkeleten – 20 milliméter feletti csapadék is hullhat. Északkeleten, főként a Zemplén, illetve a Bodrogköz térségében zivatartól függetlenül is lehetnek 60 kilométer/órát elérő széllökések.

Az előrejelzés szerint hétfőn a legmagasabb hőmérséklet 24-30 Celsius-fok között valószínű. Késő estére 18-23 fok közé hűl le a levegő.

Kedden a minimumhőmérséklet általában 15-20, a maximumhőmérséklet 26-31 fok között valószínű.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Már túl vagyunk rajta. Ott ahol zölden világít a térkép. 1 óra alatt 20mm. Ahol 1-es, 2-es riasztás van, ott hétágra süt a nap.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.