A gyerekek kérlelték, hagyja abba az anyjuk bántalmazását.

A Somogy Megyei Főügyészség indítványt tett annak a román állampolgárságú 47 éves férfinak a letartóztatására, aki a megalapozott gyanú szerint súlyosan bántalmazta nőismerősét Fonyódon.

Négy gyereke szeme láttára szúrták le a fonyódi asszonyt

A Somogy Megyei Főügyészség keddi közlése szerint a gyanúsított és a sértett között 2018. július 17. napján az esti órákban szóváltás alakult ki a nő fonyódi házában, melynek során a gyanúsított előbb tenyérrel arcon ütötte, majd a földre lökte az asszonyt. A férfi ekkor magához vett egy 7 cm pengehosszúságú kést, amivel a háta jobb oldalán megszúrta a sértettet, ezért fennállt lehetősége az életveszéllyel járó sérülés bekövetkezésének. A nőnek emellett eltörte az egyik csigolyáját is.

A bántalmazásnak szemtanúja volt az asszony négy kiskorú gyermeke, a gyanúsított végül az ő kérlelésükre hagyta abba a sértett bántalmazását. A férfit korábban Romániában emberölés bűntette miatt 15 év szabadságvesztésre ítélték, melyből 2017 decemberében szabadult.

A Kaposvári Járásbíróság az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsított férfi letartóztatását az ügyészség indítványával egyezően elrendelte.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@papa.49: O nem migrans, hanem a dedelgetett ujmagyar...
Kivancsi lennek a papirjaira, aki 15 ev bori utan kepes itt "uj eletet " kezdeni...
Mocsok egy vezetes, tetu szereplokkel...

Dedelgesse csak az erdelyi "magyarjait", akik mindket orszagbol csak az elonyoket akarjak bevasalni, aztan melldongetve autonomiaert "harcolnak"...
Mindig is ketszinuek voltak, ha valaki magyarnak probalta oket nevezni - mert magyarul beszeltek - akkor buszken szekelyeknek mondjak magukat, de pofatlanul elfogadjak MAGYARKENT a magyar egeszsegugy ingyenes szolgaltatasait...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Lelkes fütyisz SZAVAZÓ SZAVAZ ITT IS MEG LEVÉLBEN IS !!!
papa.49
A fene egye meg ez se igazi migráns, csutigörény a te fajtád !!!
karma1
@papa.49: O nem migrans, hanem a dedelgetett ujmagyar...
Kivancsi lennek a papirjaira, aki 15 ev bori utan kepes itt "uj eletet " kezdeni...
Mocsok egy vezetes, tetu szereplokkel...

Dedelgesse csak az erdelyi "magyarjait", akik mindket orszagbol csak az elonyoket akarjak bevasalni, aztan melldongetve autonomiaert "harcolnak"...
Mindig is ketszinuek voltak, ha valaki magyarnak probalta oket nevezni - mert magyarul beszeltek - akkor buszken szekelyeknek mondjak magukat, de pofatlanul elfogadjak MAGYARKENT a magyar egeszsegugy ingyenes szolgaltatasait...
maci0427
Ilyen szeméttel szóba állnak a nők ? Ez azért nem semmi ! Van még ilyenre példa, egyszerűen meg vannak hülyülve a nők félve az egyedülléttől ! Amúgy Kötelet neki !
nevemnick
...és akkor hány ,,kötvényes" gazember érkezett még az izék jóvoltjából?
papa.49
@maci0427: Hát igen ez is egy jó kérdés, de nem tudom mennyire ismered a nációt, nagyon ,,behízelgőek,, tudnak lenni, aztán kimutatják a foguk fehérjét !!!
Gyuri Géderről
A fidesz és Semjén Zsóti hozza be ezeket a nyakunkra, és még fizetnek is nekik. Drága jó Magyar véreink. Hál Istennek nem migráncsok.
Cicamama55
A román és ukrán bűnözők cserkész területe lettünk, nem beszélve a hírhedt román sofőrökről, akik számtalan baleset okozói hazán közutain... Ezek a valós veszélyforrások Magyarországon! Rájuk kellene kemény kézzel, törvényekkel lecsapni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.