A jövő évi versenyhétvége után kezdődhetnek meg a stratégiai fejlesztési programban szereplő beruházások a Hungaroring területén – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj rajtját megelőző sajtótájékoztatóján.

Kiderült, mi lesz a Hungaroring sorsa

Szíjjártó Péter külügyminiszter és Chase Carey az F1 többségi tulajdonosa – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI 

A politikus a verseny előtt találkozott Chase Careyvel, az F1 kereskedelmi jogait birtokló amerikai Liberty Media képviselőjével, akivel a magyar futam jövőjéről is tárgyaltak.

„Pozitív hangulatú megbeszélésen vagyunk túl, amelyen Carey úr elmondta, hogy ők 21, nemzeti sajátosságokra büszke, és azokkal rendelkező helyszínt kívánnak látni a versenynaptárban, és nincs szükségük 21 ugyanolyan, uniformizált futamra” – nyilatkozta az egyeztetés után Szijjártó Péter. Hozzátette: ez az elképzelés előnyös Budapest és Magyarország számára.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy Chase Carey stratégiájának lényege, hogy egy-egy Forma-1-es nagydíj ne egy hétvégi, hanem egy teljes hetet átfogó program legyen, s mivel Budapest adottságai ennek a megvalósítását lehetővé teszik, így jövőre már a Magyar Nagydíj is ezt a koncepciót fogja követni.

„A 2019-es futamot követően a stratégiai fejlesztési programnak megfelelően előtérbe helyezett és szükségesnek tartott átalakításokat el fogjuk végezni, és ahogy megígértük, az ehhez szükséges forrásallokációs és jogalkotási folyamatokat szintén időben végrehajtjuk” – jelentette ki Szijjártó Péter. Elmondta azt is, hogy a beruházások elvégzésére a reális idősáv a 2019-es és a 2020-as GP közötti időszak, ezért jövő év tavaszáig el kell végezni a jogalkotási munkákat és a szükséges források elkülönítését.

„Kell egy fenntartható terv a Hungaroring részéről, ugyanakkor miután a választások olyan eredményeket hoztak, amilyeneket, a politikai stabilitás kapcsán kevesen fogalmazhatnak meg kételyeket. Mindenki nyugodt lehet, hogy ha a kormányzat elhatároz valamit, akkor azt végig is viszi” – fogalmazott a külügyminiszter.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy azt kérte a Hungaroring vezetőitől, amikor az átalakításokról gondolkodnak, ne felejtsék el, hogy a mogyoródi pályának meg kell maradnia „hungarikumnak, és nem szabad elveszíteni azokat a specifikumokat, amelyek miatt 1986 óta olyan sokan szerelmesek ebbe a pályába és a Magyar Nagydíjba.”

A miniszter hangsúlyozta, a 2026-ig érvényes szerződéssel rendelkező Magyar Nagydíj gazdasági hatása egyértelműen pozitív, a tavalyi évben mintegy 30 milliárd forintnyi gazdasági aktivitás valósult meg a mogyoródi F1-es hétvége nyomán.

„Ez három tételből állt össze: a magyar gazdaságra, GDP-re történő hatásból, az adó- és járulékbevétel növekményből, valamint a számszerűsíthető médiamegjelenésekből” – mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: mivel az idén jobban fogytak a jegyek, s többen látogattak ki a Hungaroringre, mint tavaly,valamint a Forma-1 globálisan is nagyobb publicitást kap, ezt a gazdasági hatást ebben az esztendőben az előző évinél is nagyobbra becsülik.

(Blikk.hu)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

relatív
A buta ember sajátja az mérhetetlen önteltség...

Lassan egészen reménytelen helyzetbe kerül Magyarország, mert rendre a legbutábbak vezénylik sorsunkat. A vélemények egyeztetése egy olyan törekvés mentén történik, mely a tények-, lehetőségek-, és a nép elvárásainak teljes figyelme nélkül történik, rendre...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lópicigáspár
Ami Mogyoródon van az káosz! Másfél óra alatt felértem 240 km-ről, aztán 3 km 2 óra volt! Persze lemaradtam a Porsche futamról! A sok jólképzett rendőr meg irányított össze, vissza!
papa.49
@lópicigáspár: Látod én nem mentem oda, viszont a tévén mindent láttam a hűvös szobában kortyolgatva a jó Szürkebarátot .
Valamikor kijártunk mink is de már régen nem teszem, mióta feltörték a kocsimat oszt. kipakolták .
lópicigáspár
@papa.49: Na én se jószándékomból mentem! Kaptam a jegyet, pedig én is a hűvös szobából szeretem nézni, annyi különbséggel, hogy sörözök! Egy biztos! A következő 20 évben biztos nem megyek!
papa.49
@lópicigáspár: Én is ezen az állásponton vagyok, tudod ,,öregharcsa nem rakéta,, szóval nyugiban, csak az két barom ne pofázna olyan sok marhaságot, meg a közvetítés előtt a csipogó picsa, már a hangjától feláll a szőr a hátamon.
lópicigáspár
@papa.49: Ezt élőben megoldották! Egyértelmű, hogy nem a magyar a célközönség! Néha néha megszólaltak magyarul, de zömében német volt a kommentár! Az árak meg... 1db hamburger 3500,-ft!!!
papa.49
@lópicigáspár: Olvastam az ide betett árlapot, nem a mi pénztárcánkhoz van méretezve az biztos...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.